IoT

Digitális jégkrémkorszak

Jelentős költségcsökkentés IoT-vel

A digitalizáció jóvoltából új jégkrémkorszak köszönt be a Ben & Jerry’s multinacionális jégkrémmárka hollandiai üzemében. A Festo okostermékei és -megoldásai nagy szerepet játszanak ebben: az MSE6-E2M energiahatékonysági modulnak, a Dashboard-nézeteknek és a CPX-IOT átjárónak köszönhetően a jégkrémgyártó folyamatosan nyomon követheti és tartósan csökkentheti a sűrítettlevegő-fogyasztás költségeit.

hirdetés

Ahogy sok más gyárban, a Ben & Jerry’s üzemében sem helyeztek korábban hangsúlyt arra, hogy különböző üzemi nyomásokat használjanak. „Mi is úgy gondolkodtunk, ahogy mások: mindig a rendelkezésre álló rendszernyomást használtuk. Így mindig biztosak lehettünk benne, hogy elérjük a kívánt hatást” – mondja Martijn Schavemaker, a Ben & Jerry’s ellátásért felelős mérnöke. „A jégkrémpoharak szétválasztásánál például nyolc megfogót használtunk egy soron, amelyeket a rendszernyomással, azaz 6,4 barral működtettünk. Ugyanakkor valószínűleg ugyanazt azt eredményt értük volna el 5,4 baros vagy még kisebb nyomással is. Egész egyszerűen nem foglalkoztunk ezzel a kérdéssel” – teszi hozzá.

A jégkrémen túl: A Ben & Jerry’s a jégkrémgyártás fenntarthatóságára is ügyel az üzemeiben
A jégkrémen túl: A Ben & Jerry’s a jégkrémgyártás fenntarthatóságára is ügyel az üzemeiben

Egyszerűen mérhető sűrítettlevegő-fogyasztás

„Így volt ez mindaddig, amíg Koen Leeflang, a Festo Hollandia energiahatékonysági szakértője fel nem hívta a figyelmünket az MSE6-E2M energiahatékonysági modul által kínált előnyökre, és a termék digitalizációs környezetbe való bekötésének lehetőségére” – meséli Schavemaker. A Ben & Jerry’s jégkrémgyárában szinte mindenhol – a keverőművektől a csomagológépekig – sűrített levegős alkalmazásokba botlik az ember. Schavemaker egyik munkatársával, André Senkeldam műszaki szakemberrel egyetértésben állítja: „a Festo energiahatékonysági moduljával megmérhetjük és megjeleníthetjük a sűrítettlevegő-fogyasztásokat”.

A Ben & Jerry’s számára Koen Leeflang munkatársai egy digitális mobil ellenőrző állomást állítottak össze egy térfogatáram- és nyomásmérőből, amelyet intelligens algoritmusokkal is felvérteztek: ehhez összekapcsolták az MSE6-E2M energiahatékonysági modult a CPX-IOT átjáróval. A készülékkel való adatcsere Etherneten keresztül zajlik, de Profibus vagy ProfiNet protokollal is használható. A CPX-terminál úgy gyűjti össze és készíti elő az adatokat, hogy azokat az átjáró helyesen értelmezve küldhesse tovább a felhőnek. Az összes részegység egy korrózióálló acélból készült kapcsolószekrénybe van beépítve, amely zord ipari környezetben való használatra is alkalmas. „A Dashboardon pontosan nyomon követhetjük, mekkora megtakarítás érhető el a beállított nyomással” – teszi hozzá Leeflang.

Különböző adatmegjelenítő Dashboardok

A Dashboard elnevezés egy különböző grafikonokat és jelzőlámpákat tartalmazó nézetet takar, amely webböngészőben nyitható meg. Az áttekinthetőségről tematikus widgetek, azaz a felhasználói felületen megjelenített minialkalmazások, valamint energiafelügyeleti és megelőző karbantartási grafikonok, továbbá folyamatértékek és a gyártósor hatékonyságának növeléséhez használható paraméterértékek gondoskodnak. A Condition Monitoring (állapotfelügyeleti) megoldás megkönnyíti a hibakeresést és a hibák okának feltárását, áttekinthetővé teszi az energiafogyasztásokat, grafikus információkat és előzményadatokat biztosít. A CPX-IOT átjáró minden Festo-részegység számára előre konfigurált, de akár testre is szabható Dashboard-nézeteket kínál. A Festo a CPX-IOT átjáróval biztonságos felhőalapú megoldást nyújt, amellyel a végfelhasználók jelentős mértékben növelhetik gyártósoruk hatékonyságát. Az IoT-átjáró egy OPC-UA interfészen keresztül kapcsolja össze a gyártás területén telepített energiahatékonysági modult a felhővel.

Az MSE6-E2M energiahatékonysági modul és a CPX-terminál egy kapcsolószekrénybe van beépítve. A CPX-IOT átjáró a felhőnek továbbítja az adatokat, amelyeket aztán a Dashboard-nézetben lehet lehívni
Az MSE6-E2M energiahatékonysági modul és a CPX-terminál egy kapcsolószekrénybe van beépítve. A CPX-IOT átjáró a felhőnek továbbítja az adatokat, amelyeket aztán a Dashboard-nézetben lehet lehívni

Kimagasló megtakarítási lehetőségek

André Senkeldam sejtése szerint a használt gépektől függően igen eltérő lehet az optimális nyomásérték. A különböző generátorok eltérő műszaki paraméterei miatt minden berendezésnél máshogy alakul az optimális nyomásgörbe. „Először a jelenlegi helyzetet fogjuk felmérni, hogy meghatározzuk a kiindulási értékeinket. Ezt követően nyomásszabályozókat fogunk beépíteni, majd megmérjük, milyen eredményeket kapunk, ha csökkentjük a nyomást. A grafikonokról pedig leolvashatjuk, mikor érjük el az optimális nyomást. Lépésről lépésre fogunk haladni. A Dashboardon az optimális nyomás mellett a szelep lekapcsolása utáni nyomáscsökkenést is látjuk, így azonnal felismerhetjük, ha valahol szivárgás van.” Koen Leeflang ekkor a Dashboardra mutat: „a nyomást és az átfolyást értékként és grafikonként is megjeleníti, emellett a fogyasztási értékeket és a megtakarításokat is leolvashatjuk róla”. A digitális jégkrémkorszakba való átmenet a nevével ellentétben nem az adatok befagyasztásához, hanem olvadásához vezet.
A Ben & Jerry’s üzemében azonban nemcsak a sűrített levegő hatékony felhasználására ügyelnek, hanem annak minőségére is. „A sűrített levegő ugyanis a jégkrémmel is érintkezik – magyarázza André Senkeldam. – A Festo erre is ügyelt. A folyamathoz mikrobiológiai mérések is tartoznak. Ennek kapcsán veszünk részt a Safe Food Factory (Biztonságos élelmiszergyár) kezdeményezésben, és a sűrített levegő összes higiéniai követelményét figyelembe vesszük, az előállítástól a végfelhasználásig.”

(A cikk eredetileg a Store Insiderrel közösen készített, évente egyszer megjelenő FoodTechLine című kiadványunkban jelent meg.)

(forrás: Festo/GyártásTrend)
hirdetés
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 
hirdetés
hirdetés
hirdetés

Kiadónk társoldalai

hirdetés