hirdetés
hirdetés

Művelt Mérnök

Mit művel Kína a Góbi-sivatagban?

2011-ben nagy szenzációt keltett, amikor pár lelkes amerikai civil a Google Earth műholdfelvételeit tanulmányozva, több érdekes, a QR-kódhoz hasonló alakzatot fedezett fel a Góbi-sivatag kínai részén.

hirdetés

Az élénkebb fantáziával megáldott tengerentúli olvasók persze rögtön különböző, izgalmas magyarázatokkal álltak elő: „mivel az ábrák az űrből is jól láthatóak, biztosan a földönkívüliek számára készültek, esetleg ők is rajzolták ezeket”, vagy „talán Kína titkos kísérleteket folytat a területen, hiszen a környéken számtalan katonai gyakorlóterep lelhető fel”. Volt olyan magyarázat is, amely azt tartotta valószínűnek, hogy az ázsiai ország atombombaraktára lehet a megjelölt helyeken.

Az egyik legtöbbet támogatott olvasói ötlet egyébként az volt, hogy a kínai katonaság Washington DC utcáinak vonalait rajzolta fel a sivatag porába, hogy itt gyakorolhassák be az Amerikai Egyesült Államok fővárosának elfoglalását. Az ábrák egyébként kivétel nélkül Kanszu és Belső-Mongólia tartományok határában találhatóak, alig 150 kilométerre az 1958-ban alapított Csiucsüan Űrközponttól.

Tudományos magyarázat

Az emberi kéz alkotta ábrák valóban különösek: az egyik legtöbbet vitatott ábrán fehér vonalak láthatóak, valamiféle rendezett összevisszaságban, de akad olyan is, amely koncentrikus köröket mutat, közepén néhány sugárhajtású repülőgéppel. A média rögtön felkapta a híreket, és különböző szakértőket szólaltatott meg, hogy vajon mik lehetnek ezek a furcsa rajzok, de egészen eddig, egyikük sem tudott meggyőző magyarázattal szolgálni. Most azonban a NASA Mars-missziójának egyik mérnöke, Jonathon Hill - aki egyébként az Arizonai Egyetem kutatója -, úgy tűnik, megfejtette a furcsa rajzok titkát, amely nem kevésbé izgalmas, mint az összeesküvés-elméletek legtöbbje.

Hill szerint ugyanis ezek a fehér csíkokból álló ábrák majdnem 100 százalékos valószínűség szerint arra készültek, hogy segítségükkel beállíthassa Peking a közel 160 kémműholdjának optikai rendszerét, azon belül is a variót, az élességet, a felbontás nagyságát, illetve a kamerák rögzítési sebességét. „Látszik, hogy a vonalak kisebb öntözőcsatornákon is átvezetnek, valamint sok helyen saját maguk sincsenek teljesen kitöltve, jól láthatóak bennük a csíkok és hézagok. (…) azt hiszem, kijelenthetjük, hogy valamilyen festékkel festették fel az alakzatokat. Ha krétával készültek volna, akkor a szél miatt már nem lenne nyomuk.”

Hill azt is hozzátette, hogy ezek az ábrák azért ilyen nagyok, mert az ázsiai ország kémműholdjainak optikai rendszere viszonylag rossz felbontással rendelkezhet. A koncentrikus köröket ábrázoló alakzat a szakértő szerint valószínűleg kalibrációs tesztterület az orbitális pályán keringő radarok számára.

A szakember arra is magyarázatot adott, hogy miért vannak ezek az objektumok feltűnően közel egymáshoz: „Valószínűleg ez a terület egy katonai kiképzőközpont. Ezért található ennyi furcsa alakzat egy viszonylag kihalt, elhagyatott helyen. Ez a helyzet azt bizonyítja egyébként, hogy néha maga az igazság is lehet olyan izgalmas, mint az összeesküvés-elméletek bármelyike.” A tudományos kutató feltételezését pár nappal később a NASA is megerősítette.

Az amerikai űrhivatal ugyanis bejelentette, hogy az ábrák többsége valóban kalibrációs célpontok, amelyeket az USA – a technológiai fejlődésnek köszönhetően - csak az 1960-as évek végéig használt. (Jó példa erre a Corona szatellitrendszer 144 darabból álló kémműhold-családja számára épült célkereszt alakzat az arizonai Casa Grandéban.) A NASA szintén ekkor jelentette be, hogy a Google felvételein jól láthatók a fegyvertesztelésre használt területek, de még a Jagi néven ismert antennasor is, amelyet egyaránt használhatnak a kínaiak meteorológiai vizsgálatokra vagy atmoszférakutatásra is.

Elavult technika

Persze a világban sok műhold-kalibrációs célpont lelhető fel főleg a Bak- és a Ráktérítő között, amelyek lehetnek mesterséges kialakításúak és természetes képződmények is. Az 1950-es és az 1960-as években kialakított, ma már elavultnak számító célpontoknak elsődlegesen az volt a céljuk, hogy a mesterséges égitestek „beállíthassák” a Földtől számított „megfelelő” magasságukat, illetve stabil referenciapontjukat, hiszen a sarki jég által lefedett régiókban ez a mérési távolság és tényező mindig változó volt az olvadások miatt.

Az egyik ilyen biztos pontnak számított az amerikaiak körében 1982-ig a bolíviai Salar de Uyuni nevű hatalmas őskori sómező, amelynek közel 4000 négyzetmérföldnyi, topográfiai szempontból állandó reflektanciájúnak tartott területe már elegendő volt egy műholdnak ahhoz, hogy kinematikusan bekalibrálja magát. Ehhez a földrajzi objektumhoz hasonló a nevadai Halál-völgy is, amelynek kiterjedése „egységes, sima, fényes, térben és spektrális időben stabil”.

Bár a kínai űrkutatás ígéretesen fejlődik, ám ha igaz Jonathon Hill és a NASA feltevése, akkor az ázsiai ország műholdkalibrálása még gyermekcipőben jár. Jó példa lehet erre, hogy az amerikai Történelmi Helyek Nemzeti Regisztere 1985-ben műemlékké nyilvánította a kaliforniai Mojave-sivatagi Rogers Dry Lake Edwards légibázis közelében 1930-ban kiépített, 4000 méteres átmérőjű szélrózsáját, amelyet 1954-ig használtak a pilóták navigációs pontként.

Jamrik Levente
a szerző cikkei

hirdetés
Hozzászólások (1 db)
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 
#
Szeretnénk mi azt a gyerekcipőt.
hirdetés
hirdetés
hirdetés

Kiadónk társoldalai

hirdetés