hirdetés
hirdetés

Művelt Mérnök

A virtuóz rejtélyes halála

Egy áprilisi éjszakán különös társaság lépett be egy varsói templomba. Az egyik pillérbe beépített kristályedényt emelték ki a legnagyobb titokban, jól megnézték a benne lévő szívet, megállapították, hogy a tébécé jelei fedezhetők fel rajta, majd az edényt visszatették a helyére.

hirdetés

Amikor a lengyel zeneszerző, Frédéric Chopin 1849-ben meghalt, mindenki úgy hitte, a klasszikus romantikus halál, a tébécé végzett vele. De hamarosan kétségek merültek fel. Idén áprilisban végre úgy döntöttek, megvizsgálják a zeneszerző és zongoravirtuóz alkoholban őrzött szívét. Igazán magasztos pillanat volt – mondta el az egyik résztvevő, Tadeusz Dobosz az AP-nek.

A 39 éves Chopin halála előtt néhány hónappal a legjobb francia orvosok állapították meg, hogy tuberkulózisban szenved. Halotti bizonyítványába is ezt írták a halál okaként. De ugyanaz az orvos, aki a tuberkulózist diagnosztizálta, a halál bekövetkeztekor elbizonytalanodott és a boncolás mellett döntött. Hogy pontosan mit állapított meg, nem tudni, mivel a feljegyzései elvesztek, kortársak azonban úgy tudták, hogy valami addig nem ismert különös dolgot látott, de biztosan nem a tébécé jeleit. Új elméletek születtek a halál okáról.

Chopinről a halála előtt készült fotográfia
Chopinről a halála előtt készült fotográfia

Egy orvosi szaklap szerint Chopinnek cisztás fibrózis, örökletes genetikai betegsége lehetett, mely súlyos légúti és emésztőszervi szövődményeket okoz és 70 éve írták le először. Mások szerint a szintén örökletes Alfa1-antitripszinhiány volt a halál oka, ami tüdő- és májbetegséget okoz. 2014 szeptemberében végül, hogy lezárják a vitákat, sajtótájékoztatón jelentették be, hogy áprilisban törvényszéki szakértők és genetikusok megvizsgálták a varsói Szentkereszt-templomban lévő szívet, amelyen a tébécé tünetei látszanak. Ezzel az ügyet lezártnak tekintették. De nem így történt.

A vizsgálat ugyanis kizárólag vizuális volt, a szívet nem emelték ki az edényből és nem végeztek szövetelemzést. A szív el sem hagyta a templomot. Feltehetően nem meggyőző egy edénybe zárt szívről vizuális úton bármit is megállapítani. A lengyel tudós csoport szerint a jellegzetes gümők, csomók jól láthatók voltak, de hasonló képleteket sok más betegség, például rák, vagy gombás fertőzés is okozhat – mondta el Sebastian Lucas, a londoni Guy's and St Thomas' kórház patológusprofesszora a BBC-nek. Dobosz a Gazeta Wyborzcának elmondta, szerették volna felnyitni az edényt, de nagy ellenállásba ütköztek és például a Chopin-örökös, a zeneszerző egyik nővérének leszármazottja sem adta meg ehhez az engedélyt. A furcsa viselkedés megértéséhez tudni kell, mit jelent a lengyeleknek Chopin.

A zeneszerző 1830-ban, 20 évesen hagyta el Varsót és soha többé nem tért vissza. Tulajdonképpen az ország az ő egész életében nem is létezett. Még 1795-ben felosztotta területét egymás között Oroszország, Poroszország és Ausztria, és csak 1918-ban nyerte vissza önállóságát. Chopin hazaszeretete műveiben nyilvánult meg és a lengyelek számára nacionalizmusuk jelképe volt. Chopin utolsó kívánsága az volt, hogy szívét emeljék ki testéből – amit a párizsi Père Lachaise temetőben temettek el – és nővére csempéssze az orosz határon át Lengyelországba.

Kilencven évvel később, 1939 szeptemberében Wladyslaw Szpilman élőben játszotta zongorán Chopin Nocturne-jét a lengyel rádióban, miközben a németek elfoglalták Lengyelországot, bombázták Varsót és a rádió épületét is. 1945-ben újra a Nocturne-t játszotta a rádióban – egy romokban álló város közepén –, miután csodával határos módon túlélte a holokausztot. Mindezt Roman Polanski örökítette meg A zongorista c. filmjében. Sokak számára szentségtörő dolog bolygatni Chopin szívét, de az is lehet, hogy csak nem szeretnék, ha kiderülne, hogy talán nem is a zeneszerző szívét őrzik ott – mondta el Rose Cholmondeley, a londoni Chopin Társaság elnöke a BBC-nek.

A második világháborúban ugyanis egy német tiszt kivette a kristálytartályt, mielőtt a templomot lerombolták volna. Számos kézen ment keresztül a szív, mire visszakerült a helyére. A dologban az a legbizarrabb, hogy ugyanaz az ember, aki biztonságba helyezte a szívet, rombolta le a várost a templommal együtt: Erich von dem Bach-Zelewski SS-tábornok, az 1944-es varsói felkelés vérbefojtója. Nem zárható ki, hogy az 1945-ben a romos városban visszahelyezett szív valaki másé. Dobosz szerint a szív a zeneszerzőé. A kristályedény, a tartósítószer egyezik a leírásokkal.

A kétségek tehát nem oszlottak el. A tébécé azonban akkoriban nagy pusztítást végzett Európában, vagyis Chopin nagy valószínűséggel inkább tuberkulózisban, semmint cisztás fibrózisban hunyt el, de ezt továbbra sem tudjuk biztosan – mondta el Lucas.

Karosszékben
Chopin viharos kapcsolatban élt Georges Sand írónővel. 1838–39 telét egy mallorcai hegyi városkában, Valldemosában töltötték egy fűtetlen parasztházban. Az ottani körülmények sokat rontottak állapotán.
Juhari Zsuzsanna
a szerző cikkei

hirdetés
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 
Cikk[161769] galéria
hirdetés
hirdetés
hirdetés

Kiadónk társoldalai

hirdetés