hirdetés
hirdetés

Mit ér a mérnöki diploma?

A felsőoktatás és az ipar álláspontja több ponton eltérő

Egyre több mérnökre és informatikusra van szükség a piacon. A felsőoktatási intézmények és az ipar szereplői ebben egyetértenek. Abban azonban már van némi nézeteltérés köztük, hogy mit kell tudniuk a frissdiplomásoknak, mennyire piacképesek a fiatal szakemberek.

hirdetés

Egy felsőoktatási intézmény, egy egyetemi kar legalább kétféle tevékenységet folytat: oktat, esetleg nevel, valamint kutat. Az oktatásra leszűkítve a kérdést a következőképpen lehetne a követelményt a legegyszerűbben megfogalmazni: igazodni kell a felgyorsult világhoz, hiszen a majdani alkalmazók azt várják el, hogy a frissen végzettek a lehető legrövidebb idő alatt, a lehető legkisebb költséggel illeszkedjenek be a munkafolyamatokba. Ebből következőn fokozódik a piaci igény arra, hogy az egyetemek ne csak jól képzett szakembereket, hanem olyan mérnököket bocsássanak ki, akik szinte már az első pillanattól kezdve “használhatók”.

Gyakran hallani azt a megfogalmazást, hogy a képzések legyenek gyakorlat-orientáltak. "Noha önmagában igaz, hogy minden mérnöki szakma gyakorlati szakma, az én olvasatomban a mérnökképzés ennél egy kicsit többet, egy kicsit mást jelent. Egy egyetemen a gyakorlat-orientált képzés mellett arra is hangsúlyt kell fektetni, hogy frissdiplomásai alkalmasak legyenek a munkahelyi környezetbe való beilleszkedésre, tudjanak csoportmunkában dolgozni, képesek legyenek a szakterületükön nélkülözhetetlen készségek továbbfejlesztésére. Mindezek valószínűleg fontosabbak, mint az alapértelemben vett gyakorlati képzés hatékonysága, hiszen mi úgyse tudunk vállalat-specifikus képzéseket nyújtani.

Ez nem is a célunk, hiszen a vállalatok olyan gyorsan változtatják termékportfóliójukat, hogy az alkalmazkodóképesség hasznosabb számukra, mint a kész gyakorlati tudás" - fogalmaz Vajta László, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Villamosmérnöki és Informatikai Karának (BME VIK) dékánja. Az más kérdés, hogy a Bologna-folyamat mennyire szolgálja ezeket a célokat. Vajta László szerint minden képzési rendszerben, így a BSc/MSc rendszerben is lehet jól és rosszul mérnököket képezni. A Bologna-folyamat legfőbb indoka, hogy bevezetésével adott idő alatt akár többféle képzettséget is meg lehet szerezni. Igazi előnye, hogy egy adott területre irányuló BSc képzés mellé egy azzal rokon, de mégis más természetű MSc képzés társulhat. Így a korábbinál multidiszciplinárisabb szakemberek képezhetők.

A Bologna-folyamat tehát nincs közvetlen hatással a hallgatók gyakorlati tudására. A munkavégzésre való alkalmassá tétel szempontjából a képzés egyik fontos eleme a szakmai gyakorlat. Sajnálatos, hogy a képzési követelményrendszer csak néhány hetes szakmai gyakorlatot ír elő, és a képzés finanszírozási rendszere is ehhez igazodik. Hiába támogatják elvileg az egyetemek és a vállalatok is a hosszabb gyakorlati periódust, a finanszírozás megoldatlansága gátolja az előrelépést.

Exponenciálisan növekvő tudáshalmaz

Bizonyos fokig természetes, hogy az ipar szereplői és a felsőoktatási intézmények nem mindenben értenek egyet az oktatás és képzés feladatát, céljait, színvonalát tekintve. Ezért is fontosak az eszmecserék, a vélemények ütköztetése. A Műegyetemen mindazonáltal úgy látják, hogy a különböző szakági érdekképviseleti szervezetek jellemzően nem lépnek túl az általánosságok hangoztatásánál, és nem igazán képeznek hidat a felsőoktatás és a mérnökök későbbi alkalmazói között. Nagyon fontos volna tehát a célok és feladatok pontosabb megfogalmazása.

"Természetesen a felsőoktatásnak is van mit sepregetnie a saját háza táján. Tudomásul kell vennünk, hogy a műszaki tudományok területén nem lineárisan, hanem exponenciálisan nő a tudáshalmaz. Mivel az emberi felfogóképesség ezzel nem tart lépést, az oktatásban bizonyos diszciplínákat ki kell hagyni, vagy elnagyoltan lehet csak érinteni. Óriási feladat annak eldöntése, hogy mi maradjon ki, minek a rovására kerüljenek be a tematikába az új területek.

Ez sokszor nem kizárólag szakmai kérdés, hiszen egy-egy elismert, szakterületét magas szinten művelő oktatónak nehéz elfogadnia, hogy tantárgya, kényszerből, visszaszorul a képzésben. Mindazonáltal nincs más út, akár érdekütközéseken keresztül is aktualizálni kell a tananyagot. A gyors változás természetesen nem az alapozó, hanem a szaktárgyakat érinti. Vannak például olyan választható tárgyaink, amelyeknek az életciklusa 2-3 év" - mutat rá Vajta László.

Kevés a külföldi oktató

Közelebb kerülhetne a képzés a piac elvárásaihoz, ha több oktató érkezne külföldről és a hazai iparból. Ez azonban manapság egyáltalán nem jellemző. Vajon miért? Nyugat-Európában az egyetemi oktatóknak, kutatóknak legalább a 30 százaléka az adott ország szempontjából külföldi. Ez alapvető feltétele annak, hogy egy felsőoktatási intézmény becsatlakozzon egy európai, vagy akár egy még nagyobb oktatási közösségbe. Magyarországon - és ez nem csak a Műegyetem sajátossága - elvétve találni külföldi oktatót.

A dékán elmondása szerint ez elsősorban nem az egyetemek hibája, hanem a hazai oktatáspolitika, tágabb értelemben a kultúrpolitika súlyos hiányossága. Nincs meg a nemzeti finanszírozási rendszer, és hiányzik az az egyetemi apparátus is, ami automatikusan intézi az adminisztrációt, a tartózkodási engedély megszerzésétől kezdve, az egészségügyi biztosításon keresztül, egészen az órameghirdetésig. A külföldi egyetemeken ez már jó ideje kiválóan működik. "Őszintén remélem, hogy az új kormány változtatni fog ezen a tarthatatlan állapoton.

Gyorsan kellene elindítani a folyamatot, mert a legjobb szándékú változtatás hatása is hosszú években mérhető. Az is fontos, hogy az intézkedések ne csak a határon túli magyarságot érintsék. Természetesen őket kitüntetett szerep illeti meg az egyetemi kapcsolatokban, de a vendégoktatók körét a világ minden tájáról bővíteni kell. A külföldi kapcsolatoknak egyébként nemcsak a felsőoktatás színvonalának emelése, hanem a középtávú gazdasági eredmények szempontjából is óriási jelentőségük van.

Ha valaki 2-3 évet vendégoktatóként, -kutatóként külföldön tölt, akkor hazatérve másként tekint a hajdani fogadó országra, és ez a gazdasági kapcsolatokat is pozitívan érintheti. Minél hamarabb kell tehát lépni, de nagyon átgondoltan. És ez korántsem csak a vendégoktatók kérdésére, hanem az egész közoktatásra érvényes. Minden intézkedésnek hosszú távú hatásai vannak, ezért az ugrásszerű, kapkodó beavatkozások több kárt okozhatnak, mint amennyi hasznot hajtanak. Szép fokozatosan, átgondoltan kell kialakítani az új szabályozást" - hívja fel a figyelmet Vajta László.

Ipari szakemberek - eseti előadások

Nagy baj, hogy az iparból is kevés oktató érkezik az egyetemekre. A Villamosmérnöki és Informatikai Kar dékánja szerint ennek alapvető oka, hogy a rendszerváltást követő 10-15 évben rendkívüli módon elszakadt egymástól az ipar és a felsőoktatás. A hagyományos, a nyolcvanas években stabilizálódó kapcsolatok értelemszerűen széthullottak, az újraépülő magyar nagyipar pedig jellemzően nem igényelte az egyetemi kapcsolatokat. A kutatás-fejlesztés szempontjából legalábbis egyáltalán nem. A vállalatok elsősorban termelővállalatokként működtek, műszaki fejlesztés legfeljebb egész alacsony szinten folyt, márpedig a felsőoktatás csak olyan oktatókat vár, akik szakmájukban komoly kutatás-fejlesztési tapasztalattal, illetve ilyen irányú ambíciókkal is rendelkeznek.

Ez utóbbi azonban - a motoiváció teljes hiánya miatt - értelemszerűen hiányzott az iparban dolgozó szakemberekből. A helyzet szerencsére az utóbbi években javult, ám még korántsem mondható ideálisnak. A BME VIK-en kiugróan jó ipari kapcsolatokkal rendelkezik például a gyártástechnológiával foglalkozó tanszék. Nem véletlenül, hiszen a korszerű technológiák működtetése még akkor is napi problémát okoz a szakembereknek, ha a teljes termékdokumentáció külföldről érkezik.

Az utóbbi években elsősorban az informatika, de a villamosmérnökség területén is megjelentek olyan cégek (például autóipari beszállítók, informatikai rendszerfejlesztők, távközlési és infokommunikációs vállalatok), amelyek nagy mennyiségben fejlesztőmérnököket igényelnek, és komoly fejlesztőközpontokat telepítettek Magyarországra. Ezek a központok már rendelkeznek olyan ipari szakemberekkel, akik részt tudnának venni az egyetemi oktatásban. A Műegyetemen egyelőre a posztrgraduális képzésben, eseti előadások szintjén találkozhatunk külső, ipari oktatókkal. Általános gond, hogy az iparban rendkívüli módon leterheltek az emberek, ezért a rendszeres óraadás nehezen megoldható számukra.

Nehézségek és pozitívumok a multikkal

Nem jó hír, hogy a felsőoktatási intézmények és az iparvállalatok kutatási együttműködése sem áll fényesen. E téren élesen meg kell különböztetni a multinacionális vállalatokat és a kis-középvállalati szektort, hiszen a problémák, a nehézségek és az esetleges pozitívumok is teljes mértékben eltérőek. A multinacionális nagyvállalatok hazai cégei jellemzően nem tudják megfogalmazni, hogy egyáltalán vannak-e elvárásaik, és ha igen, akkor mik az általános elvárásaik a magyar kutatási kapacitással szemben. Ez alapvetően a multinacionális cégstruktúrára, az anyavállalattól való erőteljes függőségre vezethető vissza.

A magyar innovációs törvény ugyan képez egyfajta érdekeltséget az egyetemi kapcsolatok ápolására, de a tapasztalat azt mutatja, hogy ezen lehetőségek kihasználásában legalább 50 százalékban az motiválja a vállalatokat, hogy hamarabb és korábban kerüljenek kapcsolatba a hallgatókkal. Optimista becslések szerint is csak 50 százalékban az a vállalatok motivációja, hogy korszerű kutatási eredményekkel javítsák jövedelmezőségüket, termékportfóliójukat. Probléma az is, hogy a multinacionális nagyvállalatokkal nehéz rugalmas konstrukcióban pályázati partnerséget kialakítani, mivel nagyon hosszú, jellemzően már a második szinten Magyarországot elhagyó döntési láncok húzódnak meg a háttérben.

"Ezzel együtt a nagyvállalatokkal való együttműködésünk pozitív. A Műegyetem évente közel 15 milliárd forint értékben termel úgynevezett saját bevételes kutatási forrásokat, jóllehet ezek hasznosulásán van mit javítani. Ehhez azonban az egyetem szándékai egyedül nem elegendőek, feltétlenül szükséges a vállalati szektor már megindult, és reményeink szerint folytatódó átalakulása, fejlődése is" - hangsúlyozza Vajta László.

Közös kockázatvállalás a kicsikkel

Egész más a helyzet a kis-középvállalkozásokkal. Esetükben egyértelműen a forráshiány a kutatás-fejlesztési együttműködés akadálya. A Műegyetemen éppen ezért olyan konstrukció kialakításával foglalkoznak, ahol a kutatás-fejlesztést nem a tőkehiányos vállalkozások korlátos fizetőképességének függvényében vállalják el, hanem visszatérnek a korábban jól alkalmazott, közös kockázatú együttműködéshez. Tehát: a Műegyetem gyakorlatilag ingyenesen kutatás-fejlesztési kapacitásokat bocsát a vállalkozások rendelkezésére olyan szerződéses konstrukcióban, amely a fejlesztés hasznosulása nyomán garantálja az egyetem számára a bevételeket.

"Úgy véljük, hogy a kis-középvállalati szektor ezen támogatási formája akár direkt tőkejuttatásként is felfogható, miközben mentes a magyar pályázati rendszer összes hátulütőjétől. Ismerek több olyan kisvállalkozást, amelyik abba ment tönkre, hogy szeretett volna megfelelni a pályázatok irreális követelményrendszerének. A mi konstrukciónkban reálisak az elvárások, mi magunk értékeljük a partnereinket, a saját, általunk fontosnak tartott szempontok szerint.

És természetesen mi vállaljuk a kockázatot, ami egyáltalán nem túl nagy. A szerződésekben ugyanis kikötjük, hogy ha a fejlesztés záros határidőn belül nem fordul termőre, akkor az eredmény rendelkezési joga visszaszáll az egyetemre. A kulcs számunkra tehát az, hogy jól ítéljük meg a kutatásban rejlő lehetőségeket, valamint az ipari partner alkalmasságát" - mutat rá Vajta László. Jelenleg a BME-n három ilyen projekt folyik. Tervezik, hogy az érdekképviseleti szervezetek közreműködésével kiterjesztik ezt a lehetőséget.

Mallász Judit
a szerző cikkei

hirdetés
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 
Mit ér a mérnöki diploma?
hirdetés
hirdetés
hirdetés

Kiadónk társoldalai

hirdetés