hirdetés
hirdetés

MérNŐK

„Ha meglepem őket, már megérte”

Török Krisztina fiatal, csinos és nagyon mosolygós mérnöknő. Mondhatnánk róla, hogy pályakezdő, ám nem lenne igaz, hiszen bár diplomáját két éve szerezte meg, munkatapasztalatait csaknem tíz éve gyűjti különböző területeken. Azt vallja, hiába van még mindig sok előítélet a szakmában dolgozó nőkkel szemben, a teljesítménnyel már senki nem vitatkozik.

hirdetés

– Nőies megjelenésed alapján az előítélet még engem is megkísért; kevéssé hinné az ember elsőre, hogy műszaki területen dolgozol.

– Műszaki érdeklődésem nem volt tudatos. Bár fiúkkal, fiús játékokkal játszottam mindig, tulajdonképpen minden a tévére kapcsolós, konzolos, videojátékos korszakból indult, ez a világ indított el. Az igazi áttörés azt hiszem akkor volt, amikor az első számítógépet megvettük otthonra, olyan 2000 körül. Innentől ott töltöttem szinte minden időmet.

– Tizennégy évesen aztán jött a pályaválasztás.

– Ennyi idősen nem lehet egy gyerektől elvárni, hogy tudja, mit szeretne később. Mivel édesanyám közgazdász, javasolta, hogy menjek közgazdasági szakközépiskolába. Felvettek, elkezdtem, majd harmadik évben jött a közgazdaságtan és az egyéb szaktárgyak. Nagyjából két hónapot bírtam ki, láttam már, hogy engem nem ez érdekel. Ekkoriban voltak az iskola-összevonások, és ennek következtében a mi iskolánkat is összevonták egy műszaki szakközépiskolával.

Éreztem, hogy ez nem nekem való, és egy év után kiiratkoztam az egyetemről
Éreztem, hogy ez nem nekem való, és egy év után kiiratkoztam az egyetemről

Egy barátnőm megjegyezte, mindig te segítesz mindenkinek, ha a számítógéppel gondja akad, állandóan ezzel foglalkozol, miért nem mész informatikára. Nagy megvilágosodás volt, rájöttem, hogy tényleg ez az, ami kell nekem! Kérésemre áthelyeztek az informatikai szakközép részre, ami nagyon jól ment. Mivel elvégeztem időközben egy ECDL tanfolyamot fakultatív módon, nem jelentett különösebb kihívást, hogy a harmadik év végén leérettségizzem informatikából.

– Gondolom, innen egyenes út vezetett a Műegyetemre.

– Odáig egyenes út vezetett valóban, de aztán később… Az emelt szintű érettségivel fel is vettek a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemre mérnök informatikus szakra. Itt hatszáz ember van egy évfolyamon, minden óriási, az ügyintézés nehézkes, a tanulmányi osztályon, mint egy okmányirodában ültem a soromra várva. Az oktatás nagyon elméleti volt, semmit nem fogtunk meg a gyakorlati oldaláról. Éreztem, hogy ez nem nekem való, és egy év után kiiratkoztam az egyetemről. Elmentem egy félévre angolt tanulni.

– Most már többedszerre hangzik el, hogy ami nem tetszett, azt szinte azonnal abbahagytad, és inkább a szívedre hallgatva valami igazán neked valót választottál. Ehhez azért liberális, okosan megengedő szülők is kellenek.

– Így igaz. A szüleim nem akartak rám erőltetni semmit. Ahogyan a testvéreimre sem. Ők hasonlóképp kezdték egy-egy felsőoktatási intézményben, és végül az egyikük ápolónő, a másik motorszerelő lett. Mindketten boldogok és sikeresek a munkájukban. Velem is ez a helyzet, tehát kijelenthetjük, hogy a szüleim nagyon okosak voltak, amikor hagyták, hogy azt csináljuk, amihez igazán kedvünk van.

– Mi történt az angolos félévet követően?

– Az angolon egy hatfős csoportba kerültem, amiből négyen villamosmérnökök voltak. Összebarátkoztam ezekkel a fiúkkal, elmeséltem nekik a problémámat. Nekem nem megy ez a programozás, kódolás. Engem a hardverek érdekeltek. Felépíteni egy rendszert már működő elemekből, megkeresni, mi lenne az optimális. A srácok kérdezték, hogy miért nem megyek villamosmérnöknek. Gyorsan megcsináltam a nyelvvizsgát, és megint csak váltottam. Végre azt kaptam, amire vágytam. A Kandón (az Óbudai Egyetem Kandó Kálmán Villamosmérnöki Karán) gyakorlati a képzés, mindent a kezünkbe lehet venni, rengeteg laborfoglalkozás van, ha valami érdekel, akkor támogatják. Híradástechnika szakirányra mentem, engem a mobil technológiák is érdekeltek, ott meg pont ezt oktatták.

– Hány lány végzett veled együtt az évfolyamon?

– Háromszáz fiú mellet három lány volt talán rajtam kívül az évfolyamon, de közülük sem jutott el mindenki a diplomáig.

Elsősorban terméktámogatással, illetve tanácsadással foglalkozom
Terméktámogatással és tanácsadással foglalkozom
– A szüleid az erkölcsi támogatás mellett anyagilag is segítettek?

– Nem egészen. Nálunk ugyanis az a mondás járja, hogy semmi nem jár alanyi jogon. Tizennégy, tizenöt éves lehettem, amikor már dolgoztam, nyári munkát vállaltam. Eleinte könyvelőirodában fénymásoltam nyaranta, de dogoztam call centeresként, festékboltban, élelmiszerboltban és még sorolhatnám. Ezek alatt az évek alatt megtanultam dolgozni. Ráadásul tanulmányi ösztöndíjban is részesültem.

– Hogyan kerültél jelenlegi munkahelyedre, a Com-Forth Ipari Infomatikai Kft.-hez, ahol már valóban a szakmádat gyakorolhatod?

– Az egyik tanárom körbeküldött egy levelet, hogy utolsó évfolyamos kandóst keresnek egy céghez. Gondoltam, kár, hogy nem vagyok utolsó éves, írtam is neki, hogy harmadévesekkel foglalkoznak-e. Elküldtem az önéletrajzom, amit egy interjú és próbamunka követett, majd felvettek a Com-Forth-hoz. Mivel a negyedévet úgy végeztem, hogy közben párhuzamosan itt dolgoztam, nagyon sokat fejlődtem. A szakdolgozatomat is itt írtam, szépen lassan mindent megtanultam, ami a munkámhoz szükséges.

– Pontosan mi a feladatköröd?

– Elsősorban terméktámogatással, illetve tanácsadással foglalkozom. Minket rendszerintegrátorok vagy akár kivitelezőcégek keresnek meg, hogy egy bizonyos alkalmazáshoz ajánljunk rendszert. Ilyen munkám volt többek között a bátaapáti atomtemető számára, vagy említhetném az új MÁV-szerelvények wifi-ellátásának feladatát, ennek a telepítését éppen most csinálom.

– A munkában hol tudod kamatoztatni, hogy nő vagy?

– Nagyon szeretem koordinálni a dolgokat, a vevőkkel is inkább én beszélek, ha „helyzet” van. Ilyenkor inkább engem tolnak előre, és ha valahova tárgyalni megyünk, azt is általában én szervezem. Szokták mondani, hogy egy nő előtt könnyebben megnyílnak az ajtók. Hamar megtalálom a hangot az emberekkel, és sokszor csak néznek a többiek, milyen baráti hangnemben beszélnek velem a törzsvevőink.

– Merrefelé indulsz a jövőben? Esetleg egy nagyvállalatnál is kipróbálod magad?

– Multinál biztosan nem szeretnék dolgozni, személytelensége miatt az nem az én világom. Úgy gondolom, hogy egy kis cég – mi tizenegyen vagyunk – sokkal hatékonyabban tud működni. A jövőmet is itt tervezem, hiszen számítanak rám, megbecsülnek, és nagyon sokrétű a munkám. Most kezdtem el a mesterképzést, de ennél magasabb képzésre nem vágyom. Szakmai kihívásokat, jó feladatokat várok, szeretnék oktatásokat, szemináriumokat tartani.

– Láttad már annak hátrányát, hogy nőként a köztudatban férfiasnak számító szakmát választottál?

– Egy alkalommal ki kellett menni bejárásra az egyik erőműbe. A kollégám jelezte az ügyfélnek, hogy Török Krisztina helyettesíti, mire nagyon megijedtek, és mondták, hogy nehogy egy „irodista cicát” küldjön… Korábban a tanári karban is kétkedéssel fogadták a lány mivoltomat, volt például, aki egy ponttal megbuktatott, amit persze én nagyon igazságtalannak tartottam. Mások azt hangoztatták, hogy nőből nem lehet mérnök. Ezen a munkahelyen egy percig sem éreztették velem, hogy más lennék azért, mert lány vagyok. Egyenrangú félként kikérik a véleményemet. Ha a munkámmal meglepem azokat, akik kételkednek abban, hogy egy nő is lehet jó mérnök, már önmagában ezért megérte.

Kárpáti Judit
a szerző cikkei

hirdetés
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 
Cikk[153358] galéria
hirdetés
hirdetés
hirdetés

Kiadónk társoldalai

hirdetés