hirdetés
hirdetés

Mobilitás

Az autózás németországi jövőképe

Néhány év és a német autópiac igényeit kielégítő hazai és külföldi autógyáraknak zsugorodó piacra kell felkészülniük. Amiből persze nem következik törvényszerűen az újonnan forgalomba hozott gépkocsik számának azonnali csökkenése, de mégis...

hirdetés

A Shell konszern és a svájci Prognos jövőkutató intézet által a közelmúltban készített és az Automobilwoche c. hetilap által ismertetett tanulmány szerzői az elkövetkező negyedszázadban évi 1,3 százalékos gazdasági növekedéssel számolnak a szövetségi köztársaságban, miközben a lakosság lélekszáma 2040-re a jelenlegihez képest mintegy 5 millió fővel, 77 millió főre mérséklődik.

A személygépkocsi-állomány 45,2 millió darabbal 2022-ben éri el a csúcspontját, onnan kezdve lassan mérséklődni fog; miközben az egy gépkocsi által megtett éves átlagos futásteljesítmény a jelenlegi 11.330 kilométerről egy évtizeden belül 11.650 kilométerre emelkedik, de még 2040-ben is el fogja érni a 11.400 kilométert.

Változó mobilitás

Az autóállomány csökkenésének, majd azt követően az átlagos éves futásteljesítmény enyhe visszaesésének oka – számos más tanulmány állításával szemben – nem annyira vagy inkább nem csak az utazási szokások változásában, a fiatalabb korosztálynak az autózástól való elfordulásában, hanem demográfiai okokban, azaz a lakosság átlag-életkorának növekedésében és az egy-egy „átlaglakos” által megtett távolság csökkenésében keresendő.

Nyolc év múlva csökkenni fog a személygépkocsi-állomány, de egyre több nő ül a volán mögé
Nyolc év múlva csökkenni fog a személygépkocsi-állomány, de egyre több nő ül a volán mögé

Kétségtelen, hogy a fiatalabb korosztály képviselői, (legalábbis – mint látni fogjuk – a férfiak), nem ragaszkodnak majd annyira a saját autó birtoklásához és egyáltalán az autó használatához, mint az előttük járt generációk; de – és ez némi vigasz lehet az autógyáraknak – a car sharing elterjedése, a távolsági autóbuszok közelmúltban történt bevezetése és elterjedése, s általában a közösségi közlekedési eszközök fokozott igénybe vétele nem fogja nagy számban a személygépkocsit, mint az első számú közlekedési eszközt kiváltani.

2013-ban az ezer lakosra jutó gépkocsik száma a férfiak körében 642,8, míg a hölgyek esetében 358,3 darab volt. Ez a szám 2020-ra 646,4, illetve 391,8 darabra emelkedik, majd 2040-re - a 2013. évivel összehasonlítva – a férfiak esetében 5,25 százalékkal, 609,1 darabra mérséklődik, míg a hölgyek esetében 15,5 százalékkal, 413,7 darabra emelkedik. Figyelemre méltó, hogy ugyanezen időszakban a 18 és 34 év közötti férfiak körében a csökkenés mértéke eléri a 6,4 százalékot, (368,5 darabról 344,9 darabra), miközben a hölgyek körében itt is 11,1 százalékos növekedést valószínűsítenek a kutatók, (282,9 darabról 313,7 darabra).

Marad a hagyományos meghajtás

A személygépkocsik túlnyomó többsége továbbra is hagyományos meghajtású lesz. (Mi mást lehetne elvárni egy, a világ egyik legnagyobb ásványolaj-forgalmazója által készített felméréstől? – J. I.) Az előrejelzés „A” változata szerint 2040-ben a gépkocsik kereken 95 százaléka még mindig robbanómotorral fog közlekedni, (beleértve a hibrid-meghajtású járműveket is); s ha sikerül is számottevő áttörést elérni az elektromobilitás kutatásában és fejlesztésében, a hagyományos meghajtású járművek aránya még akkor is 90 százalék közelében marad.

A széndioxid-kibocsátás mennyiségét ugyanezen kutatás szerint 2040-re várhatóan 60 százalékkal sikerül majd mérsékelni a fél évszázaddal korábbihoz képest, de a Shell és a Prognos kutatói úgy látják, hogy a széndioxid-kibocsátás „nemzeti klímacélként” megfogalmazott 70 százalékos csökkentését nem fogják elérni.

Visszavásárolja autóit a Tesla

Ideje elkezdenünk gondolkodni egy megfelelő módon kialakított CPO (Certified Pre-Owned) program elindításán most, hogy a Model S szériából az első példányok már kezdik elérni a három éves kort - írta email üzenetben Simon Sproule, a Tesla kommunikációs alelnöke. A visszavásárlási program elindítása már csak azért is időszerű volt, mert Elon Musk, a Tesla vezérigazgatója 2013 márciusában személyesen vállalt visszavásárlási garanciát a Tesla autókra. A Tesla egyébként költséges megoldást választott autói értékesítésére: franchise márkaképviseletek helyett saját tulajdonú szalonokat tart fenn. A használtautó forgalmazás beindításával viszont a szalonok új, magas haszonkulccsal dolgozó üzleti területre törhetnek be.

A cég becslések szerint akár 6-10 ezer dollár nyereséget is elérhet minden egyes eladott használt Model S után, ami még az újonnan értékesített autói nyereségét is messze felülmúlja. A használtautó-forgalmazás komoly plusz bevételi forrást jelenthet a Teslának, ami 11 éves fennállása alatt csak egyetlen nyereséges negyedévet tudott felmutatni és még mindig adós egy nyereséges teljes pénzügyi évvel.

Juhász Imre, Berlin
a szerző cikkei

hirdetés
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 
Cikk[160701] galéria
hirdetés
hirdetés
hirdetés

Kiadónk társoldalai

hirdetés