hirdetés
hirdetés

E-mobilitás

Az MTA is beszáll az e-mobilitási programba

Az MTA Energiatudományi Kutatóközpont és az MTA Természettudományi Kutatóközpont is csatlakozott a környezetbarát elektromos járművek hazai elterjesztéséhez szükséges fejlesztéseket elősegítő Jedlik Ányos Klaszterhez. A Nemzetgazdasági Minisztérium és a Nemzeti Innovációs Hivatal felügyelete alatt, ipari szereplők részvételével megalakult klaszter tevékenysége az EU legújabb energia- és klímapolitikai célkitűzéseinek megvalósulását is elősegíti.

hirdetés

Az Európai Unió egyik energia- és klímapolitikai célkitűzése a hagyományos tüzelőanyaggal működő járművek arányának nagymértékű csökkentése. A tervek szerint 2030-ra a városi közlekedésben e járművek aránya a jelenlegi felére szorul vissza, 2050-re pedig teljesen eltűnnek. Ezzel a szándékkal összhangban alakult meg nemrég a Jedlik Ányos Klaszter, amelynek célja az elektromos járművek elterjesztése és ezáltal az üvegházhatású gázok kibocsátásának nagymértékű csökkentése. Az együttműködéshez az akadémiai kutatóközpontok az ott folyó anyag-, illetve energiatudományi alapkutatásokkal, az egyedülálló tudástöbblettel, illetve a multidiszciplináris kutatásoknak kivételes lehetőséget biztosító kutatási környezettel járulnak hozzá.

Az MTA Energiatudományi Kutatóközpont a teljeséletciklus-elemzésekkel, az okosváros-, illetve okoshálózat-modellezéssel és a témában szerzett tapasztalattal segíti a klaszter céljainak elérését. Az MTA TTK intézetei a multidiszciplináris kutatásokhoz nyújtanak egyedülálló lehetőséget, hiszen itt több évtizede folytatnak szintetikus szerves kémiai kutatásokat, illetve a szerkezeti anyagokkal, az elektrokémiával, a műanyagok kémiájával és fizikájával kapcsolatos vizsgálatokat.

Szintén az akadémiai kutatóhelyek szerepvállalásának jelentőségét mutatja, hogy mindkét kutatóközpontban zajlanak katalitikus, az energiatakarékos és olcsóbb eljárások fejlesztését, illetve a hidrogén előállítását célzó kutatások. Az MTA EK kutatói olyan nukleáris analitikai és képalkotó eljárásokkal dolgoznak, amelyekkel működés közben vizsgálhatják az egyes energiaátalakító eszközöket, anyagaikat és a bennük lejátszódó folyamatokat, alapot adva a továbbfejlesztésükhöz, illetve a folyamatok modellezéséhez.

A tervek szerint az MTA TTK az együttműködésen belül, anyagtudományi és kémiai hátterére építve, a tüzelőanyag-cellák alapkutatási és fejlesztési problémáival foglalkozik majd. A két kutatóközpont együttműködésének alapját a tüzelőanyag-cellákban lejátszódó folyamatokat feltáró, valamint a szuperkapacitás és az akkumulátor-rendszerek optimális hasznosítását célzó kutatások adják. Az együttműködés közvetlen eredménye az elektromos és hibrid autók elterjedése lehet. Ennek azonban fontos feltétele a megfelelő jogi szabályozási környezet kialakítása is.

A klaszter tevékenysége – mint arra Keserű György, az MTA TTK főigazgatója és Horváth Ákos, az MTA EK főigazgatója rámutatott – jól példázza, hogyan valósulhat meg egy komplex probléma megoldása rendkívül széles interdiszciplináris együttműködéssel, ipari szereplők bevonásával úgy, hogy a fejlesztett módszerek az egész társadalom javát szolgálják, egyúttal a nemzetgazdaság fontos kérdéseire is választ adnak.

(forrás: MTA)
hirdetés
Hozzászólások (1 db)
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 
#
We are looking for investor . manufacturer,- doing the job
New material the energy store,“NOVACCU BATTERY” 750 Wh / Kg ,
. new Technology.
Which is suitable the electricity supply of the electric cars.,
Fast recharge option: to upload to 100% it takes a few minutes
It is suitable electrical energy storage generated by the solar- wind- water and nuclear power industrial quantities
This Technologia is an electric car which can be economically operated when no longer be run out of oil.
Batteries, energy storage devices:

Ni-Cd: 60 to 100 Wh / kg
Ni-MH, 90 -120 Wh / kg
Li-ion and polymer: 100 -180 Wh / kg.

No-Va, .680-770 Wh / kg

Data sheet of Novaccu battery
Novaccu 15 kW
delivered power 3750 Ah
outside size
80*80*40 cm
weight 20 kg
capacity 15 kW/h

Novaccu
This equipment is the energy storage of the future whereat you can build a new industry.
• Fast recharge option: to upload to 100% it takes a few minutes
• High energy density
• Eco-friendly electricity supply
• The stored energy in the battery of the NOVACCU can be stored indefinitely without
loss years or more and no self-discharge
• A further advantage of technology to transport is absolutely harmless
Potential uses:
• The storage of the NOVACCU can be replaced the power supply of the coal-powered
vehicles
• It is suitable electrical energy storage generated by the solar- wind- water and nuclear
power industrial quantities
• It is suitable to store electricity to drive electric vehicles
We want to sell the entire technology of “NOVACCU BATTERY”
The Novaccu Ltd. is the sole owner of the technology, and the technology is not patented, but
we do not want to patent, we want to sell the technology.

If you would like to contact us in orally, you need an interpreter Novaccu Ltd.
Company for Production, Development and Trading of Chemical Power

Hungary– 1447 Budapest
Mobile: 0036-70-626-3828
Email: novaccu@gmail.com
Owner
Mr. Vincze György

Make yours the future of energy storage technology to do mass production and provide electricity to the world at large modernly stored What .
Solar, wind, hydroelectric power plant or nuclear power to produce for you , your family , Your business , company, Foundation , Kingdom of , City of . Any time you can use
industrial quantities of scaffold and carry it with electricity – . Vehicles , environmentally friendly energy from clean renewable energy sources ships that NOVACCU the store
.
One of the biggest problems facing the Earth’s energy .
The other !
Energy !
Storage . !
hirdetés
hirdetés
hirdetés

Kiadónk társoldalai

hirdetés