hirdetés
hirdetés

Best practice a duális képzésben

Magyarországon először az autóipari cégek kapcsolódtak be igen sikeresen a duális képzésbe. A miskolci székhelyű, autóipari alkatrészgyártással foglalkozó Robert Bosch Energy and Body Systems Kft. és a kéziszerszámok gyártásával foglalkozó Robert Bosch Power Tool Kft. dolgozóinak átlagéletkora mindössze 35 év. 

hirdetés

Az, hogy a két gyárban dolgozó több mint 5500 munkatárs között ilyen sok a fiatal, annak is köszönhető, hogy az elmaradott régióba települt vállalat munkaköreinek betöltéséhez sok esetben elvárás legalább egy idegen nyelv ismerete, ami leginkább az Y (az 1980 után születettek) és az ennél fiatalabb generációt jellemzi. A HR-es munkatársaknak komoly kihívást jelent egy olyan régióban rátalálni a megfelelő munkaerőre, ahol a magas munkanélküliségi ráta ellenére rendkívül kevés a képzett szakember, ezért nélkülözhetetlen a vállalat számára a dolgozók motiválása és összehangolása a szervezet minden szintjén. Sándor Csabát, a Robert Bosch Energy and Body Systems Kft. oktatási csapatvezetőjét kérdeztük az általuk elért eredményekről:

GyT.: Mik a tapasztalataik a duális képzéssel kapcsolatban?

S. Cs.: A német mintát követő duális szakképzés, mely kombinálja az elméleti és a vállalatnál megvalósuló gyakorlati képzést, napjainkra már az egész világon elterjedt.

2011 szeptemberében – nem titkoltan a német mintát követve – a vállalat létrehozta saját duális szakképzési központját (TGA-t, azaz Technisch Gewerbliche Ausbildung).

Az első duális szakképzésből érkező diákok 2015-ben tették le a záróvizsgájukat
Az első duális szakképzésből érkező diákok 2015-ben tették le a záróvizsgájukat

A képzés kettős célt követ: a szakmai kompetenciák fejlesztése mellett kiemelt szerepet kap a diákok társas és módszertani készségeinek (csapatmunka, asszertív kommunikáció, önérvényesítés, interkulturális együttműködés, projektszemlélet) fejlesztése.

A Robert Bosch Energy and Body Systems Kft. kezdeményezésének köszönhetően létrejött Magyarországon egy új szakképzés, a gyártósori gépbeállító, mely a mai ipari vállalatok igényeit szem előtt tartva, a gépgyártó vállalatok termeléséhez közeli szakemberek kompetenciáit fogja össze.

A vállalat évről évre növeli a tanulóinak számát: a 2016/2017-es tanévben már közel 100 diákkal tervez tanulószerződést kötni.

A Robert Bosch Energy and Body Systems Kft.-nél folyamatos a fejlesztés, egyre több és naprakész tudással rendelkező szakembert szeretne a duális szakképzésből nyerni, ezzel biztosítva a vállalat szakemberigényét, és egyben a végzett tanulók számára hosszú távú munkalehetőséget, ezáltal kiszámítható életpályát is biztosít.

Az első duális szakképzésből érkező diákok 2015-ben tették le a záróvizsgájukat. Ettől az évtől kezdve minden évben számítanak a termelési, karbantartási osztályok a fiatalon végzett szakemberekre. Az elmúlt két évfolyamban végzett 31 diák közül jelenleg már 24 fő a vállalat saját munkatársa, akikre nagyon büszkék, és hosszú távon számítanak rájuk.

Nagyon nagy előnye a duális szakképzésnek, hogy a diákok a képzés ideje alatt már olyan eszközökön, gépeken és olyan szemléletmódban végzik gyakorlati foglalkozásukat, mint amivel a képzést követően dolgozni fognak. Sokkal könnyebben be tudnak illeszkedni, hiszen már a gyakorlati foglalkozások alatt is találkoznak az itt dolgozó kollégákkal.

További előny, hogy jól felépített, tartós szakmai kapcsolat alakul ki az oktatókkal, ami a későbbi munkájukat is segíti, hiszen kérdésekkel bizalommal fordulhatnak hozzájuk. 

GyT.: Hogyan hozzák össze az egyes generációkat?

S. Cs.: A vállalat gyakorlati képzése három pilléren nyugszik. Az első pillér az elmélet, igényes gyakorlati foglalkozás, melynek keretében a diákok a tanműhelyben gyakorolják a tanultakat. Itt még nem találkoznak a tanulók a vállalat szakembereivel, az oktatási központban az oktató kollégákkal dolgoznak együtt.

A vállalati képzés második pillére a rendszerszemléletű gyakorlati képzés, mely során a diákokat a gyárban, de a gyártási területtől elkülönítve, ún. tanulószigeten oktatják. A tanulók itt a korábban termelési célra használt munkaállomásokon és gyakorló gyártósoron ismerkednek a műszaki folyamatok technikai hátterével, több tantárgyat magukba foglaló szereléseket, javításokat végeznek.

A képzés harmadik pillére az „onthejob” képzés, ahol a diákok valós körülmények között, szakemberek, azaz képzési megbízottak felügyelete mellett tanulnak. Itt már találkozhatunk a generációk közötti különbségekkel, ahol előre meghatározott kompetenciaterületeknek megfelelően, rotációban kerülnek a képzési megbízottak mellé, akik mentorként támogatják a diákokat, és visszajelzést adnak a teljesítményükről. Közel 50 képzési megbízott látja el ezt a feladatot, a vállalat felkészítő képzésekkel segíti mentori munkájukat.

A képzési megbízottak és a gyártásban dolgozó vezetők is képzést kapnak a különböző generációk sajátosságairól, kommunikációs stílusukról és a motivációs lehetőségeikről, valamint a generációs különbségek kezelési módszereiről. Ezzel segít a vállalat a korosztályok közötti összhang megteremtésében és a hatékonyság növelésében.

GyT.: Hogyan motiválják a többi generációt tudásuk átadásában és a fiatalokat, hogy ne csak részt vegyenek a duális képzésben, hanem ott is maradjanak?

S. Cs.: A vállalat folyamatosan dolgozik azon, hogy a munkatársaknak olyan juttatási csomagokat, kedvezményeket dolgozzon ki, mely minden generáció számára értékes, és a duális képzésben részt vevő diákok számára is vonzó. A képzési megbízottak pénzbeli juttatásban is részesülnek, de emellett vonzó a fejlődési lehetőség is. A fiatal generáció kedvelt juttatásai közé tartoznak például a kedvezményes sportolási, szórakozási, illetve vásárlási lehetőségek. Kedvelik a közös programokat, a túrázást, a kerékpározást és a csapatépítő rendezvényeket. A diákok a képzés ideje alatt ösztöndíjban részesülnek, melynek összege az eredményeiktől függ, de motiváló az is, hogy a jó teljesítménnyel több lehetőség nyílik meg előttük.

Mi a gyakorlat?

A duális szakképzésben a Z generáció, a 17‒20 éves korosztály található meg a Boschnál.

Szakmánként eltérő, hogyan oszlik meg az idő az intézményes keretek között és a cégnél: van olyan terület, ahol 50-50% az arány, és olyan is, ahol a 70% vállalatnál töltött gyakorlat mellett 30% elméleti oktatást kapnak a diákok az iskolában.

Csekély a lány jelentkező, mivel műszaki, gépészszakmákról van szó, de így is három lány már részt vett a képzésben a Boschnál.

Az iskolai felvételi eljárásokat megelőzve a diákok először a vállalathoz jelentkeznek, erről a Bosch pályaválasztási kiállításokon, iskolai nyílt napokon, pályaorientációs rendezvényeken már előre tájékoztatja a fiatalokat. Ezt követően szóbeli elbeszélgetésre hívják őket, és akiben meglátják a lehetőséget, elhivatottságot, annak részére fogadónyilatkozatot adnak ki, mely azt tartalmazza, hogy az iskolába történő felvétele esetén duális szakképzésre tanulószerződéssel fogadják a vállalathoz.

 

Sós Éva
a szerző cikkei

hirdetés
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 
hirdetés
hirdetés
hirdetés

Kiadónk társoldalai

hirdetés