hirdetés
hirdetés

Toyota

Repülő autóval gyújthatják meg az olimpiai fáklyát

Mi több, a célra kijelölt elektromos meghajtású jármű akár már az esemény kezdete előtt kiskereskedelmi forgalomba kerülhet.

hirdetés

A Toyota is beszállt a repülőautó-őrületbe, és beállt egy fejlesztő csapat mögé, amely egy 10 méter magasságban, akár 100 kilométer per órával elröpködő drónszerű jármű kifejlesztését tűzte ki célul magának. A Skydrive-ot a Cartivator nevű startup 30 ifjú tagja és Masafumi Miwa személyében a Tokushima Egyetem drónszakértője igyekszik létrehozni.

Skydrive (Koncepciórajz; Forrás: Cartivator)

A cél, hogy a kocsi már jövőre repülni tudjon, és még a 2020-as Tokiói Olimpiai Játékok előtt kiskereskedelmi forgalomba kerüljön, az ő közreműködésével szeretnék ugyanis lángra lobbantani a világ egyik legfontosabb sporteseményének ikonikus fáklyáját. A Zenmono közösségi finanszírozási oldal szerint a 2,9 méteres hosszúságú, elektromos meghajtású Skydrive bármilyen közútról a levegőbe tud emelkedni, „intuitív” (bármit is jelentsen ez), valamint könnyen irányítható. A Toyota egy nagyjából 100 millió forintnak megfelelő összeget, illetve a maga gépészmérnökeinek szaktudását injektálta bele a projektbe. A csapatot emellett támogatja még Taizo Sun, az internetes játékokat fejlesztő GungHo Online Entertainment alapítója is, illetve a közösségi finanszírozási csatornán is szépen hízik a projektet támogató felajánlások összege.

Az Ubertől a Kitty Hawkon keresztül a kínai Ehangig már számos cég rálépett a repülő autók kifejlesztésének rögös útjára. Az ilyen repülő masinák teszteléséhez és hitelesítéséhez az USA-ban ugyanakkor több millió dollárra és az illetékes szövetségi hatóságok hozzájárulására is szükség van, ami miatt a megvalósítás sokkal keményebb dió, mint amilyennek látszik. A HondaJetet például az amerikai Szövetségi Repülési Hivatal (FAA) 2015-ben, vagyis a koncepció életképességét igazoló repülést követő 12. évben hitelesítette.

Japánban az engedélyeztetési folyamat némileg gördülékenyebbnek látszik.

Zamaróczy Ádám
a szerző cikkei

(forrás: Engadget)
hirdetés
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 
hirdetés
hirdetés
hirdetés

Kiadónk társoldalai

hirdetés