hirdetés
hirdetés

Tengeri temető

A legénység is odaveszett

Hamarosan megeszi a rozsda azt a több, mint 40 darab első világháborús tengeralattjáró-roncsot, amit nemrég találtak Anglia partjainál.

hirdetés

A Mark Dunkley, az English Heritage munkatársa vezette kutatócsoport az egyik legnagyobb valaha felfedezett tengeri temetőt és lelőhelyet találta meg ott, ahol 41 német és három angol 1. világháborús tengeralattjáró roncsai feküdtek a mélyben. Ráadásul a hajók többsége a legénységgel együtt süllyedt el, akiknek lassú halála szörnyű lehetett, és akiknek maradványai még mindig a roncsokban lehetnek.

Néhány olyan tengeralattjáró is előkerült, amit a mai napig eltűntként kezeltek. Például máig senki nem tudta, mi történt az Albert Branscheid parancsnoksága alatt hajózó UB-17-tel és 21 fős legénységével vagy a 27 fős, Werner von Zerboni di Sposetti parancsnoksága alatt álló UC-21-tel. Dunkley és csapata most megtalálta az UB-17-et a kelete-angliai suffolki partnál és nem sokkal távolabb az UC-21 aknarakó-tengeralattjárót. Mindegyik roncs viszonylag közel fekszik a parthoz mintegy 15 méteres mélységben.

Tengeralattjáró Anglia partjainál, 1917 (Spiegel)
Tengeralattjáró Anglia partjainál, 1917 (Spiegel)

A történelem iróniája, hogy most angol kutatók azokat az egykori ellenségeiket menekítik, akiket az angol sajtó – miután civil célpontokat is támadtak - "csecsemőgyilkosoknak" nevezett – nyilatkozta Dunkley a Spiegelnek. Az egyik új fegyverben, a tengeralattjárókban eleinte nem bízott a német Vilmos császár, miután azonban egy német tengeralattjáró elsüllyesztett három angol páncélos cirkálót, a gyanakvás féktelen lelkesedésbe csapott át ez iránt a kipróbálatlan fegyver iránt.

Sok önkéntes jelentkezett szolgálatra a tengeralattjárókra, fogalmuk sem lévén arról, milyen körülmények várják ott őket. A bezártság és forróság mellett előfordult, hogy egy torpedó csütörtököt mondott, és az egész legénység meghalt a robbanásban, de ha nem is romlott el a torpedó, a megtámadott hajó - ha nem semmisült meg - könnyen elkaphatta az ebben az időben még lomha, lassan mozgó tengeralattjárókat. A német haditengerészet által az 1. világháborúban alkalmazásban állt 380 tengeralattjárónak majdnem a fele, 187 semmisült meg.

Egy vontatás közben zátonyra futott aknarakó-tengeralattjáró Sussexnél

Dunkley és csapata a karjukra erősített, óra nagyságú ultrahangos szonárral vizsgálta meg a roncsok falvastagságát és ezzel meg tudták állapítani, mennyire korrodálódtak. Dunkley a Spiegelnek elmondta, a mérések szerint a roncsok olyan rossz állapotban vannak, hogy a leletmentést nem lehet halogatni. A következő lépésben bemerészkednek a hajók belsejébe, de a belső kutatás igen veszélyes, mert a búvárkötelek bármibe beakadhatnak, vagy elvághatja őket valami.

A hadtörténészeket meglepte, hogy a roncsok ilyen közel feküdtek egymáshoz. Ez alátámasztotta azt a változást, ami 1917-ben történt a német hadvezetésben. A brit kereskedelmi hajókat olyan sok német tengeralattjáró-támadás érte, hogy hadihajó-kíséretet kaptak, valamint a levegőből is támogatták őket, ezért a német hadvezetés a nagy konvojokat egyszerre több irányból akarta támadni a tengeralattjáróival, az elgondolás azonban a gyakorlatban nem működött, mivel nagyon nehéz volt koordinálni a mozgásukat.

Karosszékben
Létezett egy Magyar Tengeralattjáró-építő Rt. is 1908 és 1917 között, Budapesten összesen 13 tengeralattjárót építettek, amiket vasúton Pólába (ma Pula) szállítottak, ott összeszerelték, majd vízre bocsátották őket. Közülük három a háborúban elsüllyedt vagy eltűnt, a többit később elbontották.
Juhari Zsuzsanna
a szerző cikkei

hirdetés
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 
Cikk[134286] galéria
hirdetés
hirdetés
hirdetés

Kiadónk társoldalai

hirdetés