hirdetés
hirdetés

Consumer Electronics Show

Formabontó találmányok a 2018-as CES-ről

A fogyasztói elektronika világszinten egyik legnagyobb kiállítását idén is majd szétvetették a korszakalkotó, meglepő vagy éppen mókás találmányok. Jelen cikkünkben be is mutatunk néhányat, amelyek sikeresen levették a lábáról a látogatóközönséget.

hirdetés

A CES idén egy 240 ezer négyzetméternyi darabot hasított ki magának Las Vegas területéből. A látogatók 180 ezres száma azt sugallja, hogy az ötvenegyedik életévében járó rendezvény egy ideig még nem fog nyugdíjba vonulni.  Az éppen hogy csak a sűrűjéből merítő összeállításunk talán halványan érzékeltetni tudja, hogy (jó esetben) milyen közeljövőre számíthatunk a mindennapjainkban. A válogatásunk mindazonáltal azt is sejteni engedi, hogy a technológiai újítások rajongói 2019-ben szintén nem fognak csalódni az expó aktuális felhozatalában.

Moodo

A Moodo nevű apparátushoz talán az „illat DJ” megnevezés illik a legjobban. A készülékbe csúsztatható, speciális kapszulákkal mintegy lemezlovasként mindig a számunkra éppen optimális aromát keverhetjük ki magunknak. A masinán négy betét számára akad hely. A mélyedésekbe akár találomra is beledobálhatjuk a húszféle aromavilágú tokocskák valamelyikét, de a bátortalanabbak négytagú „illatcsaládokat” is beszerezhetnek maguknak a gyártótól. Bármilyen is legyen a kompozíció, egy speciális applikációval vezeték nélküli kapcsolaton keresztül négy csúszkával akár külön-külön is finomhangolhatjuk az illatok intenzitását.

Moodo illat-DJ
Moodo illat-DJ

InstaView ThinQ

Az idei CES-en az LG bemutatta InstaView ThinQ okos jégszekrényét, amely nem elég, hogy érintőképernyős, de a 29 hüvelykes (megközelítően 74 cm átlójú) tapintófelület két koppintásra még átlátszóvá is válik. A modern interfészen keresztül például a fogyaszthatóság határidejét feltüntető virtuális címkékkel is elláthatjuk az élelmiszereket, hogy aztán a rendelkezésre álló tartalékokról és azok minőségéről folyamatos tájékoztatást kapjunk. Belül helyet szorítottak még egy széles látószögű kamerának is, amellyel például házon kívül is felmérhetjük, hogy akkor most van-e otthon tej, vagy nincs.

InstaView ThinkQ okos hűtőszekrény
InstaView ThinkQ okos hűtőszekrény

e-Palette

Amint azt a Toyota a CES-en bejelentette, az Amazonnal, az Uberrel és a Pizza Huttal partnerségben egy bizonyos önvezető elektromos járművön dolgozik. Az e-Palette nevű kísérleti közlekedési eszközön nincs szélvédő, illetve rögzített ülésekkel sem rendelkezik. Elméletileg utasszállító kisbuszként, csomagszállító teherautóként, illetőleg akár mobil irodaként vagy hotelszobaként is szolgálatba lehetne állítani. Ugyan az Alphabet által tesztelgetett taxiknál nagyobb, méretben az Uber autonóm kamionjait alulmúlja. A funkciók váltogathatósága azért jelentősen megemeli a jármű elméleti értékét.

e-Palette önvezető elektromos jármű
e-Palette önvezető elektromos jármű

Xavier

A videokártyáiról is ismert Nvidia a CES-en bemutatta Xavier nevű egylapkás rendszerét (SoC) autós mesterségesintelligencia-platformokhoz. A Xavier több mint 9 milliárd tranzisztort tartalmaz, továbbá egy nyolcmagos processzorral, egy 512 magos Volta grafikai processzorral és egy 8K-s HDR videoprocesszorral rendelkezik. A mélytanulás- és gépilátás-gyorsítók szintén nem hiányoznak a rendszerből. A gyártó szerint a konstrukció csupán 30 watt teljesítményfelvétel mellett másodpercenként 30 ezer milliárd műveletet tud elvégezni. Az Nvidia azt állítja, hogy Xavier az előző architektúránál 15-ször hatékonyabb, ami például az elektromos járműveknél rettentően fontos, hiszen bármi, ami az akkumulátorokat terheli, a hatósugarukat is lecsökkenti.

Xavier egylapkás rendszer
Xavier egylapkás rendszer

Project Linda

A Project Linda egy laptopváz Razer Phone-hoz, amellyel a nagy teljesítményű mobil egy Android operációs rendszerű notebookká varázsolható. A múltban már történt néhány enervált próbálkozás, hogy csenevész kábelekkel vagy vezeték nélküli kapcsolattal a telefonok kijelzőjét hordozható számítógépen is megjelenítsék, de idáig a Razer megoldása a legelmésebb. A telefont a komputer érintőpadjének (tapipad) helyére lehet bepattintani, és mivel érintőképernyős, át is veszi a szerepét. A vájatba helyezett készülékbe egy belécsusszanó USB-C csatlakozó lehel lelket. A „karosszéria” kijelzője ezt követően a távbeszélő tartalmát immár nagyobb méretben is kitárja elénk, a feladatokat pedig az újdonsült tapipad segítségével végre is tudjuk hajtani rajta.

Project Linda laptopváz
Project Linda laptopváz

Felgöngyölíthető OLED

A poszterként előgöngyölíthető tévé koncepciója viszonylag új, és jelenleg csak egy rugalmas OLED kijelzővel kivitelezhető. Használaton kívüli állapotban sokak számára kellemetlen látvány egy, a nappaliban elterpeszkedő televízió. Ezért is hasznos az LG technológiája, amellyel igény szerint egy szűkebb helyről is előgörgethető a „képláda”. Az újítás azért is hasznos, mert a készülék magasságának igazgatásával mindig könnyen beállíthatjuk az egyes műsortartalmakhoz megkívánt képarányt. Örömteli hír, hogy a flexibilitás semmit sem ront az OLED kijelző képminőségén.

Roll up tévékészülék
Roll up tévékészülék

CX-1

A kínai ForwardX által kifundált CX-1 bőrönd póráz nélkül is hűséges ebként követi a gazdáját/tulajdonosát. A világ első önvezető kofferjeként felvezetett táskát dugig tömték modern technológiákkal. Beépített arcfelismerő rendszerének munkáját drasztikusan megkönnyíti a 170 fokos széles látószögű kamerája. A maximum 11 kilométer per órával guruló segédeszköz akadálykikerülési képessége szoros kapcsolatot ápol nyomkövető algoritmusával. A tolvajok távol tartásában segédkezet nyújt például a „csomag” részét képező okos karszalag, amely figyelmeztet bennünket, ha az utazótáska túl messzire kóborolt.

CX-1önvezető koffer
CX-1önvezető koffer

Modobag

Egy Modobag nevű koffer szintén megreformálhatja a közlekedést – az egyes közlekedési eszközök között. A szabványos méretű, csaknem 30 literes útitáska egy 117 kilogrammos személyt 13 kilométeres távolságra képes elcipelni a hátán. A végsebessége 13 kilométer per óra, de sokkal többel egyébként se lehet száguldozni például a repülőterek termináljaiban. A bőröndön két USB töltőportot lehet megtalálni, a Nanosafe akkumulátora pedig cserélhető. Az idős és mozgáskorlátozott emberek számára ideális kerekes táska GPS nyomkövetőt is tartalmaz. A kényelmet persze meg kell fizetni: minimum 1050 dollár (mintegy 273 000) forint az ára.

Modobag szállítóbőrönd
Modobag szállítóbőrönd

Numi

Izzó fényei és szögletes kialakítása miatt első pillantásra úgy tűnhet, hogy a Kohler Numija egy játékra szánt (gamer) szuperszámítógép. Valójában egy toalettről beszélünk, a beépített bidétől az integrált hangrendszerig mindent beszéddel irányíthatunk benne. Az összes lakótárs saját vécéprofilt hozhat létre a korszerű árnyékszéken. Az érintős távirányító és a lábmelegítő a csomag részét képezik. Numi mellett az otthoni illemhely lehangolóan butának tűnik.

Numi beszédirányítású toalett
Numi beszédirányítású toalett

Zamaróczy Ádám
a szerző cikkei

hirdetés
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés