hirdetés
hirdetés

Mérnöknők

„Az izgat, ha egy problémára megoldást kell találni”

„Nem lehet tőle olyat kérdezni, amit ne tudna. Hatalmas a tudása” – írja egy diákja az egyik egyetemi oktatókat minősítő oldalon. Persze Csizmazia Ferencné, vagy ahogy legtöbben ismerik, Csizmazia Ági állítja, elfogultak a diákjai, ám a szakmabelieket, munkatársait megkérdezve ugyanez a vélemény körvonalazódik.

hirdetés

A Magyar Roncsolásmentes Anyagvizsgálók Szövetségének (Marovizs) és a Magyar Anyagvizsgálók Egyesületének (MAE) elnökségi tagja, habár nem készült tanárnak, mégis pályája jelentős részét tudása átadásával töltötte. A mai napig konferenciákat, szakmai napokat, tanfolyamokat szervez nyugdíjasként, illetve a számára oly sokat jelentő egyetemen is dolgozik hetente egy napot. Életútjáról, szakmájáról, a kihívásokról mesélt.

Miért gondolja, hogy tanítványai nem látják teljesen objektíven?

Úgy gondolom, nincs olyan ember, aki mindenre tudja a választ, s ez alól én sem vagyok kivétel. Ám az biztos, hogy a diákokkal igazán jó kapcsolatom volt mindig, nagyon szerettem tanítani. Büszke vagyok arra, hogy a régi tanítványaim a mai napig sokszor felhívnak egy kis segítségért.

Honnan indult az út, amely odáig vezetett, hogy a szakma és a tanítványok számára is Ágnes neve fogalom?

Budapesten születtem, a huszadik kerületben jártam gimnáziumba. Szüleim mindketten Csepelen dolgoztak a Csepel Vas- és Fémművekben, egyszerű gyári munkásként; édesapám a csőgyárban, édesanyám pedig a fémműben volt alkalmazott. Akkoriban szokás volt, hogy nyáron fizetéskiegészítésként mi, középiskolások bejártunk Csepelre dolgozni egy hónapra, ami nemcsak a pénz miatt volt fontos nekem, hanem azért is, mert így közelebb kerültem az iparhoz. Igaz, sosem voltam egy „lányos” kislány, a babáim ruháit a nálam két és fél évvel fiatalabb húgom varrta, ha rajtam múlik, sosem lesz rendes öltözetük.

Mivel elég szerény körülmények között éltünk, és nem volt egy nyugodt, szeparált helyem otthon – márpedig a műszaki pálya sok rajzolást jelent, amit nem lehet a konyhaasztalon megoldani –, tudtam, hogy kollégiumi lakhatásra lesz szükségem. Miután 1965-ben érvényben volt egy rendelkezés, amely szerint Budapesten nem kaphattam volna kollégiumot, így került a képbe a Miskolci Egyetem, ahol kohómérnöki, azon belül is az alakítástechnikusi szakot választottam. Rögtön felvettek.

Ha ennyire szerény lehetőségei voltak a családnak, gondolom, nem kis erőfeszítés volt részükről, hogy egyetemre járjon.

A szüleim rendkívül elkötelezettek voltak a taníttatásunkat illetően. Élénken él az emlékezetemben, amikor az osztályfőnök családlátogatásra jött hozzánk, és megkérdezte, hogy az osztály egyik legjobb tanulójaként miért nem akarok nappali tagozaton továbbtanulni. Erről a szándékomról a szüleim persze nem tudtak, de én nem akartam őket anyagilag tovább terhelni. Édesapám az osztályfőnököm kérdésére azt mondta nekem: „nappalira jelentkezel, mert amíg én élek, te tanulhatsz”. Így kerültem Miskolcra. Itt aztán olyan közösség kovácsolódott össze, hogy azóta is minden öt évben találkozunk.

Hogyan indult a karrierje az egyetem elvégzése után?

Az egyetem utolsó félévében a tanszékek megkeresték a diákokat, hogy szeretnének-e az adott tanszéken tanársegédi állást vállalni. Kaptam én is megkeresést, nem is egyet, ám az engem érdeklő tanszékre nem volt akkor státusz. Egyébként is sokáig tiltakoztam a tanári pálya ellen, eszembe sem jutott, mint hivatás, egészen addig, mígnem kaptam egy ajánlatot Dunaújvárosból – ott a fémtannal foglalkozhattam, amit már az egyetemen is nagyon szerettem. Dunaújváros ráadásul közel van Pesthez, ahol a szüleim éltek, így elfogadtam az ajánlatot, és elkezdtem tanítani. Emellett rögtön bekapcsolódtam az ipari megbízásos kooperációs kutatómunkába is; a vasműnek dolgoztunk, és így lehetőséget kaptunk, hogy belelássunk a szakmába. Közben a magánéletem is alakult, megismerkedtem a férjemmel. Mivel őt a munkája Győrbe szólította, én is mentem vele – a vagongyárban helyezkedtem el, ahol egyből bedobtak a mély vízbe.

Ez pontosan mit jelentett?

Két év gyakorlattal egy egyedi szerszámokat készítő üzem hőkezelő laboratóriumának vezetését bízták rám, ahol nagyon sokféle hőkezelési és anyagvizsgálati problémával kellett foglalkozni. Rengeteg időt fordítottam arra, hogy pótoljam azokat a speciális, elsősorban a gyorsacélokra vonatkozó ismereteimet, amelyek az egyetemi tanulmányaimból hiányoztak. Akkor indult a MAE-program is, amelybe szintén bekapcsolódhattam.

Közben megszületett a fiam, és jött a váratlan lehetőség, felvettek tanársegédnek Győrbe, az akkor alakult Közlekedési és Távközlési Műszaki Főiskolára. Mivel mindig is nagyon fontosnak tartottam, hogy a munkámat ne a fiam és a férjem rovására végezzem jól, úgy szerveztem a dolgokat, hogy éjszaka dolgoztam, nappal pedig a gyerekkel voltam, ráadásul a nyaraim is szabadok voltak. Elkezdtem nyelveket tanulni, és elvégeztem az anyagvizsgáló szakmérnöki képzést, levelező tagozaton a Budapesti Műszaki Egyetem Gépészmérnöki Karán. Itt egy különleges, szakmában dolgozó, motivált hallgatóság gyűlt össze, és olyan egyéniségek tanítottak minket, mint dr. Czoboly Ernő, dr. Havas István, Artinger István professzor úr vagy Konkoly professzor úr. Az itt tanulók jelentős része a mai napig a szakmában dolgozik, összetart, és nem kis részt vállalt a Magyar Anyagvizsgálók Egyesületének újraalakításában.

„Sokáig tiltakoztam a tanári pálya ellen, eszembe sem jutott, mint hivatás”
„Sokáig tiltakoztam a tanári pálya ellen, eszembe sem jutott, mint hivatás”

A szakmérnöki képzést követően ledoktoráltam a Műegyetemen, és szépen lassan elindultam felfelé a ranglétrán. Így jutottam el a különböző pozíciókba, két és fél évig tanszékvezető voltam, hét évig igazgatóhelyettes, a gépész szakot vezettem.

Mit az, amit kiemelkedő eredménynek érez ebben a sokoldalú és színes karrierben?

Nagyon büszke vagyok arra, hogy Győrben pályázatok és ipari megbízások felhasználásával, dr. Czinege Imre professzor úr támogatásával és segítségével, sikerült egy nemzetközi szintű laboratóriumot létrehozni, ahol számos igazán érdekes kutatási feladatot oldottunk meg, továbbá kiszolgáltuk a régió kis- és középvállalkozásainak anyagvizsgálati igényét. A Széchényi István Egyetem anyagvizsgáló laboratóriumát a Nemzeti Akkreditáló Testület 2006-ban akkreditálta.

Tudna mondani egy tipikus esetet arra, hogy milyen vizsgálatokat végeznek ebben a laborban?

Az ipar területén a roncsolásmentes vizsgálatok a felületi vagy felület alatti, illetve az anyag belsejében lévő eltéréseknek a kimutatására alkalmas módszereket jelentik. Ezen módszerek szinte mindegyikének megvan a humán megfelelője, ilyen lehet például egy ultrahangos vizsgálat.

Az ország legnagyobb ipari komputertomográfja nálunk működik, amellyel a járműgyárak és azok beszállítói részére végzünk nagyon érdekes vizsgálatokat.

Egy alkalommal például egy szelep nem zárt rendesen, és nem tudták pontosan, mi is az oka. A kérdéses alkatrészeket először átvilágítottuk CT-vel. A felvételeken látni lehetett, hogy valamilyen szennyeződés akadályozza meg a zárást. A gyártó számára ez nagyon fontos információ, mert ha ez kiderül, ki lehet küszöbölni, hogy a hiba ne következzen be többet. Az alkatrészből „kivarázsoltuk” az egy mm-nél kisebb fémdarabot, majd a pásztázó elektronmikroszkóppal, valamint a hozzá kapcsolt mikroszondával meghatároztuk a fémszemcse összetételét. Ezzel megállapíthatóvá vált, hogy a szemcse melyik alkatrészből származik, és megoldhatóvá vált a probléma. Ezek azok a dolgok, amelyek mindig is izgattak és sikerélményt adnak.

Ilyen sikerekkel és sok munkával a háta mögött nehéz elképzelni, hogy a munkán és a családon kívül másra is marad ideje.

Majd húsz éve, hogy kiköltöztünk Győrből egy tanyára, amelyet mi újítottunk fel. Szeretek itt élni, kertészkedni, virágokat nevelni, és van három kutyánk is: két kuvasz, meg egy keverék. Ha hazajövök, csend vár és nyugalom. Kikapcsol az olvasás, mindennap könyvvel fekszem le, illetve szeretek utazni Magyarországon és külföldön egyaránt. Nagyon szerencsésnek tartom magam magánéleti szempontból is, hiszen a férjem, akivel 43 éve vagyunk házasok, mindig támogatott a karrieremben. Büszkék vagyunk a fiunkra, aki sikeres mérnökként az elektronikai iparban dolgozik. Most éppen nagy boldogság ért minket, megszületett a legifjabb családtag, az unokánk. Remélem, sokat fogok tudni vele foglalkozni.

Kárpáti Judit
a szerző cikkei

hirdetés
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 
hirdetés
hirdetés
hirdetés

Kiadónk társoldalai

hirdetés