hirdetés
hirdetés

Gazdaság

Átszervezik Németországot?

Az idén hosszú évek óta először fordult elő, hogy Németország tizenhat tartománya összességében nem kiadási, hanem bevételi többlettel zárta az első félévet.

hirdetés

A Szövetségi Pénzügyminisztérium (BMF) adatai szerint míg a múlt év első hat havi összesített költségvetési deficit még elérte a 2,7 milliárd eurót, ez év első felében 94 millió euró bevételi többlettel zárt a tizenhat tartomány teljes költségvetése. Az első félévi tartományi költségvetési adatok nyilvánosságra hozatalával nagyjából azonos időben újra fellángoltak a viták a szövetségi köztársaság átalakításáról, a tartományok számának csökkentéséről.

Az egyes tartományok összevonásának, s ezen belül a három nagyváros, Berlin, Hamburg és Bréma önállósága megszüntetésének hívei többek között azzal érvelnek, hogy a tartományok számának csökkentésével, a tartományi választások gyakoriságának a korábbi mintegy felére mérséklésével megszűnik, de legalábbis enyhül az a helyzet, hogy állandóan választási kampány lázában égjen az ország. Emellett az újonnan létrejövő tartományok erősebbek lennének az európai régiók közötti versenyben, ráadásul egyes tartományi parlamentek és hatóságok megszűnésével súlyos euró-milliárdokat lehetne megtakarítani.

Egyes tartományok összevonása nyomán azok száma a jelenlegi 16-ról 9-re mérséklődne
Egyes tartományok összevonása nyomán azok száma a jelenlegi 16-ról 9-re mérséklődne

A tartományok összevonásának kérdése már többször felvetődött, siker azonban egyetlen egyszer, a mai Baden-Württemberg 1952. évi létrehozatalakor koronázta a próbálkozásokat. Ez idő szerint azonban nagyobb a kényszer, mint korábban bármikor, mert 2020-tól érvénybe lép az alaptörvényben 2009-ben előírt adósságfék, amely kategorikusan megtiltja a tartományoknak új nettó hitelek felvételét. Az RWI esseni gazdaságkutató intézet szerint az adósságfék bevezetése egyes tartományokat – Észak-Rajna-Vesztfália, Hessen, Saarvidék, valamint Hamburg és Berlin – különösen érzékenyen érint; ráadásul a tartományi kormányok manőverezési lehetősége rendkívül szűkössé vált, különösen azt követően, hogy már eddig is egyik takarékossági akció követte a másikat.

Tizenhárom, a tartományok pénzügyi kiegyensúlyozási alapjából kedvezményezett tartomány számára további kihívást jelent a tavaly több mint 7 milliárd eurót kitevő konstrukció 2019-ben várható kifutása. A tartományi pénzügyek jövőjére vonatkozó új szabályozás tervezetét a zöld párti Winfried Kretschmann baden-württembergi kormányfőnek kell majd kidolgoznia, miután ez év októberében egy évre átveszi a tartományi miniszterelnökök konferenciájának soros elnöki tisztét.

Tizenhat tartomány helyett mindössze kilenc?

Egyes tartományok összevonása nyomán azok száma a jelenlegi 16-ról 9-re mérséklődne. Ez praktikusan azt jelentené, hogy Hamburg, Schleswig-Holstein és Mecklenburg-Elő-Pomeránia alkotná az új észak-német tartományt, miközben a Saar-vidék beolvadna Rajna-Pfalzba, Bréma Alsó-Szászországba, míg Berlin Brandenburggal és Szász-Anhalttal, Türingia pedig Szászországgal alkotna új tartományt.

Mielőtt bárki nagyobb tétet tenne a szövetségi köztársaság küszöbön álló átszervezésére, emlékeztetnünk kell arra, hogy a tartományok aligha érdekeltek önmaguk feloszlatásában; s a gazdaságilag erősebb régiók amúgy sem érdekeltek abban, hogy magas eladósodottsággal rendelkező szomszédokkal egyesüljenek. S nem utolsósorban maguk a polgárok sem lelkesek, ha saját tartományuk önállóságának feladásáról van szó – emlékezetes, hogy 1996-ban azon hiúsult meg Berlin és Brandenburg egyesülése, hogy sok brandenburgi félt attól, hogy sok hátrány éri majd őket a szövetségi főváros árnyékában.

A keleti tartományok miniszterelnökei messze nem egységesek a kérdésben. Rainer Haseloff, Szász-Anhalt konzervatív miniszterelnöke hosszú távon értelmes opciónak látja egyes tartományok fúzióját, bár rövid- és középtávon inkább csak azok együttműködésének szorosabbra fűzésében bízik. Erwin Sellering, Mecklenburg-Elő-Pomeránia szociál-demokrata kormányfője ezzel szemben a nyári politikai uborkaszezon gumicsontjának tartja az egyesített észak-német tartomány tervéről szóló híreket, s megalapozatlannak tartja egyes tartományok fúzióját.

Juhász Imre
a szerző cikkei

hirdetés
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 
Cikk[135203] galéria
hirdetés
hirdetés
hirdetés

Kiadónk társoldalai

hirdetés