hirdetés
hirdetés

MérNŐK

„Az ötlet néha a legváratlanabb helyről jön”

A nagyobb ellenállás irányába indult, és ma szakmájának megbecsült képviselője. Dóra-Fiskál Szandra járműmérnök gyerekkori álmát váltotta valóra. A vele készült interjúnkat olvashatják.

hirdetés

– Hogyan indult a pályád, mi terelt a kezdetekkor erre a területre?

– Életem során néha kicsit szokatlan szempontok alapján hoztam döntéseket, de a végén mindig elégedett voltam azzal, ahova jutottam. A szakmám tekintetében sincs ez másképp.

Gyakorlatilag kizárásos alapon tűztem ki célul a mérnöki tanulmányokat, mert bár mindenképpen tovább akartam tanulni, nem akartam se jogász, se orvos, se közgazdász lenni. Akkoriban nagyon nagy Forma–1-rajongó voltam, arról kezdtem álmodozni, hogy majd a „száguldó cirkusszal” járom a világot, és valamelyik nagy csapatnál dolgozom motorfejlesztőként. Azonban fogalmam sem volt arról, hogy ehhez milyen mérnöki szak lenne a leghasznosabb.

A Mindentudás Egyeteme című műsorban láttam Palkovics László előadását, amelyben a Műegyetem Közlekedésmérnöki Karáról mesélt, és akkor született meg bennem az elhatározás, hogy oda fogok jelentkezni. Mikor 2006-ban bekerültem az egyetemre, meggyőződésem volt, hogy a járműmérnöki szakirány nekem túl nagy falat, ezért eleinte logisztikus szerettem volna lenni. Viszont szembesülnöm kellett azzal, hogy nem szeretem a magolós tárgyakat – amelyek a logisztikához jobban hozzátartoznak –, és hogy igenis képes vagyok a járműgépész tárgyakat teljesíteni. Szóval – míg sok szaktársam inkább feladta az első választását a logisztikus diplomáért –, én a logisztikát adtam fel az igazi álmaimért.

– Mihez kezdtél a diploma megszerzését követően?

– Az egyetem alatt is nagyon szerencsés voltam, mert a szüleim végig tudtak támogatni a tanulmányaim során, és az ösztöndíjam is egészen jó volt, így a kötelező szakmai gyakorlatokon kívül nem voltam rákényszerítve, hogy dolgozzak. A BSc-képzés vége felé hallgattam egy igen érdekes, életszerű választható tárgyat az intelligens jármű-irányítási rendszerekről, amelyet Szászi István, a Bosch akkori egyik csoportvezetője tartott. A félév után gyakornoki helyet kaptam a Bosch budapesti központjában a légzsákfejlesztői csoportban. A kölcsönös elégedettségnek köszönhetően náluk írhattam a BSc-s diplomamunkámat, amelyben légzsákkalibráló algoritmus fejlesztésével foglalkoztam. Ez a szakmai gyakorlat nagyon jó élmény volt, kihívást jelentő feladattal és „jó fej” kollégákkal.

„Megéri kihasználni a csapatmunka előnyeit.” (fotó: Egry Tamás)
„Megéri kihasználni a csapatmunka előnyeit.” (fotó: Egry Tamás)

Ezután elkezdtem a járműmérnöki MSc-képzést, amely mellett nem volt időm dolgozni, viszont itt is követelmény volt egy négyhetes szakmai gyakorlat elvégzése. Egyszerű lett volna újra jelentkezni a Boschhoz, de szerettem volna kipróbálni magam máshol is. Az akkori Jármű- és Hajtáselemek Tanszék honlapján láttam egy AVL-es álláshirdetést, amelyben végeselemes gyakornokot kerestek. Úgy éreztem, hogy ez testhezálló feladat, és ha már a Forma–1-be addigra nem is vágytam igazán, azért mégiscsak motorfejlesztéssel foglalkozhatnék. Az MSc-s diplomamunkámat már az AVL Autókút Mérnöki Kft.-nél írtam, és azóta is itt dolgozom, összesen immár három és fél éve. Nagyon szeretem a munkámat, és úgy érzem, megbecsülnek a cégnél.

– Mivel foglalkozol a napi munkád során?

– Hivatalosan szerkezetelemző mérnök vagyok, motoralkatrészek szilárdságtani méretezésével foglalkozom. Úgy érzem, hogy Magyarországon ennél magasabb színvonalú szimulációs munkakört talán nem is találhatnék. A feladatköröm rendkívül változatos, mivel a cég egy független motorfejlesztő vállalat. Ez például abban nyilvánul meg, hogy egyik hónapban még egy hajómotor 8 méteres olajteknőjének a hegesztéseit méretezem, pár héttel később pedig már egy személygépjármű 14 centiméteres hajtórúdját ellenőrzöm kifáradásra. Az anyacég osztrák, illetve a világ számos pontján vannak leányvállalatok, így napi kapcsolatban vagyok a külföldi kollégákkal is.

A diplomatémámból kifolyólag én lettem a hegesztések méretezésének szakértője a cégnél, valamint pár hónapja átvehettem a motorblokk-szimulációk szakértői posztját is, ami azt jelenti, hogy az adott témában szimulációs kérdésekkel elsősorban hozzám fordulnak az emberek, és alkalmanként vevői ajánlattételeknél is segédkezem.

– Ért az eddigiek során bármilyen megkülönböztetés azért, mert nőként egy alapvetően férfiak uralta szakmát választottál?

– Talán érdekes, hogy negatív visszajelzéseket inkább az egyetemen, mintsem a munkahelyen kaptam. A járműmérnöki szakirányon én voltam az egyetlen lány akkoriban, és a kezdő félév elején a tanárok előszeretettel tettek megjegyzéseket, hogy ez bizony nem egy lányos szakma. Voltak kifejezetten ízléstelen poénok is. Aztán be kellett látniuk, hogy én is el tudom sajátítani az anyagot olyan jól, mint a srácok, és a félév végén volt olyan oktató, aki külön megdicsért, mert az én házi dolgozatom tetszett neki a legjobban.

„Gyakran kell motorblokk-szimulációs kérdésekben véleményt alkotni.” (fotó: AVL)
„Gyakran kell motorblokk-szimulációs kérdésekben véleményt alkotni.” (fotó: AVL)

A cégnél a közvetlen kollégáim sosem becsültek le azért, mert nő vagyok, sőt inkább kifejezetten segítőkészek voltak. Amint beletanultam a feladatokba, és látták, hogy tudom hozni az elvárt színvonalat, már nem is volt kérdéses, hogy egyenrangú félként kezelnek. Gyakran kérik ki a véleményemet, és sok pozitív visszajelzést kapok az itteni és a külföldi munkatársaktól, felettesektől is. Persze, néha előkerül egy-két poén a nemek különbözőségéről, de ebben én is partner vagyok.

– Mi a legizgalmasabb aspektusa a munkádnak?

– Az, hogy minden egyes nap keresnem kell a megoldásokat, a válaszokat. Gyakran óráról órára változik, hogy milyen problémát kell orvosolnom. Ez igen komoly elhivatottságot és koncentrációt igényel. Hol a szimulációt kell működésre bírnom, hol segítenem kell valaki másnak, akinek kérdése van. Utána egyeztetnem kell a projektvezetővel, esetleg prezentációt kell tartanom, majd kitalálnom, hogyan tehetnénk jobbá, erősebbé egy adott alkatrészt, hogy megfeleljen a követelményeknek. Mivel a motorfejlesztés óriási feladat, sok emberrel kell összehangolni a munkámat, de a tanulság egy-egy nehéz időszak után számomra mindig az, hogy megéri kihasználni a csapatmunka előnyeit. Gyakran a legváratlanabb helyről jön egy ötlet, amely előreviszi a feladatot.

Magánember
Szandra hobbija a tánc, heti rendszerességgel salsázik. Szeret gokartozni, és a hosszú távú autóversenyek lelátóin is előfordul időnként. A leghosszabb, 24 órás versenyeket azonban tévén követi férjével, akivel tavaly házasodtak össze. Barátnőivel minden évben elutazik pár napra Európa valamelyik városába, a kedvence Róma.
Kárpáti Judit
a szerző cikkei

hirdetés
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 
Cikk[164325] galéria
hirdetés
hirdetés
hirdetés

Kiadónk társoldalai

hirdetés