hirdetés
hirdetés

Online tervezés

Három nap alatt a Föld körül

Budapesten tartotta az európai térségre összpontosító nemzetközi sajtókonferenciáját az RS Components internetes elektronikai disztribútor. A helyszínválasztásnak különös hangsúlyt adott, hogy a rendezvény többek között egy új magyar nyelvű szolgáltatás elindításával esett egybe.

hirdetés

Az EMEA térségre kiterjedő, azaz az európai, közép-keleti és afrikai régiót átfogó első és mindjárt fővárosunkban megrendezett RS Components sajtóeseményen a vállalat képviselő elsősorban az RS globalizálódásával kapcsolatos főbb stratégiai célkitűzéseket kívánták megismertetni az egész Európából érkezett több mint száz újságíróval.

A legfőbb irányvonalakat a vállalatcsoport az emberi kapcsolatokra építő elektronikus kereskedelem (e-commerce with human touch) elv alá rendelt globális működési modellje mutatja, amelynek gyakorlati megvalósításában az RS három fő pillérének, a jövőben mind inkább globálissá és digitálissá váló marketingnek, értékesítésnek és kínálatnak van alapvető szerepe.

Hogyan teljesíthetők a vásárlók elvárásai?

A digitális, sokcsatornás marketinget, a mobilapplikációkat, a viselkedési marketinget, az új keresési funkcionalitásokat és például a közösségek szerveződésének, működésének elősegítését emelte ki Keith Reville globális marketingigazgató mint azon eszközöket, amelyek megerősítésén dolgoznak az RS-nél a felhasználói elégedettség fokozására. A globális törekvéseket a folyamatosan továbbfejlesztett e-kereskedelmi motor támogatja.

Martin Keenan alkalmazásstratégiai vezető Budapesten mutatja be a DesingSpark Mechanical 3D-s modellezőrendszert
Martin Keenan alkalmazásstratégiai vezető Budapesten mutatja be a DesingSpark Mechanical 3D-s modellezőrendszert

Az RS globális értékesítési igazgatója, Klaus Göldenbot előadásában hangsúlyozta, hogy az emberi kapcsolattól a vevők elsősorban azt várják el, hogy beszerzéseik során időt és pénzt takaríthassanak meg. Ebbe beleértendő a gyors kiszolgálás, a vásárolt elemek kis ráfordítással történő alkalmazhatósága vagy a kompetens ügyféltámogatás, amelyben a legnagyobb fejlődés a közelmúltban Kelet-Közép-Európában és Svájcban zajlott le.

Kínálati oldalról a globalizálódás egyik fő megnyilvánulása, hogy a nemzetközi vevők az egész világon több terméket és kiváló szolgáltatásokat igényelnek – mutatott rá az RS globális kínálatért felelős vezetője, Chris Page. Az egyik fő globális kínálati célkitűzés, hogy bárhol is tartózkodik a világban a felhasználó, és bárhol a világban raktározzák is az igényelt árut, annak megrendeléstől számított kiszállítása maximum 3 napot vehet csak igénybe.

Hazai vonatkozások

A kelet-közép-európai térség felé 2011-ben nyitott az RS, ekkorra datálódik weboldalainak indítása Lengyelországban, Csehországban és Magyarországon. Azóta mintegy 11 ezer aktív felhasználót regisztráltak a régióból. Elektronikus kereskedelmi szolgáltatásait addig csak elvétve vehették igénybe a magyar mérnökök (is), hiszen csak harmadik félen keresztül, illetve külföldről férhettek azokhoz hozzá. Az elmúlt majdnem három évben ugrásszerű fejlődés volt tapasztalható a vásárlói aktivitást illetően, amelyben hazánk a másik két régiós országgal összehasonlítva – arányaihoz képest – egyenesen robbanásszerű előrelépést mondhatott magáénak – tudtuk meg az RS magyarországi kereskedelmi vezetőjétől.

Ingyenes és egyszerű tervezés a DesignSpark Mechanicallal
Ingyenes és egyszerű tervezés a DesignSpark Mechanicallal

Szebeni András a gyartastrend.hu kérdésre elmondta, hogy a 11 ezer felhasználó valójában sokkal több ügyfelet jelent, hiszen a regisztrált vásárlók a különböző méretű vállalatok, ahol esetenként nagy számú mérnök – és valójában ők az RS ügyfelei – veszi igénybe az e-kereskedelmi és más támogató szolgáltatásokat. Munkájukat nagyban segíti, hogy mindhárom régiós országban nemzeti nyelvű a honlap, nemzeti valutában lehet fizetni, és például Magyarországon a hazai áfa-szabályokat alkalmazzák, magyar bankszámlaszámra folynak be a vásárlások ellenértékei, tehát semmivel sem bonyolultabban a folyamatok, mintha egy „igazi” hazai céggel állnának kapcsolatban.

Debütál a DesignSpak Mechanical

A budapesti sajtókonferenciának különös hangsúlyt adott, hogy a hazai felhasználókat közvetlenül érintő magyar nyelvű csettámogatásnak a fórummal egyidejű elindulása mellett egy világpremier is kötődött az eseményhez: szeptember 16-ától vált letölthetővé a DesignSpark.com portálról az új 3D-s gépészeti tervezőrendszer, a DesignSpark Mechanical. Ez pedig egy igen lényeges előrelépés az online tervezési erőforrások között számon tartott DesignSpark evolúciójában. Az új, egyszerűen használható, több nyelven is elérhető DesignSpark Mechanical – amelynek fejlesztése a SpaceClaim vállalat együttműködésével történt – világszerte jelentős előnyöket kínál a tervezőmérnökök számára.

A DesignSpark Mechanical nem csupán ingyenes, de igen egyszerűen használható: szinte néhány perc alatt teljes jártasságot lehet szerezni a használatában. Hozzáférést biztosít a több mint 38 000 3D-s modellt tartalmazó DesignSpark online alkatrészkönyvtárhoz, és ezáltal lehetővé teszi, hogy a teljes tervezési folyamatot egy professzionális, ugyanakkor teljesen ingyenes modellezőszoftverrel végezzék el.

A DesignSpark Mechanical hatékony módszere az úgynevezett közvetlen modellezés, amely nagyban különbözik a hagyományos funkció- vagy parametrikus alapú, 3D-s CAD szoftverektől. Valamennyi alapvető tervezési művelet gyorsan és egyszerűen elérhető a szoftver négy egyszerű eszközével – húzás, mozgatás, kitöltés és egyesítés –, ráadásul a Windows környezetben megszokott billentyűkombinációk is használhatók.

Az egész világot átfogja

Az RS Components (RS) az Electrocomponents plc kereskedelmi márkája és a világ egyik vezető elektronikai és karbantartási termékeket forgalmazó vállalata. A csoport 32 országban található vállalatain keresztül több mint 550 ezer terméket forgalmaz honlapján.

Az RS naponta közel 44 ezer árut indít útjára, több mint 1 millió ügyfél számára. A termékkínálatba 2500 piacvezető gyártó terméke tartozik, és magában foglalja az elektronikai, automatizálási, tesztelés és mérési, elektromos és mechanikai termékcsoportokat. A vállalatcsoportot a márciusban zárult üzleti évben 1,24 milliárd font forgalmat ért el.

Virágh Judit
a szerző cikkei

hirdetés

kapcsolódó linkek

Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 
Cikk[137162] galéria
hirdetés
hirdetés
hirdetés

Kiadónk társoldalai

hirdetés