hirdetés
hirdetés

Elismerés

Odaítélték a Nők a Tudományban Kiválósági Díjakat

A Nők a Tudományban Egyesület 2013-ban alapította a Nők a Tudományban Kiválósági Díjat, amelyet idén a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) szakmai közreműködése mellett az Unesco Magyar Nemzeti Bizottság védnökségével negyedszer adtak át az MTA Kistermében, 2017. március 8-án. A díjat ez alkalommal az agrártudományok, az információs technológia és a műszaki tudományok területén kiemelkedő teljesítményt nyújtó kutatónőknek ítélték. A díj fővédnöke Prof. Hargittai Magdolna akadémikus.

hirdetés

Az elismerést minden évben olyan fiatal kutatónők nyerhetik el, akik komoly teljesítményt mutatnak fel szakterületükön és aktív részesei a hazai tudományos életnek; emellett fiatal lányok körében népszerűsítik a természettudományos és műszaki pályákat. Ez utóbbi fontos kritériuma a díj odaítélésének, hiszen Magyarországon a nők aránya még mindig meglehetősen alacsony a kutatás-fejlesztésben: a természettudományok területén 23,6 százalék, a műszaki tudományok területén pedig mindössze 18,3 százalék.

A díjak odaítéléséről a Nők a Tudományban Egyesület (NATE) és a Magyar Tudományos Akadémia által felállított tudományos szakmai bizottság dönt. Az alábbiakban a Nők a Tudományban Kiválósági Díj 2016 nyerteseit ketegóriák szerint mutatjuk be.

Információs technológia kategória Dr. Vincze Veronika szakterülete a számítógépes nyelvészet. A Szegedi Tudományegyetem tudományos munkatársaként és az MTA-SZTE Mesterséges Intelligencia Kutatócsoportjának tagjaként arra törekszik, hogy az elmélet nyelvészetben elért eredményeket a számítógépes nyelvészet gyakorlatában is minél nagyobb hatásfokkal alkalmazza, illetve a számítógépes nyelvészeti eredményeket a gyakorlati életben is hasznosíthatóvá tegye. A számítógépes nyelvészeti technológiákra épülnek például a keresőprogramok vagy a gépi fordítóoldalak. Aktív szerepet vállalt olyan korpuszok és erőforrások megalkotásában, amelyek eredményeként létrehozták az adott nyelvtechnológiai problémákra születő algoritmusok fejlesztéséhez és kiértékeléséhez szükséges kézzel lejegyzett adatbázisokat, amelyeket a magyar és nemzetközi kutatói közösség rendszeresen hasznosít. Részt vett a magyarlanc nevű programcsomag fejlesztésében: ez a magyar nyelvű alaptechnológia szövegek szegmentálását, szóalaktani és mondattani elemzését hajtja végre. Az informatikai doktori munkájában a nyelvi bizonytalanságot elemezte., kutatásának gyakorlati haszna az információkinyerésben nyilvánul meg. Orvosokkal végzett közös kutatásában pedig azt vizsgálják, hogy milyen automatikusan kinyerhető beszélt nyelvi jellemzők játszanak szerepet a demencia korai felismerésében.

A műszaki tudományok kategória díjazottja, Kózelné Székely Edit Éva, a Budapesti Műszaki Egyetem docense (b3) és az agrártudományok kategória kitüntetettje, Valkó Orsolya, a Debreceni Egyetem ökológiai tanszékének adjunktusa (j3) a Nők a Tudományban Kiválósági Díj átadóünnepségén nőnapon a Magyar Tudományos Akadémián (MTA) 2017. március 8-án. Balról Réthelyi Miklós, az UNESCO Magyar Nemzeti Bizottságának elnöke (b), Bogyay Katalin, Magyarország ENSZ-nagykövete (b2), Hargittai Magdolna akadémikus (j2) és Gr
A műszaki tudományok kategória díjazottja, Kózelné Székely Edit Éva, a Budapesti Műszaki Egyetem docense (b3) és az agrártudományok kategória kitüntetettje, Valkó Orsolya, a Debreceni Egyetem ökológiai tanszékének adjunktusa (j3) a Nők a Tudományban Kiválósági Díj átadóünnepségén nőnapon a Magyar Tudományos Akadémián (MTA) 2017. március 8-án. Balról Réthelyi Miklós, az UNESCO Magyar Nemzeti Bizottságának elnöke (b), Bogyay Katalin, Magyarország ENSZ-nagykövete (b2), Hargittai Magdolna akadémikus (j2) és Gr

Műszaki tudományok kategória Kózelné dr. Székely Edit Éva a Budapesti Műszaki Egyetem Vegyészmérnöki és Biomérnöki Kar Kémiai és Környezeti Folyamatmérnöki Tanszékének egyetemi docenseként a szuperkritikus fluidumok alkalmazási területeinek bővítésével, megértésével és a lejátszódó folyamatok leírásával foglalkozik. A szuperkritikus oldószerek felhasználási területei között az extrakció, a kromatográfia, a kristályosítás és a reakciók a jelentősebbek. Kutatása kapcsán enantiomer elválasztási és továbbtisztítási módszert fejlesztettek ki diasztereomer só vagy komplex képzéssel szuperkritikus szén-dioxidban, illetve szén-dioxidot kicsapószerként alkalmazva. A szuperkritikus oldószerek előnye, hogy két független és jól szabályozható paraméterrel, a nyomással és a hőmérséklettel az oldószer tulajdonságai változtathatók és ezért lehetőség van a finomhangolásra, így optimalizálhatók a maximális szelektivitás és/vagy maximális hatékonyság érdekében. A szuperkritikus oldószer alkalmazását többnyire környezetvédelmi szempontok indokolják, de lehetőség nyílik használatuknál új, korábban nem létező termék előállítására is. Az elért eredmények felhasználási területe például az élelmiszeripar, világszinten már több száz szuperkritikus szén-dioxid extrakciós nagyüzem létezik. Jellemzően növények feldolgozása folyik bennük, pl. így állítják elő a koffeinmentes kávét vagy teát, vagy így készítenek komlókivonatot annak érdekében, hogy egész évben ugyanolyan minőségű sört lehessen gyártani, de így nyerik ki a szezámmagból gazdaságosan az olajt is. De használják más területeken is, például az eljárás segítségével tudnak bevinni gombaellenes konzerválóanyagot a fa ablakkeretekbe és evvel növelik az ellenállóképességét, illetve evvel a módszerrel a parafa dugóból is ki tudják oldani azt a vegyületet, amely a bor dugóízét adja. Ígéretes terület az aprószemcsés anyagok, kristályok előállítása főleg a gyógyszer- és a növényvédőszer iparnak van nagy szüksége ilyen termékekre, mert így a kiszerelés sokkal könnyebben megvalósítható.

Agrártudományok kategória Dr. Valkó Orsolya, a Debreceni Egyetem Ökológiai Tanszékének adjunktusa, akit a gyepgazdálkodás területén elért eredményeiért díjazott a bizottság.

A Nők a Tudományban Egyesület célja, hogy vonzóvá tegye a technológiaorientált szakmákat a középiskolás lányok számára is, és ezzel csökkentsék a mérnök és informatikus szakemberhiányt. Az egyesület feladatának tekinti, hogy konferenciák szervezésével és egy saját díj átadásával felhívja a figyelmet a női innovátorok társadalomban és gazdaságban betöltött szerepére. Szemléletformáló, stratégiai együttműködéseket alakít ki cégekkel és egyetemekkel, annak érdekében, hogy együttes összefogással, szektorokon átnyúló kooperációkkal küzdjenek a nők alulreprezentáltsága ellen a tudományos és technológiai területeken.

(forrás: NATE / GyártásTrend)
hirdetés
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 
Cikk[202827] galéria
hirdetés
hirdetés
hirdetés

Kiadónk társoldalai

hirdetés