hirdetés
hirdetés

Festo nemzetközi sajtókonferencia

A forradalom az automatizálást sem kerüli el

Mi a közös Párizsban és az ipar 4.0-ban? Mindkettő forradalmi események színtere. Ezért is szervezte a legkorszerűbb automatizálási technológiák egyik trendfomálójának számító német Festo cég idei fő sajtóeseményét a francia forradalom városába.

hirdetés

Evolution or revolution? – tette fel a kérdést nyitóelőadásában Ansgar Kriwet, a Festo igazgatóságának tagja a vállalatcsoport 16. nemzetközi sajtókonferenciája első napi eseményeinek helyszínéül szolgáló Bry-sur-Marne-ben. A globális értékesítés vezetője mindjárt választ is adott a felvetésre a francia fővároshoz közeli településen, amely otthont ad az ipari automatizálási szakértő hatvan éve alapított, a jelenlegi épületébe 2002-ben költözött helyi központjának. A Festo a hibrid utat követi a globalizált piac által felvetett kettős követelményre. Az evolúció a napjainkra a Földön élő 7,5 milliárdos embertömeg igényeinek kielégítését szolgálja költséghatékony gyártással és gyors tömegtermeléssel, míg a forradalmi előrelépések a korunk elvárásai szerint testre szabott megoldásokat jelentik. Mindezek valóra váltásához pedig a negyedik ipari forradalom, illetve a digitalizáció teremti meg a lehetőséget, amelyek alapot jelentenek a közel évszázados hagyományokkal rendelkező családi vállalat legújabb gyártás- és folyamatautomatizálási fejlesztéseiben.

Az ipar 4.0 egyébként a francia gazdaságban is priorititást élvez. A májusban megválasztott államelnök, Emmanuel Macron egyenesen a jövő forradalmának nevezte, és jelentőségét tekintve párhuzamot vont az 1789-es francia forradalom horderejével – hívta fel a figyelmet Jean-Michel Tasse, a Festo Franciaország ügyvezetője a leányvállalatnak az esslingeni cégközpont mintájára kialakított székházában.

A gyártás, a logisztika és az értékesítés a valós világ virtuális párjaként hálózatba integrálódik a digitalizációs térben (forrás: Festo)
A gyártás, a logisztika és az értékesítés a valós világ virtuális párjaként hálózatba integrálódik a digitalizációs térben (forrás: Festo)

Az elmúlt évben a Festo árbevétele elérte a 2,74 milliárd eurót, és közel 19 ezer dolgozót foglalkoztat világszerte. A korábban elsősorban pneumatikus egységeiről ismert, mára a teljes ipari automatizálási palettát átfogó cég választékában több mint 33 ezer termék szerepel – adott áttekintést Ansgar Kriwet a globális csoport legfrissebb eredményeiről, aki szerint vállalatának a digitalizáció világába kiterjesztett termékei alapvető szerepet töltenek be a felhasználók folyamatainak gyorsításában a gépek tervezésétől a karbantartásig. És még a Bastille ostromával éppen cikkünk megjelenése napján, július 14-én elkezdődött francia forradalom hármas jelszava a szabadság, egyenlőség, testvériség volt, a Festo értelmezésében az automatizálás forradalmának vezérmotívuma a rugalmasság, gyorsaság és egyszerűség.

Mechanikus termékekből kiberfizikai rendszerek

Párizsban is főszerep jutott az idei Hannoveri Váráson először a nagyközönség elé tárt Festo-„szuperterméknek”, a Motion Terminalnak. Az univerzális, programozható pneumatika, amely ezt a hajtásterületet is átvezeti az ipar 4.0 világába, előnyeit Julia Duwe, a vállalat jövőbeli mozgatási megoldásokra szakosodott részlegének vezetője mutatta be a húsz, köztük több tengerentúli országból érkezett hallgatóságnak. A szakember a digitalizált hardverplatformmal elért forradalmi automatizálási változást a pneumatika terén ahhoz hasonlította, mint amilyen fordulatot hoztak az elmúlt években az okostelefonok a mobil kommunikációban.

A Motion Terminal funkcióinak élő bemutatója a sajtórendezvényen (fotó: a szező)
A Motion Terminal funkcióinak élő bemutatója a sajtórendezvényen (fotó: a szező)

A Motion Terminal appokkal – a weben vagy szokásos vezérlőegységről – egyszerűen programozva, azaz a paramétereket alkalmasan megváltoztatva ötven különböző pneumatikus funkciót képes megvalósítani a hardver változtatása nélkül. A lehetséges műveletek az egyszerű útszelepes működéstől a proporcionális útváltón, a löketvégi csillapításon vagy a szivárgásdetektáláson keresztül a bonyolult mozgási feladatokig terjednek. A funkcióintegráció és a vele szoros kapcsolatban lévő szoftverek az értékteremtési láncot egyszerűsítik. A piezotechnikával, a nyomásérzékelőkkel és más intelligens elemekkel együtt a mozgásvezérlési applikációkkal való programozás új távlatokat nyit a gép- és gyárépítésben, a rugalmas gyártás előmozdításában.

Az alkatrészek tudják, kik is ők

A sajtórendezvény második napján egy olyan „valódi” ipar 4.0-alkalmazást mutattak be a gyakorlatban a szervezők, amely a Festo egyik alappillére, az oktatás, képzés Didactic üzletága és az IT-megoldásokra szakosodott SAP helyi irodája, az Experience Business Center hozott létre együttműködésben. Az Open Integrated Factory a gyártás és a MES termelésirányítási rendszer becsatolását demonstrálja az ipar 4.0 keretei közé. A Festo Didactic kiberfizikai (oktató)gyárában a munkadarabok maguk „mondják meg” az adott gépeknek, hogyan is kell kezelni, feldolgozni őket. Ezzel minden eddiginél egyszerűbb lehetőség nyílik rá, hogy a fogyasztók az általuk elvárt, egyedi termékhez jussanak, versenyképes áron.

 A Festo és az SAP közös fejlesztése révén jött létre az nyílt integált gyár

Az SAP kísérleti központjában felállított nyílt integrált gyári szerelősor közel 9 méter hosszú. Nemcsak hogy két teljesen különböző termék előállítására képes emberi beavatkozást igénylő átállás nélkül, hanem ezek egyike akár16 változatban építhető fel. A működést a Festo rendszertechnológiáját felhasználva az SAP szoftverei teszik lehetővé. A munkadarabok RFID címkéken tartalmazzák a gyártásukhoz szükséges információkat, paramétereket. A szerelési állomás megközelítésekor kommunikációt folytatnak az ott beépített leolvasóval, és tulajdonképpen közlik a géppel, mik is ők, és milyen eljárást igényelnek az adott ponton. Ezzel a termékváltozatosságok tetszőleges sorrendben és mennyiségben készíthetők el, és akár teljes mértékben testre szabott egydarabos terméksorozat is könnyen megvalósítható.

A kiberfizikai gyár rendkívüli rugalmasságát az adja, hogy a különböző gyártási helyzetekhez konfigurálható, az információtechnológiai rendszerhez kapcsolódó egyedi cellákból épül fel, amelyek igény szerint percek alatt egy másik gyártóelrendezéssé állíthatók össze.

Virágh Judit
a szerző cikkei

hirdetés
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 
hirdetés
hirdetés
hirdetés

Kiadónk társoldalai

hirdetés