hirdetés

Ipari lézerek

Nemcsak hegeszt, mar is

Feltehetően a világon elsőként mutat be a DMG Mori olyan hibrid megmunkálógépet, amely additív gyártási eljárásként felrakóhegesztést, valamint végmegmunkáló marást kombinál egy munkatérben, egyetlen felfogatásban.

hirdetés

Additív és forgácsolási technológiát ötvöz a Lasertec 65 AM
Additív és forgácsolási technológiát ötvöz a Lasertec 65 AM

A német-japán DMG Mori Seiki AG cégcsoport minden évben számos újdonságot, innovációt vezet be szerszámgépeiben, és az adott évi világújdonságok első hullámát szokásosan az évkezdetkor rendezett házi kiállításon tárja a nagyközönség elé. Idén február 18. és 22. között tájékozódhattak a szakemberek a forgácsolásos megmunkálás legújabb trendjeiről a konszernhez tartozó Deckel Maho gyárában, a dél-bajorországi Pfrontenben. A mintegy 5300 négyzetméteren élőben, munkavégzés közben kiállított 66 megmunkálógép közül hétnek volt a világpremierje a nyitott kapus rendezvényen.

De rendkívüli érdeklődés övezett egy nyolcadik, jelenleg még a koncepciótanulmány stádiumában lévő szerszámgépet is, amelynek előző kísérleti verzióját már bemutatták a szerszámgyártás, formakészítés tavaly decemberi frankfurti Euromold szakvásárán, és néhány további finomítás után világpremierjét az őszi chicagói IMTS, illetve stuttgarti AMB fémmegmunkálási szakvásárokra tervezik. A Lasertec 65 AdditiveManufacturing (AM) hibrid szerszámgépről van szó, amely egyedülálló módon porlasztott por alapanyagból történő lézeres felrakóhegesztés és marás technológiai kombinációját kínálja egyetlen felfogatásban.

Akár hússzor gyorsabb

Az igazi újdonságot e gép esetében nem az alkalmazott technológiák jelentik, hiszen felrakóhegesztéses additív eljárás és hasonló minőségű marásos végmegmunkálás eddig is elérhető volt, azonban két külön berendezésben. A DMG Mori kötelékébe tartozó Sauer Lasertec gépe esetében most a technológiákat egyetlen megmunkálóközpont kombinálja, ami az egyes eljárások közötti időigényes járulékos műveletek elmaradásával, valamint a korábbi porágyas módszernél mintegy hússzor gyorsabb lézeres felrakóhegesztéssel jelentősen növeli a termelékenységet.

A generatív gyártás többek között a repülőgépipar által igényelt nagy alkatrészek esetében nyit meg teljesen új távlatokat. Erre az a tény ad lehetőséget, hogy a hibrid megmunkálóközponttal akár 500 mm átmérőjű, 360 mm magas és maximum 1 tonnás alkatrészek is gyárthatók. A távlati tervek között azonban még ennél is lényegesen nagyobb munkadarabok megmunkálhatósága szerepel.

Töredéke anyag szükséges

A Lasertec 65 AM alapjául a DMG Mori DMU 65-ös kompakt öttengelyes megmunkálóközpontja szolgál, amelyet a lézeres felrakóhegesztéshez egy 2 kW-os diódalézerrel egészítettek ki. Ezzel valamennyi szokásos fémpor, így acél, nikkel, kobaltötvözetek vagy réz is feldolgozható. Az eljárás különlegessége, hogy a rétegek különböző anyagokból, szukcesszív módon építhetők fel. Az egyes rétegek felrakásuk után közvetlenül forgácsolással, nagy pontossággal megmunkálhatók még azelőtt, hogy a kész munkadarab a végső geometriából következően esetleg maróval vagy más szerszámmal már nem lenne hozzáférhető. A komplex alkatrészeknél, ahol jelenleg marásos megmunkálással akár az anyag 95 százalékát is leforgácsolják, additív eljárással az anyagveszteség 5 százalékra csökkenhet, hiszen anyagfelvitel csak a szükséges helyeken történik.

Valós munkadarabon dolgozott
A DMG Mori házi gépkiállításán munka közben látható Lasertec 65 AM hibrid szerszámgép egy nemesacél turbinaház megmunkálását végezte, 100 mm átmérő és 120 mm magasság méretben. Lézeres felrakóhegesztési eljárással a szükséges karimák és csatlakozóelemek készültek el, ezt kísérte a készre munkálást szolgáló marás. Egy munkadarab esetében az egyes műveletek megközelítően 230, illetve 76 percet vettek igénybe, tehát összesen mintegy 5 óra 6 percig tartott a komplett megmunkálás, ami már az első darabnál is érvényes, és lényegesen kevesebb a kétféle elkülönített munkafolyamat időigényénél.
Virágh Judit
a szerző cikkei

hirdetés
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 
hirdetés
hirdetés
hirdetés

Kiadónk társoldalai

hirdetés