hirdetés
hirdetés

Nemzetközi Gábor Dénes-díj 2009 fiatal kutatóknak

Optikai, lézeres és orvosi területről várnak pályamunkákat A 2007. évi Kármán Tódor-díjas NOVOFER Alapítvány - a Magyar Tudományos Akadémia, a Nemzeti Kutatási és Technológiai Hivatal nevében, Molnár Károly, kutatás-fejlesztésért felelős tárca nélküli miniszter, illetve Pálinkás József, MTA elnök védnökségével - 6. alkalommal hirdet pályázatot a Gábor Dénes munkássága szellemében inspirált területeken (optikai kutatások, lézertechnika, és orvosi képalkotás) dolgozó, a pályázat beadásának évében nem több, mint 35. életévét betöltő, magyar és külföldi állampolgárságú, a világ bármelyik országában tevékenykedő, elsősorban PhD-fokozattal már rendelkező, vagy PhD-képzésben részt vevő tudományos kutatók részére.
hirdetés

A Nemzetközi Gábor Dénes-díj célja, hogy a fiatal szakembereket kiemelkedő és gyakorlatba átültethető tudományos eredmények elérésére serkentse, továbbá ösztönözze és előmozdítsa a különböző nemzetiségű kutatók közötti együttműködést. A díj egy Gábor Dénes-portré hologramját magába foglaló, 130 mm átmérőjű ezüst medálból és 10000 euró összegű pénzdíjból áll, melyet a Kuratórium egy magyar és egy külföldi állampolgárságú fiatal kutatónak ítél oda, a nemzetközi díjbizottság javaslata alapján.

Az angol nyelven benyújtandó pályázati felhívás a szükséges adatlappal együtt letölthető a www.novofer.hu/alapitvany honlapról. A pályázat beküldési határideje 2009. április 30., elbírálási határideje 2009. szeptember 20. A nyilvános eredményhirdetés és díjátadás 2009. decemberében, a Parlamentben lesz. További felvilágosítás kérhető dr. Baranyi Pétertől (e-mail: baranyi(kukac)sztaki.hu, tel.: 279-6111, 20/455-4796)
hirdetés
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 
hirdetés
hirdetés
hirdetés

Kiadónk társoldalai

hirdetés