hirdetés
hirdetés

E-járművek

Amerikában tovább maradhatnak csendesek az e-járművek

Az elektromos, illetve hibrid meghajtású, új közlekedési eszközök számára később válik kötelezővé a zajongás.

hirdetés

Az autógyártóknak sikerült rávenni az amerikai kormányt, hogy halassza el azon jogszabály életbeléptetését, amely zajkibocsátást ír elő a 19 mérföld (kb. 30 kilométer) per órával vagy annál lassabban haladó hibrid, illetve elektromos meghajtású járművek (EV) számára. Eredetileg 2019 végére volt beütemezve az időpont, melyet követően kizárólag „neszfunkcióval” felvértezett hibrid, avagy árammal üzemeltetett járműveket állíthatnak elő a vállalatok. A választóvonal most 2020 szeptembere lett. A 2019. szeptember 1-jétől számított nagyjából egyéves időszakban az említett típusok újdonsült darabjainak csupán 50 százalékát kell ellátni mesterséges hangosítással.

Nem világos, hogy minden közlekedési eszköznek ugyanazt a zajt kell-e majd kibocsátania. Az Egyesült Államok nemzeti közúti közlekedésbiztonsági hivatala (NHTSA) nem zárja ki, hogy a sofőrök több hanghatásból választhatják majd ki a szívükhöz legközelebb álló effektust.

Bár néhány elektromos motor alacsony sebességen is kipasszíroz magából némi visszafogott nyüszítést vagy berregést, az EV-k és a hibrid járművek a benzinüzemű megfelelőiknél általában halkabban közlekednek. A változtatásokra azért van szükség, hogy a járókelők könnyebben felfigyeljenek a mindeddig hallgatagon furikázó közlekedési eszközökre, és így könnyebben elkerüljék az általuk okozott baleseteket.

Forrás: 123rf

 

Zamaróczy Ádám
a szerző cikkei

(forrás: The Verge)
hirdetés
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 
hirdetés
hirdetés
hirdetés

Kiadónk társoldalai

hirdetés