K szakkiállítás

Műanyagipari vásár – a fellendülés jegyében

A Düsseldorfban megrendezett idei K, Európa vezető műanyag- és gumiipari szakkiállítása résztvevői szempontjából a legjobbkor, szinte a kiállítás megnyitása óráiban jelent meg a vezető gazdaságkutató intézetek Németország számára a jövő évre erőteljes gazdasági növekedést jelző prognózisa.

hirdetés

Az október 16-án megnyitott, s bő egy hétig nyitva tartó kiállításon 59 ország 3218 kiállítója mutatta be termékeit, 121-gyel többen, mint a legutóbbi, három évvel korábbi hasonló rendezvényen. A 171,3 ezer négyzetméteres nettó kiállítási terület csaknem két ötödét, 66,5 ezer négyzetmétert a hazai kiállítók vették igénybe, megelőzve a több mint 26 ezer négyzetméteren kiállító olaszokat, továbbá osztrákokat, svájciakat, franciákat és másokat.

Feltűnt az ázsiai országok térnyerése: a kínai, tajvani, indiai, japán és dél-koreai kiállítók csaknem 25 ezer négyzetmétert vettek igénybe, egy harmadával többet, mint három évvel ezelőtt. Az ügyvezető igazgató külön kiemelte az ágazat súlyos válságát ma már alighanem maga mögött tudó, s 5,3 ezer négyzetmétert elfoglaló amerikai, valamint a műanyagipar gyors ütemű fejlődését reprezentáló, a K-n csaknem 4 ezer négyzetméter területet elfoglaló török kiállítókat.

A kiállítók köre rendkívül széles: a globálisan működő konszernektől a kis start-up-vállalatokig
A kiállítók köre rendkívül széles: a globálisan működő konszernektől a kis start-up-vállalatokig

A kiállítók köre rendkívül széles: a globálisan működő konszernektől a kis start-up-vállalatokig, termékpalettájuk a hagyományos nyersanyagtól az egyedileg készített szerszámokig, s az ágazatot foglalkoztató „nagy témák köre” az energia-, a forrás- és az anyaghatékonyságtól különféle speciális összetevőkig terjedt. A műanyag- és gumiipari gépek és berendezések kiállítói által elfoglalt több mint 119 ezer négyzetméteres terület ezúttal is meghaladta a műanyag- és gumitermékeket kiállítók által igénybe vett terület nagyságát.

Magyar cégeknek is érdemes itt lenni

A magyar műanyagipart – részben a Nemzeti Külgazdasági Hivatal (HITA) által berendezett kollektív kiállítási területen, részben egyéni kiállítóként – tucatnyi kisebb-nagyobb vállalat képviselte. Az ő esetükben is beigazolódott az a rendszeresen felmerülő tapasztalat, hogy egy-egy németországi szakkiállítás nem csak a német, tágabb értelemben az európai, hanem az Európán kívüli piacra jutás szempontjából is jelentős.

Ez még akkor is igaz, ha egy-egy nagy németországi ipari vagy élelmiszer-szakkiállításnak már Európán kívül, elsősorban Ázsiában is megvan a maga megfelelője; megjegyezve, hogy az egyébként nemzetközi összehasonlításban is versenyképes termékeket gyártó és kínáló magyar kis- és középvállalatok számára sok esetben az európai, ezen belül németországi kiállítási részvétel is komoly szervezési és finanszírozási kihívást jelent.

A kiállításon bemutatott újdonságok mind a műanyag- és gumitermékek gyártói, mind az ipari végfelhasználók számára sok-sok érdekességgel szolgáltak. Mint Werner M. Dornscheidt, a düsseldorfi vásártársaság igazgatóságának elnöke fogalmazott, a K fontos információs platformmá vált mind a fejlesztők, mind a konstruktőrök, mind pedig a gyártók számára olyan fontos ipari ágazatokban, mint az autóipar, a fogyasztási cikkek gyártása, a villamosipar és elektronika, a légiközlekedés és űrkutatás, valamint az építőipar. Az előzetes becslések szerint egy hét alatt 200 ezer szakmai látogató kereste fel a K-t, akik kb. fele Németországból, másik fele külföldről érkezett. Tolongás nem volt, ami nem az érdeklődés hiányának, hanem annak volt köszönhető, hogy a kiállítás rendezői a vásárterület mind a 19 csarnokát kiadták.

Keretprogramok: tudománytól a szakember képzésig 

A termékbemutatót sokszínű keretprogram egészítette ki. Ezek között első helyen a Műanyag mozgásba hoz című külön kiállítás érdemel említést. „Mozgás” alatt ez esetben nem csak a szűkebb értelemben vett mobilitást, hanem olyan különböző, a jövő kérdéseire választ kereső emocionális mozgásokat is kell érteni, mint a világ népességének növekedése, az energia-felhasználás és a klímaváltozás. Talán ezért is várták sokan Joschka Fischer egykori német külügyminiszternek a fenntarthatóságról kifejtett gondolatait, továbbá más neves, részben amerikai, részben japán szakértők előadásait.

Talán a németországi szakemberhiány egyre súlyosabbá válásával is magyarázható, hogy a K szervezői az idén különösen nagy hangsúlyt helyeztek a szakmai utánpótlás-neveléssel összefüggő kérdésekre. Ezt szolgálja – többek között – a németül „kai” elnevezésű program, (ami a Kunststoff Ausbildungsinitiative – műanyagipari képzési kezdeményezés rövidítése), s melynek keretében szakmai viták, szakértői bemutatók és különféle kutatási prezentációk útján igyekeztek közelebb hozni a műanyaggal való foglalkozást a szakmunkástanulókhoz, a középiskolásokhoz és a felsőoktatási intézmények hallgatóihoz. Külön kiemelésre kívánkozik az idén első ízben megrendezett, s a főiskolák és a kutatóintézetek együttműködését szolgáló Science Campus, továbbá a műanyagok és azok megmunkálási lehetőségeinek koncentrált bemutatása különböző ipari ágazatok tervezői és fejlesztői által.

Juhász Imre
a szerző cikkei

hirdetés
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 
Cikk[139383] galéria
hirdetés
hirdetés
hirdetés

Kiadónk társoldalai

hirdetés