hirdetés
hirdetés

Befektetés

6 milliárd forintot kapott egy magyar járműfejlesztő cég

A kamerákra épülő, mesterséges intelligencia alapú vezetéstámogató rendszereket fejlesztő AIMotive 20 millió dollár befektetői pénzt kapott, amivel a magyar cég a régió legnagyobb tőkével rendelkező startupja lett. 

hirdetés

A 2015-ban alapított, AImotive Kft. 20 millió dolláros (mintegy hatmilliárd forintos) befektetése részben a Lead Ventures alapkezelő egyik tőkealapjától érkezett, amelyet az MFB Invest és a Mol finanszíroz, részben pedig a Pénzügyminisztérium alá tartozó, elsősorban a magyar kis- és középvállalkozások finanszírozását támogató Széchenyi Tőkealap-kezelőtől. A korábbi befektetésekkel együtt, már 23 milliárd forintnyi befektetést toltak a cégbe. A társaság a fejlesztéseit Budapesten végzi és több országban, Európában, Amerikában és Japánban teszteli autonóm járműfejlesztéseit.

Galácz Ábel, a Lead Ventures vezérigazgatója elmondta – a korábbi befektetésekkel együtt –, így az AImotive tőkeereje 75 millió dollár fölé emelkedett. A társaság sikere bizonyítja, hogy lehet Magyarországon világszínvonalú eredményt elérni, és nem kell külföldre menni azoknak a startupoknak, amelyek jelentősebb tőkét szeretnének bevonni működésük finanszírozásába - vélekedett. Hozzátette, ez a tranzakció mutatja azt is, hogy jól tud működni együtt az állami és a magán kockázati tőke. Kishonti László, az AImotive alapító vezérigazgatója kifejtette, termékeik elérhető és megfizethető megoldásokat kínálnak, ennek elismerését jelzi, hogy még a jelenlegi helyzetben is sikeresen tudtak tőkét emelni. A 2015-ben alapított, csaknem 200 szakembert foglalkoztató AImotive fejlesztéseinek jelentős részét magyarországi központjában végzi, emellett már három kontinensen képviselteti magát irodákkal. Az újonnan szerzett tőkét egyebek mellett termékeinek hazai továbbfejlesztésére, nemzetközi jelenléte erősítésére és új irodák nyitására fordítja. A társaság céljai közé tártozik, hogy az önvezető rendszerek ne csak a luxuskategóriás járművekben legyenek elérhetőek.

(forrás: MTI/GyártásTrend)
hirdetés
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 
hirdetés
hirdetés
hirdetés

Kiadónk társoldalai

hirdetés