hirdetés
hirdetés

Technológia

Kávékapszula-feldolgozó gépsort fejlesztenek

A fém és a zacc minél hatékonyabb elválasztása érdekében innovatív megoldáson dolgozik az e-hulladékok és az alumínium italos dobozok begyűjtését és feldolgozását is végző újrahasznosító üzem.

hirdetés

Az alumínium népszerű alapanyaga a gyártóiparnak, főként ellenálló-képessége, könnyű alakíthatósága, alacsony sűrűsége és korlátlan újrahasznosíthatósága miatt. A kávékapszulák esetében a kávék frissességének és aromájának megőrzésében van kulcsfontosságú szerepe, ennek köszönhetően az egyéves kapszula minőségében egyenértékű a frissen legyártottal.

Mindazonáltal, az elsőként 1986-ban napvilágot látott kávékapszulákból 2013-as becslések szerint csak addig 28 milliárd került forgalomba, az egyenként 1,4 gramm tömegű kapszulákban az alumínium össztömege napjainkra már bőven meghaladja a 40 tonnát, ami több mint egy hazai gyár éves kapacitása. Ráadásul a kapszulás kávé piaca döbbenetes tempóban fejlődik, a használt kapszulák éppen ezért kiváló forrásai lehetnek az újrahasznosított alumíniumnak.

Ezt a hazai piac egyik aluhulladék begyűjtője és feldolgozója, az Inter-Metal is felismerte, hiszen a gazdasági válságot és a nyersfémek piaci árának drasztikus csökkenését követő kiélezett piaci versenyben az új anyagminőségek feltérképezése és hasznosítása új perspektívát adhat, azonban a feldolgozás nem csak lehetőségeket rejt magában, hanem kihívásokat is, melyekre saját fejlesztésükkel adják meg a választ.

Újrahasznosítás Csepelen

A világszerte 500 millió svájci frank befektetéssel létrejött „The Positive Cup” fenntarthatósági stratégiája részeként a Nespresso az eredeti alumínium alapanyagot eleve 100 százalékban fenntartható forrásból szerzi be az Aluminium Stewardship Initiative szabványnak megfelelően, melyet az IUCN (Természetvédelmi Világszövetség) által vezetett program keretében dolgoztak ki. Noha az alumínium olyan anyag, amely korlátlan alkalommal újrahasznosítható anélkül, hogy tulajdonságaiból veszítene, a kávéőrleményt is számtalan módon lehet újrahasznosítani: használható például természetes trágyaként a mezőgazdaságban, vagy energiaforrásként elektromosság előállításához vagy háztartási fűtéshez.

A vállalat hazánkban is jelentős kapszula-újrahasznosítási programról számolhat be: a magyar vásárlók az Andrássy úti és az Allee-beli üzletekben található gyűjtőpontokon, gyűjtőtasakokban adhatják le a használt kapszulákat, amelyek ezt követően a csepeli Inter-Metal Recycling Kft. újrahasznosító üzemébe kerülnek. Itt a kapszulákat 3-4 hétig szárítják, majd a Nespresso által telepített feldolgozó-gépsor segítségével szétválasztják az alumíniumot és a kávézaccot. A folyamat végén tiszta alumínium nyerhető ki, a kávét hőerőművekben villamosenergia termelésre hasznosítják, a gyűjtőtasakokból pedig hólapát készül.

A Nespresso mára, a világszerte értékesített kapszulák újrahasznosítási kapacitását 80% fölé emelte, amelyet öt éven belül 100%-ra kíván növelni. Ennek érdekében az Inter-Metal Recycling Kft. önálló fejlesztésbe kezdett, amellyel nem csak 10-szeresére növelhető a kapacitás, de a fém és a zacc elválasztása is sokkal hatékonyabb. Magyarországon 2012 óta gyűjtik vissza a használt kapszulákat.

Sós Éva
a szerző cikkei

hirdetés
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 
hirdetés
hirdetés
hirdetés

Kiadónk társoldalai

hirdetés