hirdetés
hirdetés

Gazdaság

Középvállalati fejlesztési program 1,7 milliárdból

Középvállalati fejlesztési program indul 1,7 milliárd forint európai uniós forrásból a nagy növekedési képességű közepes vállalkozások támogatására – jelentette be a Nemzetgazdasági Minisztérium gazdaságfejlesztésért és -szabályozásért felelős államtitkára szerdán sajtótájékoztatón Győrben. A pályázók vissza nem térítendő támogatásban részesülhetnek.

hirdetés

Lepsényi István elmondta, hogy a kis- és közepes vállalkozások szerepe meghatározó a magyar gazdaságban, mivel a termelés ötven százaléka származik tőlük és a dolgozók kétharmadát foglalkoztatják. Magyarországon jelenleg mintegy ezer középvállalkozás működik, ezek adják a bruttó hazai termék (GDP) egy százalékát. Az 500 legnagyobb középvállalat közül több mint négyszáz magyar tulajdonban van – ismertette.

Az államtitkár tájékoztatása szerint a középvállalati fejlesztési program célja, hogy a feldolgozóipari cégek korszerű technológiákat alkalmazzanak, használják az ipar 4.0 lehetőségeit, automatizálják a termelést, innovatívabbak legyenek, szálljanak be a kutatás-fejlesztési programokba, legyen korszerű vállalatirányításuk és ismerjék meg a külpiacot.

A stratégiai partnerségen alapuló programot a Nemzetgazdasági Minisztérium egyik háttérintézménye, az Iparfejlesztési Közhasznú Nonprofit Kft. (IFKA) vezeti. A program egyik szereplője a HGC Akadémia (nagy növekedési képességű vállalkozások  High Growth Companies), amely egyebek mellett segít elkészíteni a vállalkozásoknak rövid, közép és hosszú távú fejlesztési programjait, és megismerteti őket a jó külföldi gyakorlatokkal.
   
Bárdos Krisztina, az IFKA ügyvezető igazgatója arról beszélt, hogy ez a program az első, amely kifejezetten a feldolgozóipari közepes vállalatokat célozza meg. Egy felmérés szerint kétezer ilyen vállalkozás közül mindössze 660-670 adott be korábban valamilyen pályázatot, exportjuk pedig visszafogott, alig éri el a tíz százalékot.

A program 2019 májusáig tart, és országszerte mintegy 20-25 szakmai workshopon ismertetik meg január-februárban.

(forrás: MTI/GyártásTrend)
hirdetés
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 
hirdetés
hirdetés
hirdetés

Kiadónk társoldalai

hirdetés