hirdetés
hirdetés

Képzőművészet

Előkerült a titokzatos antwerpeni férfi

A festmény sérülései láttán a szakértők azt feltételezik, hogy leesett a falról és ott ázott szét valamitől.

hirdetés

Ifjabb Hans Holbein Antwerpeni Hans című festménye 1532-ben készült, ám amikor a 17. században az angol Királyi Gyűjtemény része lett. már átesett egy javításon, és mint utóbb kiderült, ezzel eltüntették a rajta látható modell azonosíthatóságának nyomait. Restaurátorok két éve kezdték a festmény vizsgálatát: sikerült az eredeti részleteket napvilágra hozniuk és ezzel megfejtették, azt is, kit ábrázol a kép – írja a The Telegraph.

Az Antwerpeni Hansot először 1639-ben említi a Királyi Gyűjtemény, mint olyat, amelyik I. Károly egyik termében függ a Whitehallban. Szakértők a kép megröntgenezése után felfedezték, hogy az elkészülte utáni 100 évben valamikor súlyosan megrongálódott, vízkár érte, sőt három darabra szakadt. A sérülések láttán a szakértők azt feltételezik, hogy leesett a falról és ott ázott szét valamitől. A baleset után összeragasztották és a hiányzó részeket újrafestették. Ekkor azonban számos részlet eltűnt – és addigra feledésbe merült a modell személye is.

A portré egy szőrmegalléros, drága köpenyt viselő férfit ábrázol, tolla egy papírlapon pihen, amire már vetettek néhány sort, késével éppen egy levél zsinórját vágja el. A levélen 1532. július 26-iki dátum látható. 1874-ben szakértők arra a megállapításra jutottak, hogy a kép Antwerpeni Hans aranyművest ábrázolja, aki dolgozott VIII. Henriknek és Holbein közeli barátja volt. Csakhogy egyre több kétség merült fel ezzel kapcsolatban.

Például a festményen látható köpeny kifejezetten kereskedők viselete volt a 16. században. A ráfestés és a megsötétedett lakk eltávolítása után a rejtélyt sikerült megfejteni. A kép egyike annak a hét fennmaradt portrénak, amelyeket a művész 1532 és 1533 között festett a Hanza-szövetség kereskedőiről, akik a londoni Mázsaházban működtek. A restaurátorok például felfedezték, hogy a képen látható pecsétnyomó végén és a levélen a Hanza-kereskedők által használt W betű látható.

A levél szövegét azonban nagyon nehéz volt megfejteni, több írásszakértő is vizsgálta; egyikük határozottan kibetűzte a Hans of Antwerp nevet, többen a levélen látható nevet Henrickennek olvasták, de mindannyian jól kivették a hof-szótöredéket, ami feltehetően a Stallhof szó, a Mázsáház része. Ám még ha a férfit Antwerpeni Hansnak is hívták, akkor sem az aranyműves, hanem egy gazdag kereskedő lehetett. Londonban számos Antwerpenből érkezett kereskedő dolgozott akkoriban, akik a Mázsaházban laktak.A festmény most új címet is kapott: Steelyard Merchant, Hans of Antwerp/Antwerpeni Hans, Mázsaházi kereskedő.

Karosszék
A restaurálás során visszafestettek egy kulcsot is, ami az asztalon feküdt, de az átfestéskor lehagyták. A kulcs is kereskedőre utal. A restaurátorok szerint az eredeti festmény élénk színekben pompázott, most a nagyközönség is megnézheti a Queen’s Galleryben 2013 áprilisáig.
Juhari Zsuzsanna
a szerző cikkei

hirdetés
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 
Cikk[118633] galéria
hirdetés
hirdetés
hirdetés

Kiadónk társoldalai

hirdetés