hirdetés
hirdetés

Régészet

Gyilkosság: a király torkát elvágták

Összeesküvők vágták el III. Ramszesz fáraó torkát – ezt állítják CT-felvételek alapján törvényszéki paleopatológusok.

hirdetés

A múmián elvégzett CT-felvételeken olyan mély vágás látható a férfi torkán, amely a király azonnali halálát okozhatta. A titokra sokáig azért nem derült fény, mert a mumifikálás során betekert testen a kötésektől nem látszott a seb. Régóta vitatkoznak szakértők arról, hogyan halhatott meg III. Ramszesz. Ókori források azt említik, hogy Kr. e. 1155-ben feleségei közül néhányan puccsot hajtottak végre ellene. Az azonban a szövegekből nem derül ki egyértelműen, hogy a merénylet sikeres volt-e.

Akadnak szakértők, akik úgy értelmezik a forrásokat, hogy igen, mások úgy vélik, hogy a király túlélte a merényletet – legalábbis rövid ideig. A Torinói Papirusz négy külön merényletkísérletet említ, és felsorolja a büntetést is megemlítve egyes résztvevők nevét, így a fáraónak legalább két feleségét, akik közül az egyik Tije volt, és a fia, Pentawer (vagy Pentaur, Pentaweret) herceg – a potenciális trónörökös. Ramszesz számos fia közül Pentawer volt az egyetlen, aki részt vett az összeesküvésben, és akit a bíróság elítélt. Úgy tartják, hogy, Pentawer öngyilkos lett.

Albert Zink, az olasz Múmiák és Jégember Intézet paleopatológusa most CT-felvételeket készített és DNS-elemzést végzett Ramszesz és egy eddig azonosítatlan múmián, amelyről azt feltételezték, hogy Pentawer földi maradványa. A CT-felvételeken III. Ramszesz torkán egy 7 centiméter mély, vágott seb látszott pontosan a gége alatt, amelyet a szakértők szerint egy éles penge ejthetett azonnali halált okozva.

Korábban megröntgenezték már a múmiát, de azokon a felvételeken nem látszott ez a sérülés – mondta el Zink a BBC-nek, aki még hozzátette: elképzelhető, hogy a sérülést a balzsamozók okozták, és akkor nem ez a sérülés volt a fáraó halálának az oka, de ez a lehetőség majdnem kizárt, ilyen vágás egyetlen múmián sem látható. A seben egy Hórusz szeme amulettet helyeztek el a balzsamozók, Zink szerint valószínűleg azért, hogy a sérülés a túlvilági életben gyorsabban gyógyuljon. A DNS-vizsgálat pedig kiderítette, hogy a 18 éves kora körül elhalt, eddig azonosítatlan fiatalember III. Ramszesszel rokoni kapcsolatban, minden valószínűség szerint apa-fia viszonyban állt, tehát ő Pentawer.

A múmia nyaka körül a bőr furcsán ráncolódott, a mellkasa pedig szokatlanul felpuffadt. Noha a furcsa elváltozások a halál után is bekövetkezhettek, utalhatnak arra is, hogy a fiatalembert megfojtották, ráadásul a mumifikálása is igen hanyagul történt, majd "rituálisan tisztátalan" kecskebőrrel takarták le a testet, ami egyfajta büntetés is lehetett, de semmi esetre sem illett egy királyi temetéshez – mondta el Zink a BBC-nek.

Karosszékben
III. Ramszesz múmiáját, akárcsak Pentawerét, a nevezetes Deir-al-Bahari gyűjtősírban találták meg, ahová a fosztogatások elől még az ókorban számos fáraómúmiát egybegyűjtöttek. Pentawer múmiájának mostani azonosítása előtt Ismeretlen E Emberként jelölték meg a tetemet, amit a kutatók Ordító Múmiának neveztek el, mivel az arcon jól látható, hogy halálakor üvöltött fájdalmában.
Juhari Zsuzsanna
a szerző cikkei

hirdetés
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 
Cikk[120054] galéria
hirdetés
hirdetés
hirdetés

Kiadónk társoldalai

hirdetés