hirdetés
hirdetés

Közlekedés

Ceteket a közutakra

A jövő évtized elejére eltűnhetnek a forgalomból a keréken guruló, téglára emlékeztető, balesetveszélyes és üzemanyagfaló teherautók. Az Európa Parlament közel egyhangú döntése és a dizájnváltás mellett szóló, nyomós érvek ellenére az odavezető út azonban rázós lehet.

hirdetés

Tehergépkocsik mozgatják az áruk nem kevesebb mint háromnegyedét az Európai Unióban. Jóllehet a kamionok a járművek mindössze 3 százalékát teszik ki, a közúti közlekedés által kibocsátott szén-dioxid mennyiségének 25 százaléka írható a rovásukra – üzemanyag-fogyasztásuk hatékonysága szinte semmit sem változott az elmúlt 20 évben. A kamionok közlekedésbiztonsági statisztikája is lesújtó. A 2011-es adatok szerint Európában a tehergépkocsik a halálos kimenetelű balesetek 15 százalékában érintettek, azaz évente mintegy 4200 ember halálát okozzák.

Az Európa Parlament ezért áprilisban – 606 igen szavazat mellett, 54 nem ellenében – olyan törvénytervezetet fogadott el, amely nagyobb teret enged a kamiongyártóknak a vezetőfülke áramvonalas megtervezéséhez. A megnövelt kabin ablakait például úgy lehetne kialakítani, hogy a jármű körül eltűnjenek a tehergépkocsi vezetője által jelenleg nem látható területek, a vakfoltok, és jutna hely az ütközés erejét csökkentő, gyűrődési zóna, valamint olyan elemek elhelyezésére is, amelyek megakadályoznák, hogy a gyalogosok és a kerékpárosok baleset alkalmával a kamion kerekei alá sodródjanak.

A MAN Concept S KRONE AeroLiner a frankfurti IAA nemzetközi autókiállításon mutatkozott be
A MAN Concept S KRONE AeroLiner a frankfurti IAA nemzetközi autókiállításon mutatkozott be

Évente több száz életet is megmenthetnének ezek a változtatások. Az áramvonalas kialakítás ráadásul az üzemanyag-fogyasztás hatékonyságát is 7-10 százalékkal javítaná, ami a jelenlegi dízelárakkal és évi 100 ezer kilométer megtételével számolva kamiononként 3 ezer euró megtakarítást jelentene a szállítmányozóknak.

Mostani döntésével az Európa Parlament tulajdonképpen első ízben javasolta üzemanyag-hatékonysági szabvány bevezetését tehergépkocsik számára. A következő szakaszban az unió tagállamait képviselő, nemzeti közlekedési miniszterek egyeztetnek a Parlamenttel a törvénytervezet elfogadásáról és hatályba lépésének lehetséges időpontjáról, valamint arról, hogy rendelkezései irányadóak vagy kötelező érvényűek legyenek. A törvénytervezet ugyanis 2022-től minden gyártó számára kötelezővé tenné a kamionok biztonságosabb, a környezetet jobban kímélő kialakítását.

Természetből vett példa

Egyértelmű, hogy Európában a szállítmányozásra vonatkozó szabályozást a jövőben mindinkább a biztonságot és a fenntarthatóságot, a környezet védelmét célzó intézkedések fogják meghatározni. A kitűzött célok egyike, hogy 2050-re a jelenlegi szinthez képest mintegy 60 százalékkal csökkenjen a szektor szén-dioxid-kibocsátása. Kétszeresen is nagy kihívást jelent ez a járműgyártók és a szállítmányozó cégek számára, mert eközben a továbbítandó áru mennyisége is folyamatosan nőni fog.

Bár az Európa Parlament törvénytervezetében javasolt változtatások nyomán a tehergépkocsik kevesebb üzemanyagot fogyasztanának, és kevesebb életet veszélyeztetnének a közutakon, úgy tűnik, a gyártók igyekeznek legalábbis késleltetni a jelenleg érvényben lévő uniós szabályozás – a kereskedelmi járművek méretét és súlyát, ezáltal formáját is meghatározó 96/53/EK számú irányelv – módosítását. A piaci szereplők némelyike például azért lobbizik, hogy a kamionok dizájnját leghamarabb 2025-ben lehessen megváltoztatni.

Az AeroLiner tervezőmérnökeit a rövid szárnyú gömbölyű fejű delfin formája ihlette
Az AeroLiner tervezőmérnökeit a rövid szárnyú gömbölyű fejű delfin formája ihlette

Ezek a gyártók a versenysemlegesség védelmére hivatkoznak, de valójában meglévő fejlesztéseik és beruházásaik értékét védik, és azt szeretnék elkerülni, hogy gyorsabban újító versenytársaik kínálatában előbb jelenjenek meg az áramvonalas kamionok, mint az ő palettájukon. Más gyártók, mint például a Scania, üdvözölték a nagyobb vezetőfülke kialakítására vonatkozó elképzeléseket, de ellenezték az olyan alapvető biztonsági szabványok bevezetését, amelyek például a vakfoltokat megszüntető, nagyobb ablakok tervezését rendszeresítenék.

Ezzel szemben a MAN tervezőmérnökei már az évtized eleje óta dolgoznak a kamion áramvonalasításán. A gyártó eredetileg 2010-ben bemutatott Concept S prototípusát a KRONE-val együttműködve fejlesztette tovább, így született meg két évvel később az AeroLiner, amelynek vonalvezetését a rövid szárnyú gömbölyű fejű delfin ihlette.

A korát évekkel megelőző modell például olyan spoilert kapott, amely – a kettő közötti rést megszüntetve – egyetlen testbe olvasztja a vezetőfülkét a pótkocsival. A tervezők a két üzemanyagtartályt is a burkolat alá süllyesztették, a visszapillantó tükröket kamerákkal helyettesítették, és a jobb aerodinamikai tulajdonságok érdekében csapottra vették a pótkocsi farát. Ennek eredményeként az AeroLiner légellenállási együtthatója mindössze 0,3 Cw, olyan alacsony, mint egy személygépkocsié.

Áramvonalas – és a megszokott öt helyett négy tengelyre épülő – kialakításának köszönhetően a kamion ugyanazzal a motorral szerelve, mint a jelenleg forgalomban levő modellek, 25 százalékkal kevesebb üzemanyagot fogyaszt, így szén-dioxid-kibocsátása is ilyen mértékben csökkent. A nagyobb közlekedésbiztonságot az ADAS (advanced driver assystance system) rendszer mellett a vezetőfülkén kialakított, nagyobb és mélyebben ülő ablakok, gyűrődési zóna, valamint a kerekeket védő, alsó burkolatelemek szolgálják.

Nem változott viszont az AirLiner teherhordó képessége, a tervezők ehhez – valamint a vezetőfülke elején található gyűrődési zóna kialakításához – csupán minimális mértékben, 2,3 méterrel növelték a jármű hosszát. A pótkocsi redőnyös ajtóval záródó, csapott farán leereszthető platform és nyitható tetőpanel is helyet kapott, az AeroLiner így minden körülmények között jól rakodható. A mérnökök ugyanide egy kijelzőt is terveztek, amely forgalmi információkkal segíti a követő járművek vezetőit. Az AeroLiner teljesen kompatibilis a jelenleg forgalomban levő vontatókkal és pótkocsikkal, valamint a meglévő rakodórámpákkal is, így a MAN és a KRONE szerint akár azonnal beilleszthető lenne a szállítmányozócégek flottáiba.

A jövő kamionja

Az elmúlt 60 évben az árukereskedelem forgalma több mint 100-szorosára nőtt. Míg 1950-ben 83 város lakossága haladta meg az 1 millió főt, ez a szám mára elérte az 525-öt (Thomas Brinkhoff: Major Agglomerations of the World, www.citypopulation.de). Az ENSZ becslése szerint a jelenlegi demográfiai trendek mellett a Föld lakossága 45 évente meg fog duplázódni, és 2030-ra öt ember közül három, közel 5 milliárd fő urbánus környezetben él majd. A közlekedési infrastruktúrára nehezedő nyomás azonban még ennél is nagyobb iramban, a lakosság növekedésénél kétszer gyorsabban fog nőni – mutatott rá az IBM Truck 2020 Global Study című tanulmányában, amelyhez a világ 13 országában összesen 91 tehergépkocsi- és autóbuszgyártó, beszállító- és szállítmányozóvállalat, valamint törvényalkotó és iparági szervezet képviselőjével készített interjút.

Kiderült a válaszokból, hogy az iparág a hatékonyság növelését célzó fejlesztésekre és az innovációt lehetővé tevő technológiák alkalmazására összpontosít. A megkérdezetteknek többek között ötös skálán kellett értékelniük az újítás különböző aspektusait. Az elektronikai rendszerek és a szoftvermegoldások területe egyaránt 4,4 ponttal került a lista élére, mellettük a meghajtást, a motorokat és a segédrendszereket érintő fejlesztések – például hibrid és elektromos alternatívák – végeztek még dobogós helyen 4,2 ponttal.

A prototípus csapott fara kompatibilis a meglévő rakodórámpákkal
A prototípus csapott fara kompatibilis a meglévő rakodórámpákkal

A telematikai megoldások szintén nélkülözhetetlenek lesznek a jövő kamionjában, mivel egyaránt növelik a hatékonyságot és a biztonságot. Míg a napjainkban használatos járműdiagnosztikai technológiák általában megkövetelik, hogy a karbantartást vagy javítást végző szerelő fizikailag csatlakozzon számítógépével a tehergépkocsihoz, a jövőben a telematika lehetővé teszi majd a kamion állapotának távolról történő monitorozását, és a fedélzeti számítógépes egységeken futó szoftverek frissítését, így csökkentve az állásidőt. A menet közben gyűjtött adatok elemzésével mind a gyártók, mind a szállítmányozók továbbjavíthatják majd a tehergépkocsik hasznosítását, fejtették ki az IBM kutatói.

Az érzékelőkkel felszerelt és adatkommunikációs hálózatokra csatlakozó kamionok számos funkció automatizálásával a közlekedés biztonságát is növelni fogják. A sebességet ellenőrző és a navigációs rendszer összekapcsolásával a tehergépkocsi például automatikusan lassításba kezd nehezen belátható útkanyarhoz közeledve, vagy a digitálisan (ún. geofencing technológiával) kialakított zónahatárokat észlelve automatikusan betartja a sebességkorlátokat, hatékonyan csökkentve a balesetek és a szabálysértések, egyúttal velük járó többletköltségek kockázatát.

A mind fejlettebb számítógépes és kommunikációs technológiát tartalmazó tehergépkocsik, valamint a szállítmányozás fejlődésével a karbantartást és javítást végző vállalatoknak is lépést kell tartaniuk – mutattak rá a tanulmány készítői. A telematikára épülő távdiagnosztika elterjedésével többek között meg kell oldaniuk, hogy a mostaninál sokkal több helyen, ügyfeleik telephelyén és távoli helyszíneken is mindig hozzáférjenek a szükséges alkatrészekhez.

Mindezek a változások az IBM szerint új szolgáltatásokat és üzleti modelleket fognak életre hívni, és megteremtik az iparágakon átívelő együttműködés lehetőségét. A kamiongyártók például a városi önkormányzatokkal közösen zöld tranzitfolyosókat alakíthatnak ki a tehergépkocsi-forgalom számára, telematikai rendszereiket integrálhatják a vasúti, vízi vagy légi szállítmányozás területén tevékenykedő szereplőkkel, míg az áramszolgáltatókkal ún. V2G (vehicle-to-grid) rendszereket hozhatnak létre az elektromos tehergépkocsik energiafeleslegének hálózati hasznosítására. Más szóval a kamiongyártóknak a jövőben a lehető legszélesebb partneri körrel kell keresniük az együttműködés lehetőségét, mert a szállítmányozásnak nem egy-egy szereplő vagy komponens, hanem a teljes ökoszisztéma hatékonysága adja majd az igazi hajtóerőt.

Kis Endre
a szerző cikkei

hirdetés
Hozzászólások (1 db)
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 
#
A múlt század harmincas éveinek Amerikájában volt ilyen, ehhez hasonló. mindent áramvonalasítottak még a kenyérpirítót is!
Cikk[150686] galéria
hirdetés
hirdetés
hirdetés

Kiadónk társoldalai

hirdetés