hirdetés
hirdetés

Edison fonobabája

Férfihang morogta: vigyél az ágyikómba

Több mint 120 éve készítette el Thomas Edison az első beszélő babát, amelyet először lelkesen fogadott a közönség, majd nagy bukás lett belőle. Most mégis a washingtoni Smithsonian’s National Museum of American History július 1-jén nyíló állandó kiállításának egyik sztárja lesz.

hirdetés
Forrás: National Park Service
A 30 éves Edison 1877 decemberének végén beállított a Scientific American szerkesztőségébe, lerakott az asztalra egy dobozt és elkezdte forgatni a rajta lévő kart. Ekkor a gép megszólalt: „Jó reggelt uraim, hogy vannak? Mi a véleményük a fonográfról? Én jól vagyok. Jó éjszakát kívánok!”. A szerkesztők döbbenten hallgatták.

Thomas Alva Edison fonográfot (magyarul hangírót) készített, vagyis olyan készüléket, amely képes volt valós hang felvételére és visszajátszására.

A hang rögzíthetőségének elméletét a francia fizikus-matematikus, Jean Duhamel írta le először néhány évvel korábban. Szerinte a hang keltette levegőrezgések megmozgathatnak egy rugalmas hártyát, s az ahhoz erősített tű a rezgések erejének megfelelően karcolhatnak vonásokat csigavonalban egy lágy anyagba. Duhamel elképzelése nyomán Edison alkotta meg az első, ténylegesen működő hangrögzítő és -visszajátszó szerkezetet.

A fonográfban a hangot a tölcsér fogja fel, aminek a végén lévő membránt a hanghullám rezgésbe hozza. A membránhoz kapcsolódó acéltű egy hajtókarral forgatott, vékony ónfóliával bevont hengert karcol a hang rezgéseinek megfelelő erővel. Ez a felvétel, visszajátszáskor a folyamat megfordul, vagyis a kiindulópontról a hengert forgatva az acéltű a berajzolódott karcolásokat követve hozza rezgésbe a membránt, s az ekkor keletkezett hangokat a tölcsér felhangosítja. Edison első szerkezete kicsit nehézkes volt, ezért azonnal megkezdődött a továbbfejlesztése, az ónt például viasszal váltották fel és a gép mérete is folyamatosan csökkent. A fonográfból Edison eladható terméket akart készíteni, így merült fel a beszélő baba ötlete.

A hang szórakoztatóipari alkalmazása

1890 áprilisában Edison műhelyében már ott sorakoztak az 56 centiméter magas, meglehetősen nehéz, majd 2 kilogramm súlyú, porcelánfejű, fémtestű és csuklós fa végtagú babák, amelyek belsejébe kis fonográfokat építettek be – ezek tölcsérei a szitaszerűen átlyuggatott mellkashoz kapcsolódtak. Az első babák fonográfjára 6-20 másodperces gyermekmondókákat és rövid szövegeket vettek fel. Ekkor a fonográfoknak még viaszhengere volt. A viaszt nem sokkal később ónfóliára cserélték – feltehetően azért, hogy tartósabbá tegyék őket –, majd ismét visszatértek a viaszhoz. A fonográf hengerét a baba hátán lévő hajtókarral lehetett tekerni.

Készülnek a babák Edison műhelyében (forrás: National Park Service)
Készülnek a babák Edison műhelyében (forrás: National Park Service)

A beszélő baba – vagy ahogy Edison nevezte, a babafon vagy fonobaba – mérföldkő lett a szórakoztatóiparban. Ez volt az első alkalmazás, amely a felvett hangot szórakoztatásra használta, és megszülettek az első, hangfelvételt készítő előadók is – bár eleinte ezzel senki nem számolt. Az első babák versikéit ugyanis a készítő munkások, sőt némelyiket maga Edison mondta fonográfra. Amikor aztán a New York Evening Sun riporterének Edison bemutatta az egyik babát, a szerencsétlen újságíró döbbenten állapította meg: „Mr. Edison elkezdte forgatni az édes kis baba hajtókarját és a baba rekedt, mély, reszelős férfihangon felmordult: »Ó kedves mama, babád már elfáradt, tegyél engem ágyacskámba, kedves mama«”. A riporter a sokkoló élményről be is számolt lapja hasábjain. Végül Edison felkérésére egy tehetségkutató cég küldött 18 fiatal nőt a feltaláló műhelyébe, és ők mondták rá a mondókákat a fonográfokra néhány centért.

Kellemetlen a kis szörnyeket hallgatni

Gyermekverset fonográfra mondó nő
Gyermekverset fonográfra mondó nő
Ám amint elhagyták a babák az üzemet, azonnal érkeztek a vásárlói panaszok: a hajtókar könnyen elmozdult, a hang rossz minőségű volt, a fonográf sérülékenynek bizonyult, a baba hamar megnémult. Az értékesítő cég, a bostoni Horace Partridge & Co. már áprilisban azt írta Edisonnak, hogy folyamatosan küldik vissza a babákat, akad olyan, amelyik alig egy órát beszélt, a hangminősége egyre rosszabb lett, végül értelmetlen motyogássá vált az egész.

Ráadásul a hangfelvételek eredetileg sem sikerültek túl jól, utóbb maga Edison is elismerte: „felettébb kellemetlen volt a kis szörnyek hangját hallgatni”. (Nemrégiben sikerült digitalizálni néhány eredeti babafonográf hangját.) 

A piacra dobás után egy hónappal, májusban Edison leállította a babák gyártását. Azt nem tudni, pontosan hányat adott el. Becslések szerint egy hónap alatt 2560 baba került ki az üzemből és kevesebb, mint 500-at vehettek meg, amelyek nagy részét visszaküldték. Ma az eredeti fonográffal felszerelt baba igazi ritkaság, a Smithsonian’s National Museum of American History-nak is csak egy van belőle és arról is alig tudni valamit. Csupán annyi biztos, hogy 1937-ben adományozták a múzeumnak.

Edison üzleti feljegyzéseiből azért kiderül, hogy 7500 teljesen kész baba maradt a nyakán, és több száz félig elkészített is megmaradt. A kortársak kíméletlenek voltak, egy 1888-ban megjelent lap címoldalán még azt írták: „Edison csodálatos babái, amiket az aranyos kislányoknak készített”, két évvel később viszont már ilyen címek láttak napvilágot: „a babák beszéde tompa, ragozatlan nyafogás”, a Washington Post pedig így írt: “Beszélő babák: sokkal szórakoztatóbb lenne, ha értenénk is, amit mondanak”.

Edison azonnal elkezdte a hibák kijavítását, a babák technikai tökéletesítését, de így sem mutatkozott piaci érdeklődés a játék iránt. A beszélő babák ára például túl magas volt: egy egyszerű hálóingben lévő baba 10 dollárba, egy felöltöztetett 20-25 dollárba került (mai áron 237-592 dollár, vagyis 65 500-163 000 forint). Edison nem igazán értette a piac működését, sokkal jobban járt olyankor, amikor mások számára végzett technológiai fejlesztést vagy mások kereskedtek újításaival – mondta el Paul Israel, a Rutgers Egyetem munkatársa a Smithsonian Magazine-nak. Ám a zseniális fejlesztő még ekkor sem mondott le a babák eladhatóságáról, de cége, az Edison Phonograph Toy Manufacturing Company több mint 50 000 dollár adósságot halmozott fel, és már senki sem adott hitelt egy másodgenerációs baba gyártásához.

Az örök optimista Edison továbblépett. Azt beszélték, hogy a visszaküldött és raktáron maradt babákat műhelye padlója alá temette, valójában azonban kiszerelték belőlük a fonográfot, és olcsón megszabadultak tőlük.

Kiállítás Washingtonban
A Smithsonian’s National Museum július 1-jén megnyíló Amerikai vállalkozás című új, állandó kiállítása mintegy 600 tárgyon keresztül mutatja be az 1700-as évektől napjainkig a fejlesztések történetét, amelyeknek elengedhetetlen része a kudarc is. Habár Edison utóbb beszélő babáit „kis szörnyek”-nek nevezte, végül dicsőséges bukássá váltak – mondta el Peter Liebhold, a kiállítás egyik kurátora a Smithsonian Magazine-nak.
Juhari Zsuzsanna
a szerző cikkei

hirdetés
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 
hirdetés
hirdetés
hirdetés

Kiadónk társoldalai

hirdetés