hirdetés
hirdetés

Antropológia

A telepesek egymást is megették

A 14 éves lányka koponyáját feltörték, az agyvelőt megették, de még a kevéske húst is lekaparták róla 1609–1610 halálos telén.

hirdetés

Douglas Owsley, a Smithsonian’s National Museum of Natural History antropológusa ismertette a legfrissebben előkerült, 17. századi csontmaradványok elemzésének eredményeit, amelyekből egyértelműen kiderült, hogy az Angliából Amerikába, Jamestownba érkezett telepesek az éhínség miatt egymást is megették. Már korábban is felmerült, hogy Jamestownban 1609–1610 telén, a súlyos éhínség idején, amikor a telepesek 80%-a meghalt, előfordult a kannibalizmus.

Owsley 1996 óta vizsgálja William Kelso régésszel a folyamatosan előkerülő csontokat, hogy képet alkossanak arról, miként éltek az első telepesek. 2012-ben aztán a James-erőd feltárása során egy töredékes koponyát és sípcsontot találtak. A csontok furcsán töredezett állapotban kerültek elő, ezért Kelso Owsley segítségét kérte. A vizsgálatok kimutatták, hogy a halott kannibalizmus áldozata lett. A homlokcsonton 4 felszíni vágás jelzi, hogy sikertelenül próbálták a koponyát felnyitni, ezután a koponya hátsó részén kisebb baltával vagy fejszével erőteljes ütések sorozatával ejtettek a csontra mély bevágásokat. Végül egyetlen nagy ütésre szétnyílt a koponya.

A telep rekonstrukciója
A telep rekonstrukciója

A csontok felületén látható éles vágások és karcolások jelzik, hogy miként fejtették le a szövetet és a húst a csontról. A kétségbeesés és a borzasztó körülmények postmortem, halál utáni kannibalizmusra kényszerítették a telepeseket 1609–1610 telén. Más csontokon is találtunk szokatlan karcolásokat és vágásokat, amik ügyetlen, tapasztalatlan próbálkozásokat sejtetnek, az állatok feldarabolásakor látható vágások itt teljesen hiányoznak, ugyanakkor tisztán látszik a szándék, a test feldarabolására, a koponyából az agy és a hús eltávolítására, és elfogyasztására – mondta el Owsley a Smithsonian Magazine munkatárásának. A kutatók a fogmaradványokból és a sípcsont növekedési szakaszából azt is kiderítették, hogy a halott egy Angliából érkezett 14 éves lány volt. S bár a Jane-nek elnevezett lányka halála okát nem tudták kinyomozni, 3D-s koponyarekonstrukcióját sikerült elkészíteni.

Karosszékben
Jamestownt a londoni Virginia Company alapította James Fort néven 1607 májusában. Ez volt az első állandó angol település a mai Amerikai Egyesült Államok területén. Miként Megtalálják az Elveszett embereket? című posztban írtam, korábban is kíséreltek meg állandó telepet létrehozni, de ezek tragédiába torkollottak. Majdnem erre a sorsra jutott James Fort is, a telepeseket talán éppen a kannibalizmus mentette meg. Mindenesetre a városka 1699-ig a gyarmat fővárosaként működött és a Virginia Company lengyel és holland telepeseket is szállított a gyarmatra, hogy segítsenek a település felépítésében.
Juhari Zsuzsanna
a szerző cikkei

hirdetés
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 
Cikk[129525] galéria
hirdetés
hirdetés
hirdetés

Kiadónk társoldalai

hirdetés