hirdetés
hirdetés

Űrrepülés

Önmegsemmisítő parancsot küldtek a SpaceX rakétájának

Az Amerikai Egyesült Államok Légiereje egy még súlyosabb katasztrófának vehette elejét a lépéssel.

hirdetés

A SpaceX Falcon 9 rakétájának vasárnapi katasztrófáját követően továbbra is lázas kutatás folyik a baleset valós okai után. Bár a vállalat azt állítja, hogy továbbra sem tudja, mi történhetett, az Amerikai Egyesült Államok Légiereje nemrég bejelentette, hogy biztonsági felelősei önmegsemmisítő parancsot küldtek a rakétának. A USA Today beszámolója alapján ugyanakkor ez utóbbi mozzanat már jóval az után történt, hogy a jármű a működési hiba miatt elkezdett volna szétesni.

Még azt megelőzően, hogy a rakéta legalsó eleme leválhatott volna az eszköz maradék részéről, és egy drónhajón landolási kísérletet hajthatott volna végre, a jármű egy súlyos meghibásodás miatt darabjaira kezdett el széthullani.

A biztonsági felelősök körülbelül 70 másodperccel később adták ki a parancsot az önmegsemmisítésre. A parancs megelőzhette, hogy a rakéta felett végképp elveszítsék az irányítást, és emellett még az óceánba zuhanása előtt segített a szerkezetnek elégetni az összes benne tartalmazott, mérgező üzemanyagot.

Jóllehet, a SpaceX vezérigazgatója, Elon Musk a Twitteren megírta, hogy a meghibásodást az egyik felső elem folyékonyoxigén-tankjában kialakult magas nyomás okozta, az már nem világos, hogy az említett állapotokat mely körülmények idézték elő.

A felrobbanó Falcon 9 (Állókép a NASA videójából)

Zamaróczy Ádám
a szerző cikkei

(forrás: Popular Science)
hirdetés
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 
hirdetés
hirdetés
hirdetés

Kiadónk társoldalai

hirdetés