hirdetés
hirdetés

Ismétlődő egyedi termékgyártás

Lézermikroszkópoktól a lélegeztetőgépekig

A pásztázó lézermikroszkópjairól ismert Femtonics a koronavírus-járványra is válaszolt: saját fejlesztésű lélegeztetőgépük már a klinikai tesztelés fázisában van.

hirdetés

A Femtonics Kft. kutatástámogató egyedi rendszereket fejleszt és értékesít, amelyek pásztázó lézermikroszkópból és addicionális eszközökből állnak. Különlegességük abban áll, hogy fenntartható megoldást kínálnak az alapkutatástól a hasznosításig. Sikerük titka, hogy a biológiai kutatással, a termékfejlesztéssel, a gyártással, valamint az értékesítéssel foglalkozó szervezeti egységek szorosan együttműködnek a másik tevékenységének erősítése érdekében. Esetükben a termékértékesítés egyben magas hozzáadott értékű vevői testre szabást, valamint mérnöki-kutatói tudástermelést és hasznosítást jelent. „Az együtt gondolkodás, együttműködés együtt jár azzal, hogy – a legismertebb csapatjátékból vett példával szólva – aki ziccerben van, annak passzolunk” – foglalja össze a Femtonics üzleti modelljét Lénárt Szabolcs CPO.

A 2005-ben alapított cég a saját területén közel 20 világrekordot jegyez, több mint 120 rendszert adott át, mintegy 300 kiképzett felhasználóval büszkélkedik, akik több mint 140 publikációt jegyeznek, fejlesztési eredményeiket pedig 44 szabadalom oltalmazza. Bár a cég főként külföldre exportál, vannak kivételek, idén például a Pázmány Péter Katolikus Egyetemtől is kaptak megrendelést.

Rózsa Balázs, a Femtonics alapító-tulajdonosa
Rózsa Balázs, a Femtonics alapító-tulajdonosa

A kezdetek

Rózsa Balázs orvos-fizikust, a Femtonics alapító-tulajdonosát és tanítványát, Katona Gergely PhD fizikust az motiválta a cégalapításra, hogy a kutatásukhoz szükségük volt olyan két-foton mikroszkópra, amely 3D-ban képes adatot gyűjteni a valós időben történő sejtszintű folyamatokról, amilyen akkor még nem létezett. Rózsa és Katona a technológiai újdonságként számító mikroszkóp kifejlesztését közel 20 éve kezdte el. A prototípussal elért eredmények rendkívül előremutatók voltak az agykutatásban, ami számos potenciális mikroszkóp vásárlót vonzott a világ minden tájáról.

„A mikroszkópokkal végzett kutatások és fejlesztések jelentőségét nehéz lenne eltúlozni. Olyan, az élet- és orvostudomány területén tömegeket érintő kóros állapotok megértéséhez és gyógymódjához vihetnek közelebb, mint például a vakság, agyi infarktus, az Alzheimer-, a Parkinson-kór, és idővel lehetővé tehetik a műtőasztal mellett végezhető azonnali szövettani vizsgálatokat” – hangsúlyozza Rózsa Balázs. A cég együttműködő partnere többek közt Roska Botond professzor a bázeli Molekuláris és Klinikai Szemészeti Intézetből (Svájc), aki olyan új génterápiás módszert dogozott ki, amelyet felhasználva az orvostudomány képes lesz gyógyítani a vakság bizonyos formáit.

FemtoSmart Bridge: a mikroszkóptest szabadon mozoghat a vizsgálandó minta felett
FemtoSmart Bridge: a mikroszkóptest szabadon mozoghat a vizsgálandó minta felett

Névjegy
Dr. Rózsa Balázs, a Femtonics Kutató és Fejlesztő Kft. alapító tulajdonosa, a Semmelweis Egyetemen orvosként és azzal párhuzamosan az ELTE-n fizikusként végzett. 2007-ben summa cum laude doktorált (PhD), és még ugyanabban az évben Junior Prima díjat kapott. 2010-től a Semmelweis Egyetem tudományos doktori iskolájában akkreditált témavezető, senior kutatóként az utánpótlás neveléséről is gondoskodik. A Pázmány Péter Egyetemen és a Kísérleti Orvostudományi Kutatóintézetben (KOKI) csoportvezető, a technológiájában élvonalbeli mikroszkópcsalád kifejlesztését megalapozó kutatásokat a KOKI keretében kezdte. 2003-ban a világon elsőként alkotta meg azt a speciális 3D-s szkennelő technológiát, amely nagyságrendekkel gyorsabban mért a versenytársak berendezéseinél, a mai napig az akkor kidolgozott komplex metodika alapozza meg a társaságban folyó fejlesztéseket. Díjai: Innovációs Díj a parlamentben (2012), Junior Prima Díj (2007), Ernst & Young: Merész Inventor (2014), Ernst & Young: Életminőség fejlesztése (2017), Alapkutatástól a Piacig Innovációs Díjra (2020) Az ország első olyan ERC pályázatát nyerte el 2016-ban, amellyel magyar kutatók vezető hírként kerültek fel az EU honlapjára.

 

Világelső az új fejlesztés

A társaság legújabb fejlesztése a fent említett prototípus utódja, a FEMTO3D Atlas, a világ leggyorsabb, három dimenzióban pásztázó mikroszkópja. Az eszköz különlegessége, hogy a klasszikus tükör-alapú szkenner helyett akuszto-optikus kristályok végzik a pásztázó lézerfény pozícionálását, ami rendkívül gyors és flexibilis szkennelést eredményez, a konkurens termékekhez képest egymilliószor gyorsabban képes mérni az idegsejtek aktivitását a működő agyban. 2020-ban a mikroszkóp elnyerte az NKFIH „Alapkutatástól a piacra lépésig” innovációs díját.

Az egyedülálló Atlas mikroszkóp mellett a Femtonics tradicionális két-foton mikroszkópokat is gyárt FemtoSmart termékvonal néven. Ezen rendszerek előnye a konkurens termékekkel szemben, hogy tervezésük egyedi módon igazodhat az egyes vevői igényekhez. Példa erre a FemtoSmart Bridge, ahol a szerkezet lábazatát egy emelőszerkezetre cserélték a fejlesztők, mely lehetővé teszi a mikroszkóptest szabad mozgását a vizsgálandó minta felett. A cég szem előtt tartja a kiváló tudományos munkát végző szakemberek, ezáltal a tudástőke itthon tartását is. E törekvés részeként elindították a Femtonics Akadémia programot, amely fiatal PhD-hallgatók és kutatók tudományos fejlődését hivatott segíteni. Kiváló kapcsolatot ápolnak a Pázmány Péter Katolikus Egyetemmel, tanulmányi versenyek támogatásával, cég- és laborlátogatások szervezésével, előadásokkal ismertetik meg a hallgatókkal a mérnöki, kutatói, fejlesztői életpályamodelleket.

A prototípusépítéstől az ismétlődő egyedi termékgyártásig

A high science experimental device eszközök fejlesztésénél, előállításánál az első és legfontosabb célfüggvény, hogy működjenek, hogy hozzák azokat az eredményeket, amelyre tervezték. Azonban, ha a gyártó el akarja adni, a piac azonnal megméri, beárazza a terméket és eltolja a célfüggvényt a szokásos gazdasági mérőszámok, faktorok felé. Az igazi tudáshasznosítás az, amikor a gyártó vállalja, hogy ebben az eltolódásban tudatosan részt vesz, végigmegy a piac által kijelölt úton, újra és újra tervez. „Az idő pénz. A kiszolgálási idők drasztikus csökkentésére, amelyet sokszor célként fogalmaznak meg a szereplők, mi inkább következményként tekintünk.

Az ismétlődő egyedi termékgyártásnak több komoly titka, tanulsága van” – mondja Lénárt. Az első „titok” az autonóm munkacsoportok szoros kapcsolata. A tervezési gyártási tevékenységet olyan autonóm munkacsoportokba szerveztük, amelyet az adott csoport „core” tevékenységét ellátó szakember irányít, a feladatok átfutási idejére vonatkozóan a csoportvezető szakemberek a közös célok és egymás feladatának megértése, az erőforrások terhelésének ismerete mellett tesznek időbeli és tartalmi vállalásokat. A második: a külső kapcsolat érték. Ahogy a piac értékeli a termékeiket, szolgáltatásaikat, nekik is piaci szereplőként kell értékelniük kell a társaság beszállítóinak termékeit, szolgáltatásait. Az elmúlt években újra értelmezték a beszállítókhoz való viszonyukat. Bővebb információval, magasabb kockázatvállalással eredményesebb együttműködéseket kötnek, mint korábban. Egy partnerük mesélte, hogy a bővebb információs tartalom számára azt (is) jelentette, hogy immár büszke lehet rá, hogy az ő műhelyében készült alkatrész például a Columbia egyetemre szállított laborba került, és a tudósok fontos kutatási programokat hajtottak végre általa. A harmadik a döntéshozatal gyakorlata. A Femtonics üzemszervezési gyakorlata a delegáció elvén alapul, azaz „a minél alacsonyabb szintű és minél gyorsabb döntés” elvét igyekszenek érvényesíteni. A vállalati kultúra által is bátorított, „alulról jövő” kezdeményezésekről általában néhány napon belül döntés születik.

Eredményeiket a következő módon foglalja össze Lénárd Szabolcs: „A fenti elvek szisztematikus alkalmazásának eredményeként a kiszolgálási idő egyszerű rendszerek esetében 6-9 hónapról 3-5 hónapra csökkent. Ennek megfelelően az éves gyártási kapacitás lényegesen megnövekedett, miközben a gyártásban résztvevők száma nem változott”.

A Luca lélegeztetőgép akár heteken át képes biztosítani a betegnek megfelelő légzéstámogatást
A Luca lélegeztetőgép akár heteken át képes biztosítani a betegnek megfelelő légzéstámogatást

Luca, a lélegeztetőgép

A fentiekre tökéletes példa a Femtonics új fejlesztése, a „Luca” lélegeztetőgép, amelynek mára a klinikai vizsgálata is lezárult. Az ötletet természetesen a koronavírus-járvány „ihlette”, de a gyökerek mélyebbek. A projektet az a kolléga javasolta, akinek Luca nevű kislánya újszülötten kényszerült lélegeztetőgépre.
A COVID-19 klinikai tapasztalatai alapján a súlyos lefolyású, gépi lélegeztetést igénylő esetekben az intubáció és gépi lélegeztetés időtartama több hétre is elnyúlhat, ami jelentősen megnöveli az ellátáshoz szükséges intenzíves kapacitás igényt és ezzel együtt a szükséges lélegeztetőgépek számát. A jelenleg rendelkezésre álló lélegeztetőgépek száma egy tömegeket érintő járvány esetén alacsonyabb lehet, mint a szükséglet, így az egyszerű, de teljes értékű lélegeztetést biztosító eszközök kínálhatják a megoldást a nagyszámú beteg egyidejű ellátására.

Az újonnan bevethető gépek nagyobb hányadának képesnek kell lennie arra, hogy mind kontrollált mind assziszt-kontrollált légzésmódokat is támogatni tudjon, így a betegség különböző stádiumaiban is a beteg állapotának megfelelő légzéstámogatási lehetőséget nyújtson.

A Luca egy invazív, teljesen zárt, assziszt-kontrollált lélegeztetésre fejlesztett lélegeztetőgép, amely napokon, heteken át képes biztosítani a betegnek megfelelő légzéstámogatását. Kompakt, robusztus, padlón álló, illetve gurítható eszköz, mely alkalmas, hogy a betegágy közelében elhelyezhető legyen. A gép és a beteg között hő- és páracserélő vírus szűrő van, illetve a légzőkör két szára és a gép között külön vírusszűrő került beépítésre. Ezen felül a kilélegzett levegő egy speciális nagyteljesítményű vírusszűrőn keresztül kerül kivezetésre, mely hatékonyan védi a környezetében dolgozó egészségügyi személyzetet.

A beteg kilélegzett levegőjével érintkező összes alkatrész sterilizálható vagy eldobható. A paraméterek beállításához felhasználóbarát felület társul, ami lehetővé teszi, hogy a berendezést a lélegeztetésben kevésbé jártas felhasználók is könnyen kezeljék.

Csaba Ferenc
a szerző cikkei

hirdetés
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 
hirdetés
hirdetés
hirdetés

Kiadónk társoldalai

hirdetés