hirdetés
hirdetés

Meditech

Először sikerült egy teljes szívet kinyomtatni

A jelenleg előállított szerv csak akkora, mint egy nyúlé, de így is tudományos áttörésnek tekinthető.

hirdetés

Egy páciens sejtjeinek felhasználásával a Tel-avivi Egyetem kutatói sikeresen létrehozták az első 3D-nyomtatott szívet. Az izraeli tudósoknak ezúttal már sikerült vérerestül és kamrástul egy teljes szervet kinyomtatniuk – eddig csak puszta szöveteket tudtak előállítani a technológiával.

Az alkotás folyamata azzal kezdődött, hogy egy páciens zsírszövetéből mintát vettek. A szövet sejtes anyagát tulajdonképpen tintának használták a nyomtatóhoz. Ez lehetővé tette a kutatók számára, hogy összetett szövetmodelleket – és végül egy teljes szívet – hozzanak létre.

Forrás: Tel-avivi Egyetem

Meg kell jegyezni, hogy az így kialakult szerv csak akkora, mint egy nyúlé, de idővel elméletileg emberi méretű szívek kinyomtatása is lehetséges lesz.

A jelenlegi modell csak összehúzódásra képes, de állítólag a későbbi példányokat már „meg fogják tanítani”, hogy a valódi szívekhez hasonlóan működjenek. Ha ez sikerül, megpróbálják állatokba is beültetni őket.

A projektben részt vevő szakemberek azt feltételezik, hogy a szervnyomtatók már akár tíz éven belül is megjelenhetnek a kórházakban.

Zamaróczy Ádám
a szerző cikkei

(forrás: Engadget)
hirdetés
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés