hirdetés
hirdetés

Garázsban találták meg az El Camino kódexét

Egy éve lopták el a híres El Caminót, a Szent Jakab-zarándokutat leíró 12. századi Codex Calixtinus öt kötetét a spanyolországi Santiago de Compostela katedrálisának páncélozott szekrényéből. Most egy garázsban találták meg.

hirdetés

A kódexre Santiago de Compostela közelében akadtak rá, négy embert máris letartóztatott a spanyol rendőrség. Egyikük egy, a katedrálisban dolgozó villanyszerelő volt, akit azonban korábban elbocsátottak, a másik a felesége, a fia, és annak a felesége. A jó állapotban előkerült kódexen kívül a garázsban más régi, szintén a katedrálisból ellopott könyvet is megtaláltak 1,2 millió euróval együtt. Mint Rejtélyes körülmények között ellopták az El Camino kódexét című posztomban is megírtam, a kódexet Európa legkorábbi útikönyveként is számon tartják.

Sokáig úgy vélték, hogy a kódex szerzője II. Kallixtusz pápa volt, mostanában azonban a szakértők már több szerzőnek tulajdonítják a gyönyörűen illusztrált kéziratot, többek között Aymeric Picaud-nak, II. Kallixtusz titkárának. Ám azért, hogy a kódexnek nagyobb fontosságot tulajdonítsanak – a kor szokása szerint – a szerzőséget Picaud-ék a pápának engedték át – vélik a szakértők.

A kódex a legkorábbi baszk írott szókincset is tartalmazza, de liturgikus szövegek, szentbeszédek és kották mellett olvasható benne részletesen az is, miként csempészték a Palesztinában elhunyt Szent Jakab tetemét Compostelába. A katedrálisban üveg alatt egy másolat volt kiállítva, és csak egy maroknyi ember tudta, melyik terem melyik páncélszekrényében őrizték az 1150 körül készült eredetit.

Karosszékben
Ezek szerint igaza lett azoknak, akik úgy vélték, egy ilyen ritkaságot nem lehet feltűnés nélkül eladni a műkincspiacon. Remélhetőleg, ezután jobban fognak vigyázni rá, mivel a kódex eltűnésekor napokig nem fedezték fel a hiányt még úgy sem, hogy a páncélszekrény láthatóan nyitva állt, a biztonsági kamera rosszul volt beállítva, nem látszott rajta semmi, és a rendőrséget sem értesítették a lopás felfedezése után csak napokkal később.
Juhari Zsuzsanna
a szerző cikkei

hirdetés
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 
hirdetés
hirdetés
hirdetés

Kiadónk társoldalai

hirdetés