hirdetés
hirdetés

MediTech

Kéz, amely a kesztyűt rángatja

Ám a kesztyű mégis ellenáll a remegésnek, és mint ilyen, egyszer majd a Parkinson-kórban szenvedő betegeknek is hatalmas segítséget nyújthat.

hirdetés

Nem rég Faii Ong, az akkor 24 éves orvostanhallgató egy londoni kórházban rutinvizsgálatokat végzett egy 103 éves, súlyos kézremegéstől szenvedő páciensen. Ong szerint az idős nő kezei olyan erősen rázkódtak, hogy már csak egy tányér leves elfogyasztása is vagy fél órát vett igénybe, és az étel nagy része még így is a beteg ruháján végezte. A következő fél óra a páciens megtisztogatásával telt el. Amint arról a most 26 éves Ong beszámolt, a szituáció siralmas volt. Bár a kórházi személyzet azt mondta, hogy ilyen esetekben nincs mit tenni, a diák nem nyugodott bele a helyzetbe.

Inkább néhány tanulóból maga mellé toborzott egy csapatot, hogy együtt kigondoljanak egy megoldást: a találmány végül a GyroGlove nevet kapta.

GyroGlove (Trevor Johnston illusztrációja; Forrás: Popular Science)

A kézre húzható eszköz giroszkóp segítségével stabilizálja a remegéseket. Az űrtechnológiában és a gyerekjátékok készítésénél is alkalmazott forgótárcsa lökés hatására is változatlan helyzetben marad. Éppen ezért, amikor a kéz remeg, és a giroszkóp megbillen, a lemez ellenáll a feldöntésére irányuló erőnek. A „ruhadarab” viselői szerint a technika által gerjesztett érzés olyan, mintha szirupban mozgatnák a kezüket. A korai GyroGlove tesztek a jelentős remegéseket több mint 80 százalékkal csökkentették.

A GyroGlove a profi sebészek, az atléták, a fényképészek, illetve mindenki számára, akiknek stabil kézmozgásra van szükségük komoly hasznot jelenthet.

Ám ami a legfontosabb: a fejlesztés akár 10 millió Parkinson-kórban vagy 200 millió esszenciális tremorban szenvedő beteg életét is megváltoztathatja.

Az elsődleges cél természetesen, hogy az ilyen emberek normálisabb élethez és függetlenséghez juthassanak.

Zamaróczy Ádám
a szerző cikkei

(forrás: PopSci)
hirdetés
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 
hirdetés
hirdetés
hirdetés

Kiadónk társoldalai

hirdetés