hirdetés
hirdetés

Duális szakképzés

A jéghegy csúcsa?

A Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetsége (MGYOSZ) javaslatot dolgozott ki a magyar gazdaságot sújtó munkaerőhiány kezelésével kapcsolatban, melynek egyik jelentős pontja volt a duális szakképzés kiterjesztése a munkáltatók fokozottabb bevonásával, ösztönzésével. 

hirdetés

Gablini Gábor, az MGYOSZ Oktatási Bizottságának elnöke, az elnökség tagja beszélt lapunknak a duális képzésről és az ezzel kapcsolatos problémákról.

Miért lenne fontos a duális képzés elterjedése?

1998-at megelőzően a duális képzési rendszer keretében az általános iskolából kikerülő diákokat, függetlenül attól, hogy szakmunkásképzőben vagy szakközépiskolában folytatták tanulmányaikat, a tantervben előírtaknak megfelelően kihelyezték a szerződéssel rendelkező vállalkozásokhoz annak érdekében, hogy már iskolai éveik alatt megkezdjék a beilleszkedést a munka világába, és megismerjék azt a környezetet, amelyben dolgozni fognak. Viszont a 98-as váltást követően a bolognai rendszer előírta, hogy csak a középiskolai végzettség után lehet megkezdeni a szakmai gyakorlatú képzést, ami azért jelentett komoly hátrányt, mert a gyerekek motorikus képességei 14–16 éves kor között alakulnak ki, ezt követően már sokkal nehezebb őket képezni. Sajnos, a motivációs rendszer is abba az irányba hatott, hogy a cégekhez kihelyezés helyett a gyerekeket inkább az iskolai tanműhelyekben tartották, ez a szerencsétlen helyzet látszik megoldódni az elmúlt években.

A duális képzéssel sokat tehetnénk azért is, hogy a leszakadó rétegek ne termelődjenek újra. Még a legutolsó falu legutolsó iskolapadjában is kitörési pont lehetne, menekülési út mindazoknak a családoknak, amelyek perifériára szorultak. Ehhez viszont segíteni kell a gyerekeket mind a mobilitásban, mind kollégiumi háttérrel, az iskolákat pedig támogatni a legkorszerűbb felszerelésekkel és komoly – valós munkahelyen végzett rendszeres gyakorlattal tréningezett – szaktanári tudással.

Gablini Gábor, az MGYOSZ Oktatási Bizottságának elnöke
Gablini Gábor, az MGYOSZ Oktatási Bizottságának elnöke

Ez azt jelenti, hogy nincs szükség több száz, minden szakmát oktató iskolára, a szakmai szövetségek segítségével kell felmérni, hogy az egyes szakmákból országosan mekkora igény van képzett diákra, regionálisan ehhez mennyi iskola szükséges, a megvalósításhoz pedig – francia vagy német példa alapján – uniós forrásokat igénybe venni. Ezeket a tisztább profilú intézményeket pedig úgy kell kialakítani, hogy alkalmasak legyenek a tovább- és átképzésre, csak és kizárólag az egymás mellé helyezhető szakmacsoportokat oktassák, ezekhez viszont rendelkezésre álljon a maximális tudás és fejlett eszközpark.

Magyarországon rengeteg olyan lehetőség van, amit nem használunk ki, és hagyjuk elmenni az embereket. Az elmúlt években külföldre távozott szakmunkásokat visszacsábítani nehezen lehet, de nem tartom megoldásnak azt, hogy Ukrajnából vagy Szerbiából importáljunk szakmunkásokat kormányközi megállapodások kötésével, mert ma már nekik sem vonzó a Magyarországon elérhető jövedelemszint. Olyan képzési és életpályamodelleket kell teremteni, amelyek a magyar szakembereknek megfelelő megélhetést és tervezhető jövőképet biztosítanak.

Hogyan lehet megnövelni az egyes szakmákra való jelentkezést?

Mára a társadalom teljesen átalakult, a kétkezi munka vonzereje drámaian lecsökkent, hiszen aki szakmunkát tanult, annak gyakran lehetetlenné vált a továbbtanulás – még ha meg is jött a kedve, el volt zárva előle a lehetőség. Olyan átjárható rendszerre van szükség, amelyben a szakmai képzés nem zsákutca, hanem biztosítja a lehetőséget a felsőfokú továbbtanulásra is.

Fontos a gyerekek és a szülők tájékoztatása, hogy a szakmunka biztos megélhetést tud nyújtani annak, aki professzionális benne, hisz szemmel látható, hogy a szakképzett munkaerő hiánya okán milyen dinamikusan emelkednek a bérek.

Ezen a területen markánsabb állami marketingtevékenység szükséges, az évtizedekkel korábbi gyakorlatoknak megfelelően már az általános iskolák 7. osztályában meg kell ismertetni a gyerekekkel az egyes szakmákat. Meg kell mutatni nekik, hogy stabil megélhetési lehetőséget biztosít számukra, ha szakmát választanak, ez a döntés pedig nem zárja ki őket abból, hogy főiskolára vagy egyetemre menjenek.

Hogyan lehet a cégeket ösztönözni?

A vállalkozásoknak elemi érdekük, hogy minél szélesebb körben jussanak olyan tanulókhoz, akiknek a képzését el tudják végezni, és akikből ki tudják válogatni azokat a végzősöket, akik végül ott maradnak az adott munkahelyen. Mindazonáltal, ebben a folyamatban támogatni kellene őket, hogy ne rójon rájuk többletköltséget, ne a napi bevételeik rovására tegyék ezt, sőt akár plusz támogatást vagy pályázatokat is biztosítani kellene számukra. Látni kell, hogy a tanulóképzés az egész társadalom számára kiemelt feladat, ami rengeteg extra energiát és sok költséget igényel egy vállalkozástól – ezt a szakképzési hozzájárulással nem lehet kiváltani.

Egy olyan nagyvállalatnál, mint a Dunaferr vagy a MÁV, hatalmas tanműhelyek állnak rendelkezésre, bár ezek egy része eléggé lepusztult, miután ezek a szakmák továbbra sem népszerűek a gyerekek között.

A kkv-szektorban viszont erőn felül kell teljesítenie egy cégnek, ha tanműhelyt szeretne fenntartani, hiszen egy kisebb vállalkozásnak az, hogy legalább 10 tanulót foglalkoztasson egy időben, szaktanárral, nem megvalósítható önerőből. Erre megoldás lehet, hogy egyrészt kisebb létszám is elegendő legyen a működtetésre, másrészt ne kelljen önálló tanműhellyel rendelkezni ahhoz, hogy valaki részt vehessen a duális képzésben, a kkv-szektor képviselőinek lehetőségük legyen – akár egy-egy tevékenységre közösen – üzemeltetni vagy kibérelni tanműhelyeket.

Tapasztalataim szerint a szakmák többségénél nem indokolt a tanműhely a munkahelyen. Tanműhelyre az iskolákban van szükség, hogy a diákok megszerezzék a szakmai alapismereteket, de a való világot úgy tudják megismerni, ha a cégeknél „élesben” együtt dolgoznak a szakmunkásokkal.

Érdemes lenne ezen változtatni, mert a kkv-k részéről kialakult egy bizonytalanság és ellenállás a duális képzéssel kapcsolatban, még úgy is, hogy szükségük volna a tanulókra.

Fontos, hogy a vállalkozásokhoz kihelyezett képzést az állam célzottan támogassa, valamint az adott szakmák szakszövetségei, amelyek erre igényt tartanak, a szakképzés felügyeletébe érdemben be tudjanak kapcsolódni. Javasoljuk egy olyan szakmai grémium felállítását, amely a minisztérium, a kamara és az adott szakmai szövetség képviselőiből állva, operatív módon követné, hogy az iskolában folyó képzések a legfrissebb tudás- és ismeretbázison alapuljanak. A testület folyamatosan értékelné a begyűjtött információkat, és biztosítaná, hogy valóban a vállalkozások érdekei jelenjenek meg a folyamatban.

A politika, természeténél fogva, még ha jó szándékú is, nem tud egyedül jó döntéseket hozni, mivel távoli és áttételes az információja. Nélkülözhetetlen, hogy a gazdasági szereplők, a szakmák szövetségei jelen tudjanak lenni a szakképzés felügyeletében, hogy a visszacsatolás folyamatos legyen. Ma már nem elegendő az 5-10 évenkénti felülvizsgálat.

Míg az X generációt tartják a legmegfelelőbb munkaerőnek, addig számtalan problémát emlegetnek a fiatal nemzedékekkel kapcsolatban. Hogyan fognak ők beilleszkedni a munka világába?

Nincs semmi baj a fiatalabb generációkkal, mindössze másképpen kell őket megszólítani, és bizony fel kell kelteni az érdeklődésüket. Másként működnek, mint az idősebb nemzedékek, nekünk kell hozzájuk alkalmazkodni. Az okoseszközök világa az övék, ha az oktatás és képzés során megmaradunk a hagyományos módszereknél, ne csodálkozzunk, ha unatkoznak. Folyamatosan képezni és segíteni kell az oktató tanárokat, más képességek fejlesztése szükséges az esetükben, hiszen a rohamtempóban fejlődő informatikának köszönhetően, ami 10 éve jó volt, ma már nem biztos, hogy megállja a helyét, holnapután pedig végképp nem lesz használható.

Ezeket a gyerekeket úgy kell oktatni és nevelni, hogy kellően flexibilisek legyenek, mivel ma már egy tudás nem bír ki 30-50 évet, az általános és szakképzésben is arra kell trenírozni őket, hogy nyitottak, érdeklődők legyenek, hiszen az életük során számtalanszor kell majd önmagukat tovább- és átképezni. Ezt ugyanis nem lehet különválasztani, olyan dinamikusan fejlődnek a technológiák, hogy bizonyos iparágakban akár évente szükség van a továbbképzésre, a folyamatos innovációk eredményeként pedig szakmák szűkülnek le vagy szűnnek meg, újabb és újabb területeken jelentkezik hatalmas igény a hozzáértő fejekre és kezekre. Erre a mai fiatalok csak akkor lesznek képesek, ha kellően nyitottak, ez pedig a mi feladatunk.

Mit tudna javasolni azoknak, akik a duális képzés bevezetésén gondolkodnak?

Elsőként legyenek tisztában a saját jövőképükkel, mit gondolnak a cégükről, a szakma jövőjéről, majd meg kell megfogalmazniuk saját igényeiket, mennyi és milyen képzettségű szakemberre lesz szükségük. Amennyiben ezek megvannak, forduljanak az érintett szakmai szövetséghez és kamarához, és vigyék végig az elképzelésüket, ne engedjék, hogy félmegoldások szülessenek. Ez tartós összefogást igényel, mert csak a gazdaság szereplőinek aktív és állandó részvételével lehet megvalósítani a megfelelő duális képzést, azt, hogy újra sikeresek legyünk.

Sós Éva
a szerző cikkei

hirdetés
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 
hirdetés
hirdetés
hirdetés

Kiadónk társoldalai

hirdetés