hirdetés
hirdetés

Az elektromos autók hatása az autóiparra

Itt tartunk

Még nem mindenki látja és érzi, de az autózás bő 120 éves történelmének egyik legnagyobb forradalma bontakozik ki a szemünk előtt. Az alternatív meghajtású és azon belül is az elektromos járművek gyökeresen alakítják át nem csupán a sofőr és az autó kapcsolatát, de az egész autógyártás és a hozzá kapcsolódó iparágak is mélyreható változásokon mennek keresztül.

hirdetés

A néhány éve kirobbant dízelbotrány alapjaiban rázta meg az autós világot. Bár a hozzáértők számára eddig is világos volt, hogy a belső égésű motorral szerelt autók környezeti hatásai semmiképp sem pozitívak, ez az ügy felszínre hozta, hogy a helyzet sokkal rosszabb, mint gondoltuk. Az eltelt több mint egy évszázadban óriási fejlődésen ment keresztül az autóipar, beleértve a környezetvédelmi szempontok figyelembevételét is, de úgy tűnik, most elérkeztünk egy olyan ponthoz, amikor váltani, változtatni kell. A megoldás kulcsát jelen állás szerint az elektromos hajtásban látják a gyártók. Ennek első lépése a hibrid és plug-in hibrid, majd a teljesen elektromos, akár üzemanyagcellás, hidrogénhajtású rendszerek.

Fotó: 123rf.com
Fotó: 123rf.com

Cikkünk megjelenése előtt két ilyen, nagy horderejű bejelentés is történt. A világ legrégebbi autómárkája, a Mercedes bemutatta első, teljesen saját fejlesztésű elektromos autóját, majd kicsivel később az Audi tartott egy bemutatót. Ahogyan az várható volt, elsőként prémiummodellekkel lépnek a piacra, de a Nissan Leaf példája jól mutatja, az elektromos autózás igenis elérhetővé tehető az átlagember számára is. Nem lehet kihagyni a Tesla szerepét ebben a fordulatban, hiszen Elon Musk volt az, aki szó szerint a semmiből felépített egy brandet, amely a kezdetektől fogva csak elektromos autókkal foglalkozik. Noha az elejétől kezdve számos kisebb-nagyobb botrány, jó és rossz hírek keringtek a cég körül, eljött az az idő, amikor a klasszikus márkák is úgy érezték, ideje valamit felmutatni a témában. Ez persze egy hosszabb folyamat, de vannak országok, ahol már most elképesztő statisztikákat láthatunk. Norvégiában az újautó-eladások több mint fele már elektromos vagy hibrid, az országban több tízezer töltőpont található. Hazánk mind eladás, mind infrastruktúra tekintetében még messze van ettől, ám jövőre már meghaladhatja a tízezret a zöld rendszámos, azaz plug-in hibrid és elektromos autók száma az országban.
Ha eladásban nem is, de a gyártásban könnyen a nagyok közé sorolhatnak minket. Győrben az Audi már gyártja az elektromos motorokat, a Mercedes bővíti kecskeméti egységét, és a Debrecenben felépülő BMW-gyárnál már eleve terveznek azzal, hogy elektromos autók is készülhessenek. Sőt, ha a Suzuki is elkötelezi magát, akkor biztosak lehetünk benne, hogy az esztergomi gyárnak kiemelt szerep jut majd.

Fellendülés előtt

Az eladási számokat nagyban befolyásolja, hogy a keresletet megfelelő kínálattal, illetve kapacitással tudja kiszolgálni a gyártó. Elektromos autót látszólag egyszerű gyártani, hiszen a meghajtás mechanikailag nagyságrendekkel kevésbé bonyolult szerkezet. Kettős tömegű lendkerék, kuplung, változó szelepvezérlés, hengerfej, nagynyomású befecskendező, váltó, motorolaj, kipufogó, részecskeszűrő. Csak néhány azon alkatrészek közül, amelyeknek nyomát se találjuk az elektromos autókban – és a lista még bőven folytatható. Épp ezért itt már nem is a motor a legfontosabb alkatrész, hanem az akkumulátor és a működést, töltést vezérlő elektronika. Ezek gyártása vagy külső beszállítótól való vásárlása adja a valódi szűk keresztmetszetet. Ha stabilan, nagy tételben rendelkezésre áll a szükséges mennyiség, akkor máris sokkal könnyebb a helyzet.
Sokat olvashatunk a Teslával kapcsolatban arról, hogy nem tudnak kellő mennyiségben gyártani, miközben több százezer (!) előrendelést igyekeznek teljesíteni. Itt lehet komoly szerepe a többi gyártónak, például a Mercedesnek vagy a Volkswagen-konszernnek, ahol több évtizedes tapasztalat van a tömegtermelésben. Szükség is lesz erre, hiszen az eddigi nyilatkozatok szerint 2020-tól valóságos dömping várható elektromosautó-fronton. Önmagában a Volkswagen több százezres éves számokról beszél, de a Mercedes és a BMW is komoly mennyiséggel tervez, és a Tesla sem szeretne a jelenlegi szinten beragadni.

Tesla S modell
Tesla S modell

A gyártási darabszám nem csupán a nyereségesség szempontjából kritikus, hanem meghatározó a villanyautók árának fokozatos csökkentésében. Az elérhetőség is fontos, azaz hogy a vevőknek ne kelljen hosszú hónapokat vagy akár egy évet is várniuk a megrendelt járműre.
A mai technológiai fejlettség mellett viszonylag rövid időn belül megoldásra kerülnek majd azok a hátrányok, problémák, amelyek még most fennállnak.

Autószerelőkre továbbra is szükség lesz

A sokkal egyszerűbb és az eddigiektől jelentősen különböző műszaki felépítés a beszállítóipart és a szervizeket is működésük újragondolására készteti. Kiemelt fontosságúvá válnak a különböző elektronikai termékek és alkatrészek, az otthoni és nyilvános töltőmegoldások, és számos olyan kisebb-nagyobb kiegészítő, amely eddig gyakorlatilag nem is létezett. Többen az elektromos motor és akkumulátor gyártására fókuszálnak, ami igen jövedelmező iparág lesz a közeljövőben, ugyanakkor lesznek olyanok, akik e két létfontosságú alkotóelemet házon belül készítik el. Szervizoldalról is jelentős átállást igényel ezen autók elterjedése. Mivel az elektromos meghajtás szervizigénye jelentősen kisebb, ugyanakkor megbízhatóságuk már most meghaladja a belső égésű motorok szintjét, így a klasszikus műhelyek száma várhatóan csökkenni fog. A fennmaradás egyik záloga, hogy a dolgozókat kellő időben és színvonalon átképezzék, felkészülve a jövő kihívásaira. Alaposan felértékelődik a villamossági szakmák értéke és jelentősége, legyen szó akár kutatás-fejlesztési, akár gyártási, akár infrastrukturális területekről. Szó sincs róla, hogy a klasszikus autószerelői szakma eltűnne vagy megszűnne, már csak azért sem, mert az elektromos autók a hajtást leszámítva gyakorlatilag ugyanolyan alkotórészeket tartalmaznak, mint a most használt járművek. Tehát továbbra is szükség lesz olyan szakemberekre, akik értenek a futóműhöz, fékhez, illetve a karosszérialakatos és fényező szakma sem fog munka nélkül maradni, legalábbis amíg a teljesen önvezető járművek meg nem jelennek.

Bővülő kapacitás, csökkenő töltésidő

A bővülő kínálat mellett legalább ugyanennyire fontos a megfelelő infrastruktúra, azaz a töltőhálózat fejlesztése és kiépítése. Jelenleg a töltőoszlopok telepítésén kívül kiemelt szerep jut a töltés gyorsításának is. Egy belső égésű motorral szerelt autó tankját néhány perc alatt teletölthetjük, ettől az elektromos autók egyelőre jócskán elmaradnak, még villámtöltés használata esetén is. Mivel az akkumulátorok kapacitása folyamatosan növekedni fog a nagyobb hatótáv érdekében, ezzel párhuzamosan a töltési időnek csökkennie kell, hiszen számos esetben nincs arra lehetőség, hogy órákat álljunk egy töltőoszlopra kötve. Itthon a közelmúltig a nyilvános helyeken gyakorlatilag ingyenes volt az elektromos tankolás. Nemrégen a MOL bevezetett egy fizetős megoldást, mely fix díjas, de csak átmenetileg, később ezt felváltja majd a felvett energia-, illetve a percalapú tarifa. Erre számíthatunk gyakorlatilag mindegyik meglévő és később érkező új szolgáltatónál is.
Tőlünk nyugatra már mindenhol fizetős rendszer működik, Magyarországon a következő évek során várható az ingyenes töltés megszűnése. Talán meglepő, de a hazai villanyautó-tulajdonosok nagy része kifejezetten várja a fizetős töltés elindulását, persze a jól kiépített infrastruktúrával együtt. Itthon a töltőoszlopok száma és elhelyezkedése még mindig meglehetősen szerény. Fontos, hogy az ország átjárható legyen a villanyautók számára is, illetve a helyben mozgó autósoknak is kellő lehetőségük legyen a töltésre.
Eddig több terv és ígéret született, melyek 1-2 év alatt töltőoszlopok százait ígérik szerte az országban – egyelőre a jövő zenéje, hogy ezek mikor és milyen mértékben valósulnak meg. A fizetős töltés önmagában nem fogja visszavetni az elektromos autók iránti keresletet, legalábbis ha észszerű és értékarányos tarifákat sikerül kialakítani.

Forrás: 123rf.com
Forrás: 123rf.com

Az elektromos autók mellett sokszor elhangzik érvként, hogy az üzemeltetésük töredéke a mostani autókhoz képest. Az olcsóbb és egyszerűbb szervizelés mellett a km-re vetített üzemanyagköltség is jóval kedvezőbb, igaz, ezeknél az otthoni (adott esetben éjszakai) áramdíjakkal kalkulálnak. Ezért is kell megfontoltan közelíteni a fizetőssé tételhez, mert túl magas díjakkal a többség inkább az otthoni töltést választja (ha van rá lehetősége), vagy nem is vásárol elektromos autót. A tarifa kialakításakor jelentős szerepet játszik az, hogy milyen forrásból teremtjük elő az elektromos energiát. Környezetvédelmi szempontból mindenképp a megújuló energiaforrások a legjobbak, azaz a nap-, szél- és vízenergia, viszont ezeket az adott ország földrajzi és egyéb jellemzői is behatárolják. A régi, hagyományos erőművekben azonban drágább és szennyezőbb az előállítás, így pedig épp a legfontosabb előnyöket veszítjük el.

Alternatív alternatíva

Végül említsünk meg egy alternatív megoldást, ami nem más, mint az üzemanyagcellás, azaz hidrogénhajtás. Tulajdonképpen ez is egy elektromos autó, ám a meghajtáshoz szükséges energiát helyben állítja elő, mégpedig hidrogénből. Az ilyen autóknak bár van kipufogójuk, azon csupán teljesen tiszta vízgőz távozik. A hidrogénalapú technológia előnye, hogy a tankolás gyakorlatilag ugyanúgy percek kérdése, illetve a hatótáv jelenleg nagyobb a piacon lévő elektromos autókhoz képest. Ugyanakkor a nagynyomású, cseppfolyós hidrogén szállítása, az autón belüli tárolása finoman szólva sem egyszerű feladat, a tárolótartály sok helyet foglal, és nagyon komoly, többszintes védelemre van szükség a szivárgások és egyéb balesetek megelőzésére, mert a hidrogén rendkívül gyúlékony. Az ilyen autók felépítése bonyolultabb, és gyártásuk is drágább, mindazonáltal ne tekintsünk úgy rájuk, mint egy evolúciós zsákutcára. Egyelőre az elektromos megoldás áll nyerésre, de ahogy a benzin és a dízel is megélt, fejlődött egymás mellett, úgy lehet, hogy a jövőben is választhatunk több technológia közül.

Ruschel Zoltán
a szerző cikkei

hirdetés
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés