hirdetés
hirdetés

Politika vs. gazdasági szempontok

Ipari túltermelés Kínában - mi lesz ennek a vége?

Az elmúlt években aránytalanul megnövekedett a kínai állami vállalatok fölösleges termelői kapacitása. A pekingi kormány ugyan elismeri a túlzott iparfejlesztés célszerűtlenségét, de a gyakorlatban továbbra sem mutat készséget politikai befolyása mérséklésére.  

hirdetés

A változások többek között tömeges elbocsátásokhoz vezetnének. A Commerzbank szakértője egy, a kínai iparról írt elemzésében valószínűtlennek tartja, hogy a pekingi vezetés érdemi lépéseket tenne a fölösleges kapacitások leépítése útján, így azonban a túldimenzionált állami vállalatok továbbra is el fogják szívni a forrásokat a magántulajdonban lévő vállalatok elől. Márpedig ez az ellentmondás hosszútávra szóló terhet jelent a kínai gazdaság egésze számára.

Az Európai Kereskedelmi Kamara számítása szerint a kínai állami iparvállalatok kapacitás-kihasználtsága 2014-ben nem volt több 75 százaléknál. Egyedül az acéliparban évi kereken 330 millió tonnás többletkapacitás jött létre, ami megegyezik Japán, India, az Egyesült Államok és Oroszország együttes éves acéltermelésével.

A nyugati országokban az alacsony kapacitáskihasználtság okát mindenekelőtt a konjunkturális helyzet kedvezőtlen alakulásában, a kereslet mérséklődésében látnák. De Kínában a helyzet más, mint a fejlett ipari országokban: a világ legnépesebb országában elsősorban azért alacsony a kapacitások kihasználtsága, mert az ottani vállalatok a korábbi években túl sokat beruháztak. Az Európai Kereskedelmi Kamara adatai szerint hat különböző ágazatban, nevezetesen az acél-, az alumínium- és a cementiparban, a kőolaj-feldolgozásban, valamint az üveg- és papírgyártásban a 2008 és 2014 közötti időszakban jóval gyorsabban bővültek a termelési kapacitások, mint maga a termelés; jóllehet, a rendelkezésre álló kapacitások már 2008-ban is jóval meghaladták az indokoltat. A vállalatok időközben tovább bővítették kapacitásaikat, bár már 2008-ban sem tudtak elegendő terméket értékesíteni ahhoz, hogy az akkor rendelkezésre álló kapacitásaikat kihasználják.

Kínában jelenleg kb. 130 ezer állami tulajdonban lévő vállalat van
Kínában jelenleg kb. 130 ezer állami tulajdonban lévő vállalat van

Túlkapások

A pekingi kormány már jó ideje felismerte a túlzott kapacitásokból adódó problémákat. 2009-ben el is határozta, hogy további fejlesztéseket már nem engedélyez azon tartományok cementiparában, ahol a termelés meghaladja az egy főre jutó egy tonnás mennyiséget. A kapacitások a 2008. évi 450 millió tonnáról néhány év alatt mégis 850 millió tonnára emelkedtek; több mint kétszeresére annak, mint amennyit a világ második legnagyobb cementtermelő nemzetének számító India egy évben előállít.

Hasonló jelenség volt megfigyelhető a kőolaj-feldolgozás területén is. A kormány már 1999-ben elrendelte az 52 ezer barrel/nap kapacitásnál alacsonyabb kapacitású finomítók bezárását, amit egy évtizeddel később a 20 ezer barrel/nap kapacitású finomítók bezárásának elrendelése követett; jóllehet az 1999. évi rendelet következetes végrehajtása esetén ez utóbbi döntésre nem is lett volna szükség. Az eredeti rendelet végrehajtása helyett azonban a finomító kapacitásokat tovább növelték.

Annak, hogy a központi kormányzatnak a túlzott kapacitások leépítésére irányuló törekvései rendre meghiúsultak, a Commerzbank szakértője szerint strukturális okai vannak. A legtöbb fejtörést a helyi kormányzatok magatartása okozza. Az ő tevékenységük megítélésében ugyanis meghatározó szerepe van annak, hogyan alakul az adott térség bruttó hazai terméke; márpedig a kapacitások leépítése a helyi érdekekkel éppen ellentétes fejlődési irány lenne.

Optikailag jobb, ha magasabb növekedési és foglalkoztatási rátát sejtet a kapacitások további bővítése, még akkor is, ha azok végül kihasználatlanok maradnak. A rendszer jól működik, mert a finanszírozás ritkán okoz problémát, a helyi bankok ugyanis ugyanúgy a tartományi politikai vezetés befolyása alatt állnak, mint az iparvállalatok, s szívesen nyújtanak hitelt az állami vállalatok számára.

Politikai vs. piaci érdekek

Kínában jelenleg kb. 130 ezer állami tulajdonban lévő vállalat van, s ezek állítják elő a bruttó hazai termék 25-30 százalékát. A központi kormány jelenleg 106 nagyvállalattal rendelkezik, s ezen – 2003 óta az állami felügyeleti és közigazgatási bizottság (angol rövidítéssel SASAC) által irányított és felügyelt – cég közül 47 a világ 500 legnagyobb vállalata sorába tartozik.

A pekingi kormány tehát leépítené a felügyelete alá tartozó nagyvállalatok fölös kapacitásait; de – tartva attól, hogy a szándék „komolyan vétele” tömeges elbocsátásokhoz, s különösen a gyöngébb adottságú térségekben a szociális problémák súlyosbodásához vezetne, kiváltva az érintett munkavállalók tiltakozását – nagyfokú óvatosságra törekszik. Emellett nem elhanyagolható tényező, hogy a nagy ipari vállalatok élén jellemzően olyan magas rangú és nagy befolyással rendelkező pártfunkcionáriusok állnak, akik rangban fölötte vannak azoknak a felügyelő-hatósági elnököknek, akiknek tulajdonképpen a vállalatvezetőket kellene ellenőrizniük.

A gazdasági szempontok diktálta kapacitáscsökkentés jelentős leépítésekkel járna
A gazdasági szempontok diktálta kapacitáscsökkentés jelentős leépítésekkel járna

Mindent egybe vetve a kínai többletkapacitások problémája politikai természetű, márpedig a politikai struktúrák átalakítására a pekingi vezetés aligha mutat készséget. A piaci feltételek erőteljesebb érvényesülése céljából le kellene mondani a közvetlen ellenőrzésről, s el kellene fogadni olyan következményeket, mint amilyenek a tömeges elbocsátások. Emellett a kínai kormánynak nem lenne szabad minden, többségükben többletkapacitással küzdő állami vállalatot az állami bankok segítségével a víz felszíne felett tartani, mert ezek a mesterségesen életben tartott, gyakran nagymértékben eladósodott állami vállalatok elvonják a forrásokat a rugalmasabb, magántulajdonban lévő vállalatoktól. Azaz: az állami ipari vállalatok lehúzzák a magánvállalatok normális esetben egyre növekvő nyereségét. „Kína gazdaságilag nehéz évek előtt áll, gyors élénkülés aligha várható” – írja derűlátónak éppen nem nevezhető előrejelzésében a Commerzbank szakértője.

A nemzetközi piac szigorít

A fölös kapacitások fenntartása az ország nemzetközi gazdasági kapcsolataira is nagy terhet jelent. Sem az EU, sem pedig az Egyesült Államok nem akarja elfogadni az államilag szubvencionált kínai export beáramlását. A legtöbb kereskedelempolitikai anomália tradicionálisan az acélexportnál jelentkezik: India kormánya már 2015 szeptemberében 20 százalékos büntetővámmal sújtotta a beáramló kínai exportot, melynek nyomán a kínai exportőrök ugyanilyen mértékű exportárcsökkenést hajtottak végre, hogy fenn tudják tartani az exportot. 2016 januárban Dél-Afrika is kilátásba helyezte, hogy az országba irányuló kínai acélbehozatalt további vámokkal terheli. Ezen még az a tény sem változtat, hogy a Kínából származó behozatalnak a hazai termeléshez viszonyított aránya viszonylag alacsonynak mondható. A kínai forgalomnak a világpiacra gyakorolt hatása egyes termékek esetében rendkívül nagy, ezért a Commerzbank szakértője szerint továbbra sem lehet lemondani különféle, a kínai áru beáramlását fékező büntetőintézkedések és korlátozások alkalmazásáról. 

Juhász Imre, Berlin
a szerző cikkei

hirdetés
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 
hirdetés
hirdetés
hirdetés

Kiadónk társoldalai

hirdetés