Mi változott?

A válság tanulságai

Kíváncsiak voltunk, hogyan érintette a koronavírus-járvány az ipari cégeket. Milyen intézkedéseket hoztak munkavállalóik védelme érdekében, hogyan készülnek az újraindulásra, és milyen tanulságokat rejtett magában számukra a krízishelyzet. A beszállítói láncok átszervezésétől a begyűjött adatok felértékelődéséig sok minden elhangzott, több esetben COVID-19 okozta előnyöket is megfogalmaztak a cégek. 

hirdetés

A koronavírus-járvány kirobbanása olyan drámai hullámként sodort végig a világon, hogy szinte még fel sem ocsúdtunk az első sokkból, az autógyárak többsége már leállította termelését, ezzel nagy kétségek között hagyva beszállítói láncát. Cégek óriási elbocsátásokba kezdtek, egyes iparágak pedig teljes leállásra kényszerültek. Egy hónap elteltével körbekérdeztük az ipari/technológiai cégeket arról, őket hogyan érintette a vírushelyzet, illetve hogyan látják az egyébként mindenki számára sok kérdőjelet tartogató közeljövőt. Bár egyik megszólaltatott cég sem tartozik szorosan a legveszélyeztetettebb cégek csoportjába, van köztük elsőkörös autóipari beszállító, hazai TIER 2-es, 3-as beszállító, illetve technológiai multi is. A reakciók többsége pedig meglepően optimista volt.

Biztos intézkedések, bizonytalan kilátások

A Denso Kft. járműipari beszállító egy globális vállalat, amely Kínában is jelen van, így az ottani tapasztalatokat, hatékony eljárásokat már a vírus megjelenése előtt elkezdték alkalmazni a hazai cégnél. “Nem azt mondom, hogy felkészülten ért minket a pandémia, de nem váratlanul” – mondta Szincsák Attila, a Denso gazdasági és kereskedelmi igazgatója kérdésünkre, hogy hogyan reagáltak a március közepén bejelentett korlátozásokra. “A kínai leállás nem okozott komolyabb elakadást az autóiparban, az európai kereslet eltűnése – a gyárbezárások és az élet megfagyasztása – annál inkább – mondta.

A Densónál három fázisra osztották a koronavírus-projektet. A vírus megérkezésére: megemelték a raktárkészleteket, hogy felkészüljenek egy esetleges leállásra. Március közepe táján, amikor már lehetett tudni, hogy Magyarországon is megjelent a vírus, elrendelték a leállást – ez volt a második fázis. Ennek keretében előrehozták a kéthetes nyári szabadságolást, higiéniailag felkészültek a pandémiás időszakra, vagyis letisztázták az egészségügyi szervezetekkel és az üzemorvosokkal az elvárásokat. Kialakították a biztonságos munkakörnyezetet, a gyártásban távolságtartást segítő eljárásokat vezettek be, az irodai működést pedig áthelyezték home office-ba. “Ennek a 2. fázisnak a befejeztével lettünk alkalmasak arra, hogy dolgozóinkat műszakonként újra behívjuk. Az első héten egy műszakban, majd a következő héten két műszakban dolgoztunk, bár nem minden soron, mert a vevői igények még nem indultak be. Az európai személyautó-gyártás még akadozik” – nyilatkozta Szincsák. A vállalat legfrissebb közleménye szerint a tavalyihoz képest 20-30 százalékos árbevétel-csökkenésre számítanak a székesfehérvári üzemben. Bejelentették azt is, hogy a munkavállalók érdekképviseletével egyeztetve májustól a Denso átáll a 32 órás munkahétre a vevői megrendelések csökkenése miatt, várhatóan szeptember végéig.

“Most könnyű lehajolni minden fillérért”

Nem kaptak külföldről eligazítást, de hasonlóan, csökkentett műszakban és alacsonyabb árbevétellel, ámde optimistán zajlik a gyártás a szintén autóipari beszállító Simon Műanyagfeldolgozónál. A szükséges biztonsági intézkedések (maszkok kiosztása és kötelezővé tétele, megfelelő távolságok betartásának biztosítása) mellett itt is 32 órás műszakban zajlik a munka. A közel 400 főt foglalkoztató cég 25 embertől vált meg a COVID-19 járvány következményeként, akik között vezető beosztású és kékgalléros munkatárs is akadt. “Nagyjából 30 százalékos forgalomvisszaesést tapasztalatunk, de nem állt le a gyártásunk. Készletre gyártottunk, amikor az autógyárak leálltak” – mondta Simon Péter, a magyar tulajdonú családi vállalkozás ügyvezetője. Arra a kérdésre, hogy mire számítanak a közeljövőben, Simon Péter így nyilatkozott: „Mi arra rendezkedünk be, hogy az idei évben marad ez a 70 százalékos működés. Rövidebb munkaidőben, tehát kevesebb pénzért dolgoznak a kollégák, de a célunk, hogy a kezdeti, nagyjából 7 százalékos leépítésnél ne legyen többre szükség.”

A cég menedzsmentje egyébként rengeteget dolgozik folyamataik átszervezésén, nagy kihívás ugyanis most a kiadásokat is a 70 százalékos forgalom szintjén tartani. Simon ugyanakkor elmondta, hogy a mostani helyzet akár a cég előnyére is válhat. “Tarthatatlan volt már az a munkaerőpiaci helyzet, ami az utóbbi időben jellemezte Magyarországot. Most a munkavállalók és a cégek is kénytelenek értékáramaikat újragondolni, még tovább optimalizálni, és bizony lesznek olyan generációváltás előtt álló nyugat-európai vállalkozások is, akik nem élik túl a jelenlegi helyzetet. Nagy előnye cégünknek, hogy fiatal és lendületes csapatunk van, és soha nem dőlünk hátra” – emelte ki az ügyvezető.

Simon Péter, a Simon Műanyagfeldolgozó ügyvezetője
Simon Péter, a Simon Műanyagfeldolgozó ügyvezetője

Hogy technológiai fejlettségük mennyiben segítette őket a jelenlegei helyzet menedzselésében, Simon úgy fogalmazott: „Hat éve felhőrendszerben tartjuk adataink egy részét, így a beszerzői, vevői kapcsolatokért felelős munkatársaink otthoni munkavégzését gond nélkül kivitelezni tudtuk az első adandó alkalommal” – mondta. Arra is rávilágította a cég vezetését a vírushelyzet, hogy a termelési adataik tárolását is lassan rábízhatják a felhőrendszerükre. Továbbá most érezték meg igazán annak a sok adatnak a jelentőségét és előnyét, amelyeket évek óta gyűjtenek – most ugyanis könnyű olyan elemzéseket lefuttatni, amelyek segítségével rálátnak a legveszteségesebb, átszervezendőbb területekre, folyamatokra. “Most kell minden fillérért lehajolni. Aki ezt nem teszi meg, az lemarad” – véli az ügyvezető. Simon Péter úgy summázta a helyzetet, hogy a folyamatos innováció a kulcsa annak, hogy egy ilyen helyzetet is túléljen, sőt adott esetben az előnyére fordítson egy vállalat.

Beszállítói láncok újragondolása és a robotika további virágzása

A nehézségek mellett szintén lát előnyt is a mostani helyzetben a FANUC Hungary Kft., ők a visszarendeződésre és a termelés lépcsőzetes felépítésére készülnek most. Meglátásuk szerint ezt egyben a beszállítói láncok újragondolása is követni fogja. “Érzésem szerint rengeteg cég találkozott azzal a helyzettel az elmúlt időszakban, hogy a rendeléseit más kontinensekről várt alkatrészek hiányában nem tudta teljesíteni, ezért közelebb szervezné beszállítóit” – mondta Mezei Tamás, a cég ügyvezetője, aki szerint a beszállítói láncok szakértőit fogja többek között a COVID-19 adta új gazdasági időszak próbára tenni, hiszen a globálisan történt gyárleállások a szintén globálisra hízó beszállítóilánc-hálózatot is jelentősen érintik, pláne az autóiparban.

“Új piacok is nyílnak, főként az egészségügyi eszközök gyártása terén, hiszen ott is igen magas volt Európa kitettsége” – folytatja Mezei. Technológiai cégként a FANUC számára a vírus lehetőséget is hozott magával: a globális vállalat japán gyárai híresen automatizáltak, forgácsolóüzemünkben 720 órát tudnak gyártani emberi beavatkozás nélkül, hiszen a logisztika is teljesen automatizált. Ez pedig jól példázza, hogy egy technológiailag fejlett cég előnyöket élvez egy ilyen helyzet során is. “Nekünk most arra kell törekednünk, hogy minél több partnerünket segítsük a robotizáció és automatizálás adta lehetőségekkel” – emelte ki az ügyvezető. És hogy milyen tanulságot rejtett a cég működésére nézve a vírushelyzet? “Ami biztos, hogy már most gondolkodunk azon, miként lehetne a munkavállalónak időt, a cégnek pedig költséget megtakarítva hosszú távon meghonosítani a részben otthoni munkavégzés intézményét”.

Zákányi Virág
a szerző cikkei

Trapp Henci
a szerző cikkei

hirdetés
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 
hirdetés
hirdetés
hirdetés

Kiadónk társoldalai

hirdetés