hirdetés
hirdetés

Művelt Mérnök

A Rohonci-kódex titka

Noha történészként középkori tudományos szövegekkel régről foglalkozott, Láng Benedek szakmai érdeklődése mégis egy véletlen folytán fordult a kora újkori titkosírás-történet kutatása felé. A Rohonci-kódex megfejtésének lehetősége olyan kihívást jelentett, amelynek nem tudott ellenállni.

hirdetés

A kora újkori titkosírás-történet maga is eléggé rejtélyes kutatási területnek tűnik, a kívülálló legalábbis nem gyakran hall róla.

Valóban, a kora újkori titkosírás európai történetével viszonylag kevés, mindössze 30-40 kutató foglalkozik. Titkosírás-történettel általában, Nyugat-Európában és különösen Észak-Amerikában, már jóval többen. Kimondottan interdiszciplináris területről beszélünk, amely iránt a történészek mellett informatikusok és laikusok is érdeklődnek. Az Egyesült Államok nemzetbiztonsági hivatala, az NSA (National Security Agency) szervezésében kétévente kerül sor a titkosírás-kutatók konferenciájára, amelyen mintegy kétszáz szakember vesz részt. Többségük azonban a XX. századi titkosírással, a II. világháborúban alkalmazott és azoknál újabb módszerekkel, valamint a leghíresebb, máig megfejtetlen Voynich-kézirattal foglalkozik.

Ha titkosírás, akkor a laikusok zöme olvasmány- és filmélményei alapján láthatatlan tintával írott szövegekre, valamely könyv meghatározott kiadásának oldalairól számkulcs segítségével, szavanként összerakható üzenetekre asszociál. A szakember szemével nézve melyek a titkosírás legizgalmasabb történeti módszerei, és milyen helyzetekben alkalmazták őket?

A titkosírástörténet-kutatók szaklapja, a Cryptologia rendszeresen frissíti a filmek és regények listáját, amelyekben megjelenik a titkosírás, ami arra utal, hogy ezen alkotásokban valóban gyakran feltűnnek efféle izgalmas módszerek. A láthatatlan tintával írott szövegek és az első látásra ártatlan szövegekbe vagy képekbe rejtett üzenetek nemcsak a szórakoztatóiparban népszerűek, hanem a történelem során is elterjedtek voltak, azonban egy külön területhez, a szteganográfia kategóriájába tartoznak.

Láng Benedek: Egy letűnt civilizáció írásának értelmezése és a titkosító kódok visszafejtése rendkívül sok hasonlóságot mutat

Ezek a módszerek a kommunikáció tényét rejtik el, mert csak a beavatottak tudják, hogy információátadásra került sor, míg egy titkosírás mindenki számára látható, csak éppen nem akárki tudja elolvasni. A szteganográfia kora újkori és azt követő elterjedtsége azonban viszonylagos, mivel szövegek titkosítására az esetek 95 százalékában más technikákat alkalmaztak. A valóságban a kevésbé „regényes” módszerek terjedtek el. Egyikük a monoalfabetikus írás, amely az ábécé minden betűjének megfeleltet egy karaktert. Fejletlennek számít a módszer, mivel több-kevesebb próbálgatással még régi szövegek esetében is viszonylag könnyen visszafejthető a leggyakrabban előforduló betűk – a legtöbb nyelvben az e betű – azonosításából kiindulva.

A titkosírás újkori története a XV-XVI. században kezdődik, a megbízható védelmet adó homofonikus írás megjelenésével, amely a diplomácia erősebb titkosítás iránti igényének köszönheti létrejöttét. A homofonikus írás egy-egy betűnek több karaktert, a gyakran előforduló szavaknak külön karaktereket is megfeleltet, és olyan – semmit sem jelentő - karaktereket is használ, amelyek kizárólag a visszafejtés megnehezítése végett kerülnek a szövegbe. Módfelett körmönfont technikának a homofonikus írás sem nevezhető, egy-egy jobb titkosítási táblája is elfér egyetlen A4-es oldalon, de ma is előkerülnek olyan korabeli levelek, amelyeket a történészek, matematikusok és informatikusok együttműködése ellenére sem tudunk megfejteni.

Pontosabban, ha az NSA nagy teljesítményű számítógépeit hívhatnánk segítségül, akkor rövid idő alatt feltörhetnénk a kódjukat, azonban ezt a számítási kapacitást a hivatal más célra használja. Csak Napóleon korában alkonyult be a homofonikus írásnak, amikorra már a táblázatokból nehezen kikereshető grafikus kódjeleket teljesen kiszorították a számkódok. Utóbbiakból olyan sokat használtak, hogy a számkódok, amelyek betűk helyett a leggyakrabban előforduló szavakat jelölik, kis kódkönyveket töltöttek meg. Ilyen kódkönyveket még az első világháborúban is használtak. Egyszerre biztonságos és kockázatos módszerről van szó.

Pusztán nyelvi-matematikai módszerekkel szinte lehetetlen megfejteni az így titkosított szöveget, nagyon sok üzenetet kell elemezni ahhoz, hogy valaki rájöjjön, a 457-es kód jelentése „ellenség”. De ha egy kódkönyv illetéktelen kézbe kerül, akkor a titkosság egyszerre odavész, az újkorban legalábbis a módszer fizikailag nagyon sérülékeny volt.

Egész szavak kódokkal való jelölése a hieroglifikus írásra emlékeztet. Mivel magyarázható, hogy vannak olyan ókori szövegemlékek, amelyek máig megfejtetlenek maradtak?

Egy letűnt civilizáció írásának értelmezése és a titkosító kódok visszafejtése – noha másfajta felkészültséget feltételez – rendkívül sok hasonlóságot mutat. A sikeres értelmezéshez azonban kellő mennyiségű írásos emlék fennmaradása szükséges. Éppen ezért kizárt, hogy a mindössze 250 írásjelet tartalmazó phaisztoszi korong tartalmát valaha megfejtsük. Pontosabban sokféle értelmezést találhatunk az írásra, de hogy melyik lehet a helyes, azt nem tudjuk ellenőrizni.

Mint mondta, az erősebb titkosítást a diplomácia, a politika igénye hívta életre a XV-XVI. században, és a titkosított üzenetek leghíresebb példái is háborús helyzetekhez kötődnek. Használták-e a titkosírást az élet más területein az újkorban?

A fennmaradt írásanyag 90-95 százalékát a diplomáciai-katonai célú titkosított szövegek alkotják. Mellettük azonban találkozunk a civil alkalmazás nagyon izgalmas példáival is, amilyen többek között a tudományos felfedezések titkosítása. A kora újkorban még nem létezett az alkotói jogok, a szellemi tulajdon védelme, ezért a felfedezés leírásának titkosítása és letétbe helyezése valamely tudományos társaságnál később segíthetett az elsőség kérdésének eldöntésében.

A magánnaplót vezető személyek szintén gyakran fordultak a titkosírás módszereihez, és érthető módon adódtak olyan romantikus helyzetek, amelyekben a szerelmesleveleket titkosírással vetették papírra. Gépek műszaki leírásának kódolására is akad példa a korból, de nem egyértelmű, hogy erre milyen célból került sor, mert a szerző ugyanabban a könyvben a titkosírástáblát is megadja.

Napjainkban, amikor a digitális technológiákra egy merőben más típusú és sokkal szélesebb területen alkalmazott titkosítási gyakorlat épül, és a bizalmas, érzékeny információk kiszivárgása, illetéktelen kezekbe kerülése folyamatosan napirenden tartja a titkosítás problémáját, mit tanulhatunk a hagyományos módszerekből?

Azt hiszem, hogy a tanulás folyamata kétirányú. A számítógép olyan segítséget ad a titkosított szövegek megfejtéséhez, amelyről nem szívesen mondanánk le, de elsősorban a hasonló, informatikai eszközökkel létrehozott, digitális titkosítási eljárások visszafejtésére alkalmazható. A történeti technikák ugyan kevésbé bonyolultak, azonban a kora újkori titkosított szövegek a nyelvek régi, nem szabványosított változatain íródtak, amelyeket eleve nehezen értünk, ráadásul tele vannak helyesírási hibákkal, és jellemző a következetlen betűhasználat is. Mindez jórészt ellehetetleníti a számítógépes karakterfrekvencia- és szómintázat-vizsgálatokat.

A számítógép ugyanakkor végtelenül egyszerűvé és gyorssá teszi a feltételezések kipróbálását, amivel mégis megkönnyíti a történeti titkosítási módszerek visszafejtését. A második világháborúban, amikor már nagyon fejlett titkosítási módszerek is rendelkezésre álltak, az amerikaiak kódbeszélő navahó indiánokat alkalmaztak a csendes-óceáni hadszíntéren, akik a parancsokat saját anyanyelvükre fordítva továbbították. Az ötletet történeti tapasztalat ihlette, amelyből egy mai titkosító is meríthet. Nem az elavult technikák, hanem olyan elemek átvételével, amilyen például a helyesírási szabályok rugalmas kezelése, ami kiszámíthatatlansága folytán nagyon megnehezítheti a visszafejtést.

Kriptográfiai szakemberek próbálkoznak-e azzal, hogy történeti módszerekkel minél erősebb, ideális esetben megfejthetetlennek bizonyuló titkosítást hozzanak létre?

Hogyne, a kriptográfusok körében ez népszerű foglalatosság, az internetről számos játék tölthető le, amelyet titkosírás-történészek hoztak létre, és az érdeklődők az én blogomon (kripto.blog.hu) is találnak ilyen rejtvényt. A műfaj leghíresebb példái közé tartozik az a tíz feladvány, amelyet Simon Singh magyarul is megjelent Kódkönyv c. munkája tartalmaz, mivel megfejtésük – a nagy pénzjutalom ellenére – több mint egy évbe telt.

A kedvencem azonban a CIA nyilvánosság elől elzárt udvarán álló szobor, amelyet Jim Sanborn szobrász és Ed Scheidt, a CIA Kriptográfiai Központjának nyugalmazott munkatársa jegyez. A Kryptos című mű négy panelen egy-egy, a XVI. században már ismert, klasszikus eszközökkel titkosított üzenetet ábrázol. Közülük a negyediket 1990 óta nem sikerült megfejteni, bár ezzel nagyon sokan próbálkoztak, az NSA szakembereit is beleértve. Mindez azt bizonyítja, hogy történeti módszerekkel ma is létrehozhatunk rendkívül erős titkosítást, például felültitkosítással. A titkosított szöveg újratitkosítása még akkor is nagyon megnehezíti a visszafejtést, ha két, önmagában nem túl bonyolultnak számító módszert ötvözünk.

Megfejtetlen titkosírásért nem kell a tengerentúlra mennünk. A Magyar Tudományos Akadémia (MTA) könyvtárában őrzött Rohonci-kódex megfejtésére tett próbálkozásokról monográfiát írt, amelyben saját elméletét is kifejti. Mitől ilyen erős a kódex titkosítása, közelebb kerültünk-e a kódrendszer visszafejtéséhez?

Kezdetben jónak láttam a megfejtés esélyét, mert nagy mennyiségű szöveg áll rendelkezésünkre, a Rohonci-kódex 450 oldalas, oldalanként 12 sor, soronként 10-20 jel olvasható, ráadásul viszonylag kevesen kutatják. Történészként és kódfejtőként is sokáig foglalkoztam vele. Történészként analógiákat kerestem, amelyek segíthetnek a megfejtésben, míg kódfejtőként a jelsorokban fellelhető ismétlődéseket, jellegzetességeket vizsgáltam.

A Rohonci-kódex azonban kifog a kódfejtőn, mert olyan sok ismétlődés található benne, hogy emiatt többen blöffnek tartják. Az illusztrációkból ítélve valószínűsíthető, hogy egy bibliai történet leírását és kommentárját tartalmazza, de a képek megtévesztés céljából is készülhettek, és a szöveg valami egészen másról is szólhat. Ma már tudjuk, hogy a Rohonci-kódex kódnyelven íródott, azaz a karakterek nem betűket, még csak nem is szótagokat jelölnek, hanem inkább karaktercsoportok egész szavakra vonatkoznak, így más-más karakterekkel egy csoportot alkotva egészen eltérő lesz a jelentésük.

A kódnyelv megfejtése sokkal nehezebb, mint egy monoalfabetikus írásé. Utóbbi felgyorsul, ahogyan egyre több betűt azonosítunk, míg a kódnyelv esetében egy-egy kódcsoportnak valamilyen jelentést tulajdonítunk, és ezt próbáljuk végig a szövegen, és ha eredményre jutunk, a megfejtés sokszor hiányos marad. További nehézséget okoz, hogy nem tudjuk, a Rohonci-kódex milyen nyelven íródott, lehet, hogy magyarul, de az is lehet, hogy franciául, latinul vagy németül, esetleg mesterséges nyelven.

A XVII. században elterjedtek azok a természetes nyelvekhez nem kötődő nyelvtervezetek, amelyek a számítógépes programnyelvek őseként nagyon jól szolgálták a problémamegoldást, vagy transzparenssé tették a filozófiai viszonyokat. Tokai Gábor és Király Levente Zoltán jutott a legmesszebbre a rohonci kód megfejtésében, és várható, hogy számítógéppel támogatott, közös munkájuk eredményéről a következő hónapokban beszámolnak.

Nagyobb teljesítményű számítógép bevetése nem gyorsítaná-e fel a Rohonci-kódex titkának megfejtését?

A kollégákhoz hasonlóan korábban magam is úgy véltem, hogy egy laptopon futó, egyszerűbb alkalmazás is elegendő egy titkosírás megfejtéséhez, hiszen egyszerű behelyettesítésről van szó, amellyel egy PC is elboldogul. Ma már másképp látom. A BME, valamint az MTA Számítástechnikai és Automatizálási Kutatóintézetének informatikusaival egy olyan programon dolgozunk, amely a párhuzamos műveletvégzésre is képes, így egyszerre több nyelv korabeli változatainak szövegmintáit is végig tudja próbálni egy történelmi titkosírás szövegén.

Kis Endre
a szerző cikkei

hirdetés
Hozzászólások (2 db)
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 
#
Láng Benedeknek üzenem, hogy ha megkeresi a hajdani Országos Ideg- és Elmegyógyászati Intézet (szétverésekor OPNI) múzeumát, akkor tucatszám fog ott találni
Rohonci-kódexeket és Voynich-kéziratokat. Szkizofrén elmebetegek igen komoly munkát tudnak fordítani csak általuk értelmezhető (tehát "megfejthetetlen"), rendszerint
illusztrált írásművek előállítására, amelyek - ha nem orvos által ellenőrzött körülmények között születnek - az ilyet sosem látott emberek körében
öngerjesztő karriert is képesek befutni. A legérdekesebb az egészben az, hogy a Rohonci dekódolói mintha egymásról sem tudnának, vagy csak elhallgatják, hogy más is
beugrott már?
#
Mi a fenéért tördeli a gépük összevissza a szöveget?
Cikk[149382] galéria
hirdetés
hirdetés
hirdetés

Kiadónk társoldalai

hirdetés