hirdetés
hirdetés

Pályázat

CAD/CAM verseny középiskolás diákoknak

Hetedik alkalommal rendezi meg az Enterprise Group Solid Edge és Edgecam országos középiskolai versenyét, amelyen a nappali tagozaton tanuló hallgatók CAD tervező szoftver és CAM szerszámpálya tervező rendszer alkalmazásával kapcsolatos tudásukról adhatnak számot.

hirdetés

Az Enterpridse Group PLM üzletág filozófiájának szerves része, valamint szakértő csapatának kiemelt célja a gépészeti tanulmányokat folytató diákok felé irányuló tehetséggondozás. Ennek a tevékenységnek keretében az Enterprise Group közép- és felsőoktatási intézményekkel alakít ki együttműködési rendszereket, melyek magukba foglalják a diákok számára szervezett egyedi képzéseket, előadásokat és szakmai gyakorlati lehetőséget.

Mi sem mutatja jobban az Enterprise Group elkötelezettségét a jövő nemzedéke képzésének irányába, mint az innovatív módon elindított tervező verseny, amelynek színhelyét a verseny társszervezője, az NCT Akadémia Nonprofit Kft. biztosítja.

Az verseny rangos és elismert mivoltát kellően tükrözi az a tény, hogy a 2012 óta évente rendezett megmérettetésen nemcsak a hazai intézmények diákjai, hanem a határon túli (Románia, Szerbia, Szlovákia) hallgatók is indulnak, és idáig összesen több mint 200 pályaművet nyújtottak be. A tavaly rendezett versenyről az összefoglaló ezen az oldalon olvasható.

A verseny menete

A verseny többlépcsős rendszerben zajlik. A jelentkezőknek egy szabadon választott pályamunkát kell készíteni és beküldeni március 24-ig, amelyet a szakmai zsűri értékel és kiválasztja azon hallgatókat, akik a döntőben részt vehetnek.

Az április 5-én rendezendő döntőben minden versenyzőnek azonos feladatsort kell megoldania, melyet előzetesen az Enterprise Group PLM szakmai csapata készít el.

A verseny helyezettjei értékes ajándékokban részesülnek
A verseny helyezettjei értékes ajándékokban részesülnek

A döntő első három helyezettje a versenyt támogatók felajánlásai alapján értékes tárgyi nyereményben részesül, amelyet az eredmény kihirdetése után vehetnek át.

Pályamunkák benyújtásának határideje: 2019. március 24.
A döntő időpontja: 
2019. április 5.
Helyszín:
NCT Akadémia 1148 Budapest, Fogarasi út 7.
A versenyről további információ itt olvasható.

(forrás: Enterprise Group)
hirdetés
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 
Cikk[234702] galéria
hirdetés
hirdetés
hirdetés

Kiadónk társoldalai

hirdetés