Clemens Fuest, az Ifo müncheni gazdaságkutató intézet elnöke szerint „a második koronahullám átmenetileg véget vetett a német gazdaság élénkülésének”, s – mint fogalmazott – „a szövetségi kormánynak meg kellene akadályoznia a vállalatok tömeges megsemmisülését”.
A vállalatok – ágazatonként eltérő mértékben - nehéz helyzetbe kerültek
A kilencezer vállalati vezető megkérdezésén alapuló ún. Ifo-index a decemberi 92,2 pontról januárra 90,1 pontra mérséklődött úgy, hogy nyolc hónap folyamatos emelkedése után a feldolgozóiparban ismét romlottak a vállalati várakozások, s hasonló irányban változtak, azaz romlottak a szolgáltatók és az építőipari vállalatok várakozásai is. A legsúlyosabb visszaesés a kereskedelemben tapasztalható: ez az az ágazat, amely legjobban megérzi a járvány ellen védekezve több héttel meghosszabbított leállást. A borúlátás nem csak az aktuális helyzet megítélésére jellemző, hanem a várakozásokra is igaz, figyelmeztetett az Ifo elnöke.
A vállalatok hangulatának nem kedvezett az államtól igényelt segítség alkalmanként több hónapos késlekedése sem; igaz, a támogatások kifizetéséért felelős hatóságok sincsenek könnyű helyzetben. „Ez egy igaz terhelési szituáció és nem meglepő, hogy lassan megy”, mondta Fuest. Mindazonáltal nem törvényszerű, hogy a koronavírus-járványnak törvényszerűen csődhullámhoz kellene vezetnie. A megszokottnál „természetesen több lesz a csőd, de egy masszív csődhullám nélkül ki tudunk jönni a járványból, ha helyesen kezeljük a kérdést”.
Lars Feld, az öt bölcs nevű független szakértői tanács elnöke egy, a Funke-médiacsoportnak adott interjúja szerint „a szövetségi és a tartományi kormányok az év elején hozott döntései újabb nyomást gyakorolnak a gazdasági aktivitásra”. Uwe Burkert, a baden-württembergi tartományi bank vezető közgazdásza szerint a kormányzat által a megbetegedések és a halálesetek mielőbbi visszaszorítása érdekében „meghozott korlátozó intézkedések erősen beavatkoznak a gazdaság történéseibe, de a konjunkturális élénkülés hordozóerőit, különösen az ipart, sikerült többnyire megkímélni”.
Nagyon lényeges és – többek között Siegfried Russwurm, a Német Ipari Szövetség (BDI) elnöke szerint – megnyugtató tényező, hogy a GDP előállításában 27 százalékkal részesülő iparvállalatok általában nem kényszerültek bezárásra, tevékenységük esetleges korlátozásának igen súlyos következményei lennének. Sokkal nehezebb a helyzet a kiskereskedelemben, ahol Stefan Genth, a Német Kiskereskedelmi Szövetség (HDE) főtitkára szerint a minden nap zárva tartás átlagosan 600 millió euró forgalomkiesést okoz. „A szövetségi kormánynak gyors segítséget kell nyújtania, ellenkező esetben, a leállás elhúzódása és a kormány által nyújtott támogatás késedelme nyomán bezárt üzletek száma elérheti az 50 ezret.”

A DIW berlini gazdaságkutató intézet elemzése szerint bizonyos tevékenységeknek a járvány miatt elrendelt korlátozása vagy teljes leállítása „erőteljesen fékezi“ a német gazdaságot. Az intézet legfrissebb előrejelzése szerint a bruttó hazai termék mennyisége – a múlt év utolsó negyedévi stagnálást követően - ez év első három hónapjában 3 százalékkal elmarad az egy évvel korábbitól. Claus Michelsen, az intézet konjunktúra-előrejelzésekért felelős vezetője szerint „abból indulunk ki, hogy a kemény lockdown február végéig fennmarad, de utána fokozatosan feloldásra kerül – és ez még az optimista szcenário. Hosszú és köves út előtt áll tehát a német gazdaság, még mielőtt újra növekedni tudna“, fogalmazott a berlini intézet szakértője.
A DIW szerint az iparvállalatok ma sokkal jobban fel vannak készülve az adott helyzetre, mint a 2020 tavaszi első leállás idején. „A szállítási láncok messze nem tűnnek olyan súlyosan sérültnek és az exportkereslet sem omlott vissza.“ A külföldi kereslet mindeddig kedvezően alakult és az az autóipar, amelyet tavaly nagyon megvisel a válság, bővíti termelését. (Feltéve, hogy a chip-ellátás hiányosságai miatti januári leállások után sikerül annak új lendületet kölcsönözni.)
A szövetségi kormány is mérsékelte növekedési várakozását
A Nemzetközi Valuta Alap (IMF) január közepén nyilvánosságra hozott előrejelzésében Németország esetében ez évre 3,5 százalékos gazdasági növekedést valószínűsít, ami jóval szerényebb az októberben jelzett 4,2 százaléknál. Ennél még nagyobb a különbség a szövetségi kormány várakozásaiban, amely – a gazdasági teljesítmény múlt évi, az előzetes számítások szerint 5 százalékos visszaesése után - január végén nyilvánosságra hozott éves gazdasági jelentésében a korábban 4,4 százalékra becsült idei növekedési dinamikát 3 százalékra mérsékelte.
A német gazdaságban a koronajárvány kitörése utáni erőteljes visszaesést követően szeptember óta újra felfelé tart és a fellendülés, „még ha kisebb dinamikával is“, az 2021-ben tovább folytatódik. A növekedés üteme tehát nem olyan erőteljes, mint azt korábban várták, ezért az ez évre szóló előrejelzést lefelé kellett korrigálni, mondta Peter Altmaier szövetségi gazdasági és energetikai miniszter a kormány éves gazdasági jelentése január végi nyilvánosságra hozatalakor.
A miniszter megerősítette: miközben az ipar erőt mutat, a szolgáltatási szektort nagyon érzékenyen érintették a koronajárvány miatt bevezetett korlátozások. „A megfertőzöttek számának csökkenése reményt keltő. De a helyzet továbbra is komoly, a virus mutánsának veszélye még nem hárult el“, figyelmeztetett Altmaier.
A koronajárvány határozott leküzdése továbbra is prioritásnak számít. „Ez a gazdaság számára is nagy jelentőségű, mert a válságnak csak a járvány leküzdése után lesz vége. Cél a következő hónapokban növekedés generálása és az egész világra kiterjedő szállítási láncok biztosítása“. A „lockdown“ átlátható, attól pedig nem kell tartani, hogy „nagy csődhullám“ következne be.
A járvány kitörése óta a szövetségi kormány csaknem 80 milliárd eurót bocsátott rendelkezésre a gazdaság megsegítése céljából, s ehhez jön még a 2020 júniusában elfogadott konjunktúracsomag. Altmaier – talán a küszöbön álló választási kampányra is gondolva – elismerte, hogy a vállalatoknak kevesebb bürokráciára és alacsonyabb adókra lenne szüksége. „Számomra világos: az adóemelések méreg lenne a gazdaságnak és a jelenlegi helyzetben egészen hamis jelzés lenne“, mondta a miniszter.
Aki szerint a foglalkoztatottság éves átlagban számítva stagnál, a munkanélküliségi ráta kis mértékben, 5,8 százalékra mérséklődik, a foglalkoztatottak száma pedig ugyancsak éves átlagban eléri a 44,8 millió főt. Ez megegyezik a Szövetségi Statisztikai Hivatal által a múlt évre számítottnál, de 477 ezer fővel, 1,1 százalékkal elmarad a 2019. és 76 ezerrel, 0,2 százalékkal a 2018. évitől.
A kormányzat várakozásai szerint az export – az elmúlt év 10 százalékos visszaesése után - az idén a tavalyihoz képest 6,4 százalékkal emelkedik, s így leghamarabb 2022-ben éri el újra a 2019. évit. A 2008. évi válsággal ellentétben a világkereskedelem viszonylag gyorsan az élénkülés útjára lépett, ami mindenek előtt a kínai gazdaság újbóli növekedésének köszönhető.
A GfK piackutató intézet szerint a vásárlási kedv ez idő szerint olyan alacsony, mint amilyen 2020 tavaszán volt. Ami a korlátozó intézkedéseknek a járvány első hulláma utáni feloldása után új lendületet kapott, a fogyasztás oldaláról hozzájárulva ahhoz, hogy a GDP éves visszaesése végül szerényebb lett a második negyedévi zuhanást követően feltételezettnél.

Vélemények a politikai és gazdasági közéletből
Olaf Scholz (SPD) szövetségi pénzügyminiszter, a szociáldemokrata párt kancellárjelöltje úgy véli, hogy Németország az összes többi nagy európai nemzetgazdasággal összehasonlítva „viszonylag jól jön ki” a válságból. „Most mindnyájunknak annak érdekében kell összefognunk, hogy a vírust megfékezzük. Ehhez tartozik az is, hogy előre lépünk az oltásokkal”, fogalmazott az alkancellár.
Anja Hajduk, az ellenzéki Zöldek frakcióvezető-helyettese szerint „különösen a legutóbbi leállás sok vállalatnak súlyos károkat okozott”. A gazdaság számára döntő fontosságú lenne a tervezhetőség. Ezt azonban szövetségi kormány csaknem egy évvel a járvány kitörése után sem biztosította, nem terjesztett elő egy olyan világos menetrendet, hogy „mely fertőzési eseménynél milyen intézkedéseket hoz és mely segítségre várhat a gazdaság”, figyelmeztetett az ellenzéki politikus.
Hans Peter Wollseifer, a kézműves szövetség (ZDH) elnöke szerint a járvány által kiváltott gazdasági hullámvölgyet még messze nem sikerült elhagyni. Egyébként pedig kevés az olyan, a járvány által érzékenyen érintett vállalat, amelyek megkapták volna a kormányzat által bejelentett segítséget.
Ennek többek között az a következménye számos kézműves vállalat „nyakig van a vízben”, s a tartalékokat, s olykor már a tulajdonos család magánvagyonát is fel kellett használni a talpon maradáshoz.
Steffen Kampeter, a munkaadói szervezeteket magában foglaló BDA főtitkára az adók és a járulékok korlátok közé szorításáért szállt síkra. „Amire most szükségünk van, az egy olyan, a korona utáni időszak stratégiájáról folytatandó vita, amely mindenek előtt egy olyan menetrendet tartalmaz, amellyel Németországot, mint gazdasági telephelyet újra fitté tehetjük”, fogalmazott az egykori pénzügyminisztériumi államtitkár.
