hirdetés
hirdetés

Utastér

Nem csak az önjáró autók technológiájáé a világ!

A járművek utasterének modernizációja szintén megállíthatatlan.

hirdetés

Az idő pénz. És élet. Vezetés közben, például a torlódások alatt eltöltött holtidő a munkánk elvégzésében és így közvetve a hétköznapi életünk „kiteljesítésében” is hátráltathat bennünket. Éppen ezért az utazásunkat tökéletesen automatizáló, önvezető kocsik vagy akár csak a hagyományos járművek is óriási kitöltendő szünetet zúdíthatnak a nyakunkba, amely a jelenlegi koncepciók alapján többé-kevésbé pocsékba menne. Ha a Daimler AG-n múlik ez nem sokáig lesz így.

Amint arról az origo beszámol, a berlini IFA elektronikai kiállításról hagyományosan hiányoznak az autógyártók, és így nagy meglepetést keltett, hogy Dr. Dieter Zetsche a német óriásvállalat vezérigazgatója is előadást tartott a rendezvényen. Videós prezentációjában Zetsche arra kívánt rámutatni, hogy a járművek önállósodása és a technika egyéb irányú fejlődése milyen módon is tehetné egyszerűbbé a hétköznapjainkat. A vezetés automatizálódása mellett a cégvezető szerint az autók munkahelyként, személyi edzőként és személyi asszisztensként is egyre inkább megállják a helyüket.

Ami az utastérben kialakított irodák bevezetését illeti, a Daimler „In Car Office” projektje gyakorlatilag személyi titkárként fogja kiszolgálni a sofőrt. A Microsoft Exchange szerverszoftverével integrált rendszer emlékeztet minket az elfelejtett találkozókra, illetve a beérkező emailekről is értesít bennünket. Az In Car Office a naptárban feljegyzett események alapján beazonosítja az úticélokat, hogy ne nekünk kelljen értékes időt elpazarolva felkutatnunk őket, illetve akár videokonferencia-hívásokat is kezdeményezhetünk platformról.

Az egészséges életmódunk fenntartását szintén elősegíthetik a jövő Mercedesei. A vezető testén viselt és a kocsiba beépített érzékelők együttműködésével a sofőr testi egészsége már az utazás kezdetén felügyelet alá kerül, és a rendszer reagálni tud a változásokra. Az egyik legnagyobb veszélyforrás ilyenkor a huzamos ideig fenntartott ülőhelyzet. Éppen ezen tartós állapotok kialakulását gátolja meg a „Motion Seating” technológia, amely a háttámlának és az ülőlap belsejének pozícióját hébe-hóba elmozdítja, ami serkenti a vérkeringést.

Dr. Dieter Zetsche és a Mercedes F 015 Luxury (Forrás: Daimler AG)

A háziorvos szerepén túl a Daimler „Auto Comfort” néven egy a hangulatfények, a légkondicionálás, az illatosítás, a fűtés és a zene szabályozására hivatott „lazítócsomagot” is be szeretne iktatni eljövendő autóiba, amely talán majd a közlekedés tökéletes automatizációja után villogtathatja meg csak igazán a képességeit. Az origo ismertetője alapján a kikapcsolódás további formáihoz segíti hozzá felhasználóját a Mercedes me Concierge szolgáltatás, amely megkönnyíti a koncertjegyek beszerzését, az asztalfoglalást egy étteremben, megmutatja a környék látnivalóit és egyéb szabadidős lehetőségeit.

A parkolás fizikai kivitelezésénél az autósoknak jóval nagyobb megpróbáltatás a parkolóhelyek megtalálása. A Daimler éppen ezt a nehézséget igyekszik felszámolni az egyes Mercedeseket és Smartokat összekötő adatbázisával. A tesztidőszakát élő szolgáltatás lényege, hogy az autók az általuk regisztrált parkolóhelyek helyzetét egy központba továbbítják, hogy innen a pozícióhoz közeli, kiéhezett társaik az értesítést lehívhassák. Egyelőre csak a szabad területekkel potenciálisan rendelkező utcákról kapnak tájékoztatást a sofőrök. A későbbi továbbfejlesztett rendszerben már egy folyamatosan frissülő digitális térképen, parkolóhelyekre lebontva lehet majd értesülni az üresedésekről.

Zamaróczy Ádám
a szerző cikkei

(forrás: origo, Mercedes Benz, Digital Trends)
hirdetés
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 
hirdetés
hirdetés
hirdetés

Kiadónk társoldalai

hirdetés